Archív

jún 15., csütörtök

NAGY BÜDÖS SEMMIBE

Örkény István egypercese nyomán
A HK Produkció és a TÁP Színház koprodukciója
In memoriam Halász Péter

Helyszín: Cooltour Café, Pécs - Király utca 26. 7621

Az utóbbi években komoly áttörés történt a mozgókép-művészetben, amelyet egy eddig is meglévő műfaj megújulása, a sorozatok hozták. A Breaking Bad, a House of Cards, vagy az Aranyélet újfajta történetmesélést, színészi játékot és dramaturgiai viszonyrendszert hoztak. Az önállóan is értelmezhető részek és a részek közötti viszonyrendszer leginkább a XX. század eleji nagyregények gazdagságát idézik. E narratíva által a nézők az egyszeri epizódok által egy folytatásos történet részeseivé válhatnak, illetve eldönthetik, hogy a többi részt is meg kívánják-e tekinteni, követve a történet szereplőit.

A TÁP Színház és a HK Produkció koprodukciójában születő előadássorozat ezt a dramaturgiai formát használja. Előadássorozatunk különlegessége, hogy az utcán játszódik, az előadás díszletét és közegét az utcai forgalom teremti meg, a nézők pedig a belső térben felépített nézőtérről  figyelik az előadás eseményeit. A részek önállóan is értelmezhetőek, de szereplőik, valamint a történet szövete és utalásrendszere egymásra épülnek, illetve egymásból következnek.

Az egész évadnak és az egyes részeknek is van egy kiindulási és egy végpontja, előadássá az előre megírt jelenetek, illetve  az improvizáció során kialakult helyzetek fűzik össze őket. A történet itt és most játszódik, rólunk szól. Az előadást az alkotók írják és játsszák. Az egyes részek a filmforgatásokban megszokott gyártási technikával, különböző helyszíneken jönnek létre.

ALKOTÓK

Művészeti munka felelőse: Vajdai Vilmos
Írói munka felelőse: Laboda Kornél
Technikai munka felelőse: Bredán Máté
Design: Szabados Luca
Produkciós vezetők: Imely Zoltán és Szalai Szabó István
Írók: Laboda Kornél, Vajdai Vilmos, Fekete Ádám, Znajka Zsófia , Peer Krisztián és a Társulat

Játsszák: Hajmási Péter, Váradi Gábor, Kaszányi Roland, Szalay Rebeka, Keményffy Tamás, Baricz Xénia, Laboda Kornél, Hajmási Dávid, Pálos Péter, Lazók Mátyás, Szabó Zsófia Znajka, Takácsy Réka, Márton András, Anger Zsolt, Gerencsér Gerda, Karácsony Anna, Faragó Zsuzsa, Gubucz Viktória, Törley Katalin, Nádudvari Nóra, Juhász Hajnalka, Háda Fruzsina, Csányi Dávid, Hegedűs Barbara, Göndör László vagy mások.

http://poszt.hu/programok/2017-06-15-22-00-nagy-budos-semmibe

fotó: Szőke Péter

jún 5., hétfő

Egy Schrödinger macskájához hasonló szobor után megy a hajsza a X, y kromoszómákban, Bari Judit új színdarabjában. A szobrot, ami lehet, hogy nincs is, pontosan nem részletezett módszerrel, élő emberből alkotta az öntörvényű, megkérdőjelezhető tetteit manipulációi és születési előjogai révén szükségképpen megúszó szobrász, Alfred Königsberg. 
Az alkotást keresi az emlékeit vesztett rendőrnő, a projektet finanszírozó artbefektető vadkan, a jog racionális világából a férfiszerelem ingoványos talajára tévedő bíró. A dolgukat nem könnyíti meg a szobor píárját nagy elánnal toló műkincskereskedő, a nagy manipulátor alkotó és transzvesztita ösztönlény segítője sem. A szereplők múltját és motivációikat a mindenáron maradandót alkotni akaró, de mégis bizonytalan újságíró tárja fel.
Miközben a szobor alkotója és társai azon vannak, hogy inkább több mint kevesebb sikerrel kisiklassák közös titkuk fürkészőinek küldetését, lassan, aktuális közéleti áthallásokkal kibontakoznak a felvetett kérdések, hogy miként feszül egymásnak a társadalom elfogadott értékrendje a nő és a férfi egyéni értékrendjével, vagy hogy felülírhatja-e az esztétikai érték az erkölcsöt?

Szereplők: Dobra Mária, Egger Géza, Miklós Marcell, Novák Erik, Sárközi-Nagy Ilona, Simó Krisztián, Tánczos Adrienn.

Zene: Bujdosó János
Ruhák: Piróth Timea
Mozgások: Kántor Katalin
Dramaturg: Simon Balázs

Írta és rendezte: Bari Judit

Helyszín:     Müszi, Művelődési szint
Budapest, Blaha Lujza tér 1, 1085
 
máj 14., vasárnap

máj 7., vasárnap

A Suttogók előadás József Attila verseibe való alámerülés. Befelé hallgatózás. Személyesség, közvetlenség, bensőséges csendekkel. Csupa irónia, kihívó gyengédség, az élet egyszerű igenlése.
Éles és lázadó. Sejhaj.
Közvetlen jelentés a máról, az egymásrautaltság érzéséről, a szabadságról. József Attila ismert és kevésbé ismert verseinek, belső hangjainak megidézése, ahogy a mostban bennünk rezdül.
 
Előadás után improvizatív belső utazás Andrzej Zulawski "A Fehér Bolygó" c. filmjének vetítésével egybekötve. 
Czitrom Ádám: bariton gitár

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalásandaxinhaz@gmail.com  www.jegy.hu

Támogatók: HK Produkció, Auróra
 www.andaxinhaz.hu

Helyszín: Auróra, 1084. Auróra u.11. http://auroraonline.hu/

ajánló:

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cVXNMelE5ajhuVlU/view

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cUzkyeDY1TUhpSG8/view

ápr 23., vasárnap

ápr 22., szombat

Budapest100 urbánus és közösségi fesztivál idei témája a Rakpart, amely a MOME - Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ideiglenes campusának helyszíne is egyben. A MOME ezért fontosnak tartja a kreatív szerepvállalást az egyetem ideiglenes környezetében a Budapest100 program részeként. 

Helyszín: MOME Z, 1111 Bp. Bertalan Lajos u. 2.

Program:

14:00–21:00 Kövesd a nyomokat a Szent Gellért térről a MOME Z épületéig és pihenj meg az épület előtti dunai panorámás teraszon aMOME Építészeti Intézet hallgatóinak installációján, melyet a BB Stage biztosít.

Kérj egy kávét, rendelj a Che Che Bistrocafe kitelepült foodtruckjából és kóstolj bele a nemburgerek világába, ráadás smoothie, sör és fröccs.

Keresd a lépcsőt a Duna-partra és rajzold le a panorámát az Építész Klub BME programjain.

18:30- 20:00 Akusztikus jammelés a Duna-parton – játszik a Vértesi-Regős duó

20:30- 23:00 „Híd a két part között” – Kösd össze virtuálisan a Duna két partját!

Interaktív mapping több, mint 8 emelet magasságban a MOME Média Intézet hallgatóinak jóvoltából.

A látogatók egy, a pesti oldalon a Bálnánál kihelyezett control board segítségével a MOME túlparti épületére szintenként különböző homlokzat-részleteket vetíthetnek, melyekhez eltérő építészeti korstílusok közül választhatnak és így létrehozhatják saját, egyedi homlokzatukat.

21:00–23:00 Minden Rossz Varieté – a Táp Színház előadása a HK Produkcióval együttműködésben (max. 80 fő)

///

A TÁP Színház előadása a MOME Z Nagy Auditóriumában lesz, a többi program az épület előtti installációnál zajlik.

A programok a TÁP Színházzal, a HK Produkcióval, a BME Építész Klubbal és a Valyo, város és a folyó-val együttműködésben valósulnak meg.

Az installáció létrejöttét a BB Stage biztosítja. Az interaktív mapping megvalósításában a Sziget-Com Zrt. és a Mobilegap Hungary Ltdközreműködik.

Grafika © Kaszanyi Nóra

Bővebb információk a Budapest100-ról: http://budapest100.hu/

Minden program ingyenesen és szabadon látogatható a helyszínek befogadóképességének határáig.

már 24., péntek

A TÁP Színház és a HK Produkció kísérleti sorozatszínházának pilot változata.

Több semmit, kevesebb mindent!
Utcasarkok, utcakövek, utcaképek, utcafények, utcagépek, utcarémek, utcagyerekek, utcalányok, utcafiúk, utcaarcok, utcadalok, utcabálok, vagyis senki és semmi.

Utcaszínház páholyból, keveseknek.

A projekt hátteréről bővebben: http://www.hatsokapu.hu/nagy-budos-semmibe-projektrol

Létrehozzák:  Vajdai Vilmos, Laboda Kornél, Fekete Ádám, Hajmási Péter, Váradi Gábor, Kaszányi Roland, Szalay Rebeka, Keményffy Tamás, Baricz Xénia, Hajmási Dávid, Pálos Péter, Lazók Mátyás, Szabó Zsófia Znajka, Takácsy Réka, Márton András, Anger Zsolt, Gerencsér Gerda, Karácsony Anna, Faragó Zsuzsa, Gubucz Viktória, Törley Katalin, Nádudvari Nóra, Juhász Hajnalka, Háda Fruzsina, Csányi Dávid, Hegedűs Barbara, Göndör László, Bredán Máté, Budaváry Réka, Guttmann Ráhel,  Imely Zoltán, Szalai-Szabó István vagy mások...

Regisztráció vagy várólista: tapasszisztens@gmail.com

Jegyár:    2800,- Ft
amennyiért megtudhatod az előadás helyszínét, megtekintheted és véleményezheted a produkciót és még ihatsz is velünk egy jót.
 
 Fotó: Szőke Péter

már 23., csütörtök

A TÁP Színház és a HK Produkció kísérleti sorozatszínházának pilot változata.
 
Több semmit, kevesebb mindent!
Utcasarkok, utcakövek, utcaképek, utcafények, utcagépek, utcarémek, utcagyerekek, utcalányok, utcafiúk, utcaarcok, utcadalok, utcabálok, vagyis senki és semmi.

Utcaszínház páholyból, keveseknek.

Létrehozzák:  Vajdai Vilmos, Laboda Kornél, Fekete Ádám, Hajmási Péter, Váradi Gábor, Kaszányi Roland, Szalay Rebeka, Keményffy Tamás, Baricz Xénia, Hajmási Dávid, Pálos Péter, Lazók Mátyás, Szabó Zsófia Znajka, Takácsy Réka, Márton András, Anger Zsolt, Gerencsér Gerda, Karácsony Anna, Faragó Zsuzsa, Gubucz Viktória, Törley Katalin, Nádudvari Nóra, Juhász Hajnalka, Háda Fruzsina, Csányi Dávid, Hegedűs Barbara, Göndör László, Bredán Máté, Budaváry Réka, Guttmann Ráhel,  Imely Zoltán, Szalai-Szabó István vagy mások...

Jegyár: 2800,- Ft

online jegy.hu:https://www.jegy.hu/program/nagy-budos-semmibe-78270

vagy regisztráció: tapasszisztens@gmail.com

ennyiért megtudhatod az előadás helyszínét, megtekintheted és véleményezheted a produkciót és még ihatsz is velünk egy jót.
 
Fotó: Szőke Péter

jan 1., vasárnap

Over //please scroll down for english

Hátsó Kapu a jövendő évben, nem nyit ki többé, mert felmondták a bérletünket. 
Nekünk és több tízezer vendégünknek fontos volt ez a független és önfenntartó befogadó kulturális tér. Négy éven át foglalkoztatott bennünket e lehetőség. Színház, zene, társadalmi innováció - szakmai és civil programok, kezdeményezések, közösség építés tere lehettünk. 28 esemény havonta, 9 színdarab repertoáron - ilyen évadot is megélhettünk. Közel száz ismeretterjesztő és közösségépítő esemény sorozatunk családoknak, gyerekeknek: learning environment design programunk.
Szakmai partnerben és együttműködésben hittünk, mert nem ellentmondás, hanem életbevágóan szükséges jó példa lett volna a mai magyar köz- és kulturális életben, hogy összetegyük azt amit tudunk, amihez értünk. Nem így alakult, most csomagolunk.
Raktárt, partnert keresünk közösen megélhető jövőhöz. 
Köszönjük mindenkinek aki segítette munkánkat!
Szerencsés új évet kívánunk mindenkinek!

Lack of cooperation- we struggle with the main problem of our country. We are closing our venue.
Truly, good stuff is coming after us! We feel pitty that not a shared situation came through. 
Since the beginning we were hoping this cooperation - but cant share our knowlidge, skills, time and space here any more. 
Thanks for being together for almost 4 years! What we have had here? Theater, music, social innovation projects, community building.
28 events a month, 9 theater play on repertoir - such a season was possible here!
And almost 100 events for kids-, families: our learning environment design program. 
At least we have tried.
Thanks for being together here! 
We wish a lucky new year for everyone!

//if you dont understand, have feelings hard to express, you are not alone. We dont know what to do. Go and find community or create one? Good luck!

https://www.facebook.com/hatsokapu/videos/745413138947048/

https://www.facebook.com/hatsokapu/

Köszönjük  a képeket is, sajtómegjelenéseken kívűl a társulatoknak, TÁP, k2, Titkos Tátsulat, Fórum, Andaxinház, Panodráma, Zöld Szofi, Vass Imre, !gen, Dan Perjovshi-Off Biennále,  és többek között Pozsonyi Jankának/Kinoflow és Krizsán Lilinek/Bölcs Kavics!

dec 30., péntek

MINDEN ROSSZ VARIETÉ 

A Táp Színház évadzáró Varietéje ezúttal az interperszonális kommunikációt és interakciót veszi górcső alá. Vizsgálatának tárgya a hatás-kölcsönhatás és a zsigeri viszontválaszok dualitása, a neuromotoros reakciók milyenségének és a tranzakciók minőségének elválaszthatatlan egysége.

Az est alcíme, azaz Ariadné fonala: DUGUNK?

Az előadás után TÁP buli.

Jegyvásárlás az előadások előtt a helyszínen, vagy https://www.jegy.hu/venue/hatso-kapu/category/all

dec 29., csütörtök

NAGY BÜDÖS SEMMIBE 

Több semmit, kevesebb mindent!

Utcasarkok, utcakövek, utcaképek, utcafények, utcagépek, utcarémek, utcagyerekek, utcalányok, utcafiúk, utcaarcok, utcadalok, utcabálok, vagyis senki és semmi.

Utcaszínház páholyból, keveseknek.

Regisztráció vagy várólista: tapasszisztens@gmail.com

Jegyvásárlás az előadások előtt a helyszínen, vagy https://www.jegy.hu/venue/hatso-kapu/category/all

dec 28., szerda

TÁP fesztivál a Hátsó Kapuban 

ALVÓSZÍNHÁZ (dec. 28. 20h)

Az Alvószínházban a nézők a modern technika (majdnem) teljes mellőzésével és a színészek irányításával barangolhatnak képzeletük legkülönbözőbb tájain - nem ülve, nem állva, hanem szigorúan fekve. Az előadás végeztével (valójában közben is) bárki bátran elalhat, vagy csendben távozhat - esetleg mindkettőt egyszerre.

Az előadás után Macskák esernyővel koncert.

NAGY BÜDÖS SEMMIBE (dec. 29. 20h)

Több semmit, kevesebb mindent!

Utcasarkok, utcakövek, utcaképek, utcafények, utcagépek, utcarémek, utcagyerekek, utcalányok, utcafiúk, utcaarcok, utcadalok, utcabálok, vagyis senki és semmi.

Utcaszínház páholyból, keveseknek.

Regisztráció vagy várólista: tapasszisztens@gmail.com

MINDEN ROSSZ VARIETÉ (dec. 30. 21h)

A Táp Színház évadzáró Varietéje ezúttal az interperszonális kommunikációt és interakciót veszi górcső alá. Vizsgálatának tárgya a hatás-kölcsönhatás és a zsigeri viszontválaszok dualitása, a neuromotoros reakciók milyenségének és a tranzakciók minőségének elválaszthatatlan egysége.

Az est alcíme, azaz Ariadné fonala: DUGUNK?

Az előadás után TÁP buli.

Jegyvásárlás az előadások előtt a helyszínen, vagy https://www.jegy.hu/venue/hatso-kapu/category/all

ALVÓSZÍNHÁZ (dec. 28. 20h)

Az Alvószínházban a nézők a modern technika (majdnem) teljes mellőzésével és a színészek irányításával barangolhatnak képzeletük legkülönbözőbb tájain - nem ülve, nem állva, hanem szigorúan fekve. Az előadás végeztével (valójában közben is) bárki bátran elalhat, vagy csendben távozhat - esetleg mindkettőt egyszerre.

Az előadás után Macskák esernyővel koncert.

Jegyvásárlás az előadások előtt a helyszínen, vagy https://www.jegy.hu/venue/hatso-kapu/category/all

dec 17., szombat

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

dec 8., csütörtök

Hallottál már az internetről? Vannak a baráti körödben olyanok akik rendszeresen neteznek? Esetleg Te magad is próbáltad már? Akár igen, akár nem, szeretettel várunk a "NETFÜGGŐK" című világhálótörténeti színezőkönyv bemutatóján!

Cseh András első saját könyve, melyet saját, kifesthető-színezhető rajzaival illusztrált, a netfüggés témájában. A könyv keménytáblás, nagyméretű kivitelben jelenik meg.

A képeken a szerző előszava, és egy oldalpár a könyvből látható.

Hallottál már az internetről? Vannak a baráti körödben olyanok akik rendszeresen neteznek? Esetleg Te magad is próbáltad már? Akár igen, akár nem, szeretettel várunk a "NETFÜGGŐK" című világhálótörténeti színezőkönyv bemutatóján!

Cseh András első saját könyve, melyet saját, kifesthető-színezhető rajzaival illusztrált, a netfüggés témájában. A könyv keménytáblás, nagyméretű kivitelben jelenik meg.

* 19:00 - Az Újzenekar előadja netfüggős számait.
* 19:30 - Netfüggős színház ! --> Laboda KornélHáda FruzsinaLaci Gondor = a Táp Színház színészei; és Cseh Andris

dec 4., vasárnap

A Suttogók előadás József Attila verseibe való alámerülés. Befelé hallgatózás. Személyesség, közvetlenség, bensőséges csendekkel. Csupa irónia, kihívó gyengédség, az élet egyszerű igenlése.
Éles és lázadó. Sejhaj.
Közvetlen jelentés a máról, az egymásrautaltság érzéséről, a szabadságról. József Attila ismert és kevésbé ismert verseinek, belső hangjainak megidézése, ahogy a mostban bennünk rezdül.

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.comwww.jegy.hu/hatsokapu
Támogatók: Duda Éva Társulat, Hátsó Kapu

Kapcsolat: andaxinhaz@gmail.comwww.andaxinhaz.hu

ajánló:

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cVXNMelE5ajhuVlU/view

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cUzkyeDY1TUhpSG8/view

Pár hete Ózdon jártunk a Van Helyed Alapítványnál azzal a céllal, hogy hang- és képanyagot rögzítsünk hamarosan induló indiegogo kampányunk reklámfilmjéhez a közösségi zenélésről. De ennél sokkal több történt. Óriási tehetségekkel találkoztunk és úgy gondoltuk, felhozunk pár gyereket Budapestre egy estényi örömzenélésre profi zenészekkel. A projekt célja egyébként a közös zenélés adta öröm lehetőségének terjesztése amiből most ízelítőt is kívánunk adni. Természetesen szeretettel várunk mindenkit aki nem csak hallgatója de részese is szeretne lenni a jammelésnek, szóval hozzatok nyugodtan hangszereket!
Fellépők: 
-Kukorica együttes
-Gettó Feri
-Szlama Laci
-Dmitry Rekun
-Gazsi Rap Show
-Szilágyi Sándor
-Koszti
... És ti! Hozzatok hangszereket!

dec 3., szombat

//Scroll down for English //

Búcsúzunk a Hátsó Kaputól, és új helyünket keressük!
Csatlakozz hozzánk egy utolsó feledhetetlen HK-s estére, gyere játszani, beszélgetni, és egy jót bulizni! Az este során meglepetésekkel készülünk a részvevőknek: egy kis színház, egy kis szórakozás, egy kis Fórum Társulat!

A buli során adományokat gyűjtünk, hogy továbbra is működhessünk általatok, na meg persze értetek!
Új helyre gyűjtünk, hogy kényelmes és állandó teret tudjunk biztosítani egyre növő közösségünknek! Gyere, legyél a részte te is!

Akik garantáltan ott lesznek: Kallós Viola, Montvai Hanna, Schefcsik Orsi, Szládek Kata, Vojtek Ildi...
és te?

--------------------------------------------------------

We are saying farewell to Hátsó Kapu and hello to new places! Join us for one last unforgettable night in HK to play some games, to share our thoughts and to dance! We'll surprise you with some theatre, fun and of course - Fórum Comany.

During this evening we're going to be collecting donations so that we can keep working for you, through you. We would like to ensure to have a permanent location for our growing community with the help of these donations.
Come and be a part of this night!

Kallós Viola, Montvai Hanna, Schefcsik Orsi, Szládek Kata, Vojtek Ildi are going to be there for sure... Are you?

dec 1., csütörtök

Aha... Sánta Ferenc - Az ötödik pecsét című regénye alapján Szereposztás: Gyurica - Hajduk Károly Király /Svung/ - Kroó Balázs Kovács - Kókai János Béla kolléga - Szabó Zola Keszei - Harsay Gábor Ügynök 1 - Herman Levente Ügynök 2 - Molnár Gusztáv Ügynök 3 - Geltz Péter Színpadra alkalmazta és rendezte - Geltz Péter Művészeti konzultáns - Zsalakovics Anikó Munkatársak: Gálos Orsolya, Mátrai Roxana Itt és most... Bent és kint... Egyfajta asszociatív kötésben vagyunk az eltűnt rémisztő korszakok logikájával és empíriájával... "Világunk tragikomikus. Tragikus, mert a pusztulás felé megy, komikus, mert még mindig meg van" Sören Kierkegaard "- Akkor talán nem hal meg? - Mikor? - Ha még ma eszik a szegyből?" Az ötödik pecsét jegyár: 2000,- online jegy: jegy.hu jegyinfo: andaxinhaz@gmail.com Bemutató - 2016. október 05. 20h - Hátsó Kapu /VII. Dohány utca 13./

nov 21., hétfő

Az előadás betegség miatt elmarad. Legközelebb december 4-én látható.

nov 20., vasárnap

Az előadás betegség miatt elmarad!
A Suttogók előadás József Attila verseibe való alámerülés. Befelé hallgatózás. Személyesség, közvetlenség, bensőséges csendekkel. Csupa irónia, kihívó gyengédség, az élet egyszerű igenlése.
Éles és lázadó. Sejhaj.
Közvetlen jelentés a máról, az egymásrautaltság érzéséről, a szabadságról. József Attila ismert és kevésbé ismert verseinek, belső hangjainak megidézése, ahogy a mostban bennünk rezdül.

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.comwww.jegy.hu/hatsokapu
Támogatók: Duda Éva Társulat, Hátsó Kapu

Kapcsolat: andaxinhaz@gmail.comwww.andaxinhaz.hu

ajánló:

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cVXNMelE5ajhuVlU/view

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cUzkyeDY1TUhpSG8/view

nov 19., szombat

Kedves Barátunk!
Egyre gyakrabban kerülünk abba a szerencsés helyzetbe, hogy sokan szeretnék megkóstolni a borainkat itt Budapesten. Mivel sajnos nem tudunk minden héten borkostolót tartani, arra gondoltunk, hogy ezentúl időnként tartunk egy nagy BULIVAL egybekötött KOSTOLÓT. Ide végre meghívhatunk mindenkit, aki érdeklődik a boraink iránt, vagy, aki szeretne egy vidáme estét velünk tölteni. Reméljük, hogy a kóstoláson túl beszélgetni is fogunk tudni egymással. Az est programja:
A vayi borászat 2016-os évjáratának bemutatása: egyaránt kóstolhatóak lesznek a még félkész vagy erjedőben lévő borok, valamint három 2015-ös és egy 2010-es bor is. A bemutatót a vayi borászat borásza, Ungváry Krisztián tartja.
Lesz élő zene is: Fellép Vázsonyi János szaxofonon, egy barátja pedig gitározni is fog.
Ezen túl még egy meglepetés program is várható.
A helyszínen a borok kedvezménnyel megvásárolhatóak lesznek.
Gyertek minél többen és hozzatok még egy EMBERT:) ( Ha szereti a bort.)
Belépődíj 1500 forint
Barátsággal
Dóra és Krisztián

nov 18., péntek

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

nov 9., szerda

Ha azt írjuk ki Halál félek kevesen jöttök c. TÁP est

A TÁP Színház bemutatja Alatta-fölötte című tematikus önvallomás-sorozatának következő részét. 

Előadják a TÁP Színház színészei. 
Közreműködik: Pálfalusi Zsolt. 
1/2 Zusahmen
TÁP társulat

Téma: Na mi?!

nov 5., szombat

A TITKOS TÁRSULAT BEMUTATJA:

Csizmás Kinga: BABY BLUES

színészek:
Kálócz László
Háda Fruzsina
Kárpáti Liza
Kardos János

Drámapedagógus-konzultáns: Gyombolai Gábor és Róbert Júlia

rendezte: Kárpáti Péter

Bence és Manci összeismerkedik egy fogorvosi rendelőben. Pár nappal később Manci teherbe esik. A gyereket vállalják, és összeházasodnak, annak ellenére, hogy mindketten tisztában vannak vele, hogy ez nem kiérlelt közös döntés a részükről, inkább a véletlen játéka.
Talán az ebből fakadó és szorongás robban ki Bencéből, amikor a szülés utáni tejfakasztó bulin részeg kalandba bocsátkozik egy lánnyal, és majdnem megtörténik a baj…

Csizmás Kinga csak az előadás első részét írta meg, a történetet nyitva hagyta. A nézők egy hosszabb, elemző beszélgetés során találják ki a folytatást, amit a színészeknek rögtönözve elő is kell adniuk. A nézők pedig elgondolkozhatnak azon a felelősségen, amit sorsunk alakítása jelent…

A színészek mindannyian a KÁVA Kulturális Műhelyhez kötődő színész-drámatanárok, ill. a KÁVA képzési programjában résztvevő fiatalok.

jegyár: 2000,-

Jegyeket rendelhettek itt: babyblues.jegyrendeles@gmail.com
vagy vehettek itt: https://www.jegy.hu/program/baby-blues-67553?lang=en

okt 30., vasárnap

Art&Science workshop 8-12 éves gyerekeknek

Mi fán terem a robot? Csavarokból és fémből készül, vagy megteszi egy üres tojástartóból is? Ha mozog az összetákolt papundekli és fémalkatrész, az már robot? Ha sarokban gubbasztó gonosz fekete pókról kiderül, hogy robot, akkor is lecsapod?

Ezen a workshopon LED fény derül a fenti kérdésekre
és egy új elektromos családtagot is hazavihetsz!

Vendégelőadónk Nádori Gergely, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium természetismeret és biológia tanára

Korosztály: 8-12 éves
Létszám: minimum 12, maximum 20 fő
Workshop ára: 3000 forint / résztvevő
Regisztráció október 18-ig a bolcskavics@gmail.com-on

// Learning Environment Design program continues at our venue.
Our guest is Philosophers Pebble - Art&Science workshop and Gergely Nádori from AKG school.
Robotics for kids - the workshop is available in english, too. Ask for details!
https://bolcskavics.wordpress.com/

ajánló // watch this!
https://www.youtube.com/watch?v=kPpwT-5NVyY

okt 29., szombat

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK zenés kocsmaszínházi merénylet Rendező: Kárpáti Péter "Címoldallal megvagyunk, lapozunk. Első fejezet. Jegyezze meg, hogy minden regény kocsmában kezdődik, ezen belül azonban mindent lehet! Kezdődhet a verekedés előtt, vagy a verekedés után." Az Öldöklő Tejcsarnok egy színházi előadás, ami a Rejtő és Karinthy korabeli kávéházak világát a mai romkocsmák hangulatával ötvözi. "Van valami leírhatatlanul izgalmas káosz abban, ahogy Az Öldöklő Tejcsarnok életre kel a Hátsó Kapuban. Kivételesen hatásos hely-specifikus előadással van dolgunk: nem csak a két világ pultjai, italai, zenéi olvadnak össze, de a hangulatuk is. Már nem a Hátsó Kapu underground hangulatú kocsmaszínházában vagyunk, és nem is a fiktív, Rejtő Jenő korabeli kávéház asztalainál, hanem a mindennapi betevőért dolgozó művészek vibráló, időtlen terében." (Hajnal Márton, 7óra7) A nézők az italukat szürcsölve merülhetnek el az asztalok között kibontakozó kozmikusan groteszk eseményekben, és szurkolhatnak hőseinknek, hogy sikerüljön záróra előtt leadniuk a kiadónak legújabb remekművüket, a légiós, kalóz- vagy erotikus regényt, hogy kifizethessék belőle a hitelbe elfogyasztott rengeteg kávé és sör árát. “ - Na idefigyelj kis barátom! Azt hiszem te nem vagy tisztában a regényírás euklideszi geometriájával. Vegyünk két pontot: az egyik pont, hogy nincs pénzünk. A másik, hogy a kiadóban hatkor zár a pénztár. E két pont összekötése életünk fő célja.” Rejtő Jenő szövegei alapján született Kárpáti Péter színdarabja, amit független társulatok fiatal színészei idén mutattak be nagy sikerrel a Hátsó Kapu nevű kultúrkocsmában. „- És mi két pont között a legrövidebb út? - Az egyenes? - A cselekmény, kérem.” Nem csak azt tanulhatjuk meg, hogyan kell P. Howard-regényt írni, hanem hogy élet és a ponyvairodalom között kevesebb a különbség, mint gondolnánk. "Mert ilyen a szerelem barátocskám! Pont mint a regényekben! Meglátják egymást, megkondulnak a szívharangok, és a fiúnak, sutty, máris elment a kedve az öngyilkosságtól. De már magára vállalta, hogy ő a gyilkos, és véletlenül az ujjlenyomata is egyezik. Ez aztán a bonyodalom. Az öngyilkos életben marad!" A kocsmaasztalok mellett megszólalnak a hangszerek: zongora, basszusgitár, klarinét, tuba, szájharmonika, gitár, teremin. “Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók." Az előadásban független társulatok fiatal színészei játszanak. Vannak közöttük többen a Szputnyik társulatból, van, aki a TÁP Színházból, a k2 színházból, a HOPPartból vagy a Titkos Társulatból érkezett. A színészek közül többeket a BEKVART Zenekarból is ismerhettek. " - Maga tenor? - Nem, kérem én basszista vagyok. - Miért pirult el? Én is..." Jegyek: Internetes jegyvásárlás: http://broadway.jegy.hu/program/az-oldoklo-tejcsarnok-64172 Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. Átvétel a helyszínen, 15 perccel a kezdés előtt.

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

okt 28., péntek

AZ ÉVAD ELSŐ FORIMPRO ELŐADÁSA a Hátsó Kapuban! Sokat szerveztünk-terveztünk a nyáron és újult erővel pattanunk a színpadra! Gyere lesd meg mi sül ki ebből! Lepd meg magad, barátaidat, családodat, szeretteidet egy feledhetetlen estével! Minden ott és akkor történik a színpadon - rajtad is múlik, hogy alakul! A Forimpro a Fórum Társulat improvizációs színházi programja. Az estek során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk, sokszor nézői ötletek alapján, keresve az emberi helyzetekben azt, amit mindannyian ismerünk, és ezért megnevettet. Az improvizációs műfaj lehetőségeit kihasználva, különböző játékformákon keresztül minden improvizációs esten más témát járunk körül. Mivel minden előadás egyszeri és megismételhetetlen, így minden előadás újabb lehetőség a felhőtlen szórakozásra! A Forimpro színészei: Borbás Gergő, Győri Zoltán, Kallós Viola, Montvai Hanna, Schefcsik Orsolya és Varju Nándor A Forimpro zenészei: Torda-Molnár Tamás és Válóczy Balázs Vigyázat, függőséget okozhat! Jegyár: 2500 HUF Helyszín: Hátsó Kapu, Dohány utca 13. Kezdés: 2016. 10. 28., PÉNTEK, 19.00 Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 120 perc. JEGYVÁSÁRLÁS: REGISZTRÁCIÓ: https://goo.gl/forms/llC5NRieHF9QdOD22 Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni. www.facebook.com/forumtarsulat www.forumtarsulat.com

okt 21., péntek

//Scroll down for English //

Itt van az ősz, itt van az újra... És a Fórum Társulat megkezdte negyedik évadát játékkal, színházzal, szórakozással!

Ha szeretnél velünk játszani, beszélgetni, vagy egy jót bulizni, akkor ott a helyed! Az este során meglepetésekkel készülünk a részvevőknek: egy kis színház, egy kis szórakozás, egy kis Fórum Társulat!

A buli során adományokat gyűjtünk, hogy továbbra is működhessünk általatok, na meg persze értetek!

Akik garantáltan ott lesznek: Kallós Viola, Montvai Hanna, Schefcsik Orsi, Szládek Kata, Vojtek Ildi...
és te?

--------------------------------------------------------
A night full of games and surprises!

You'll also have the chance to contribute to performances of our theatre in education piece as we're collecting donations to fund shows for high-school students.

Kallós Viola, Montvai Hanna, Schefcsik Orsi, Szládek Kata, Vojtek Ildi...s of Forum Company will be on board for sure... and you?

Forum Company is a collective of young drama teachers founded in 2013. We regularly hold workshops for adults, high-school students and children. We aim to create dialogue using different methods of drama, such as forum theatre, playback theatre, drama in education and theatre in education. We also work with communities using theatre and art in community building processes.

okt 15., szombat

Sziasztok!

Úgy néz ki, hogy hangosak is leszünk októberben. Ha szerencsések vagyunk, akkor a pénteki akusztikus, rövidebb műsor után csinálunk egy teljes pompában pompázó Macskák-koncertet a kedvenc helyünkön, ahogy az oly rég volt már.

A belépés természetesen ingyenes, a hangulat remek lesz, mint mindig. Gyertek szeretettel!

Check out our favourite songs from the setlist of our beloved "Over the Garden Wall" project! The new show is coming soon - a chilling trip to the "The Unknown".
///
Íme a tavalyi Over the Garden Wall című műsorunk öt, általunk legkedveltebb tagja. Hallgassátok szeretettel, amíg készülődik az új utazás, ami a "The Unknown" címet viseli majd.
––––––––––––––––––––––––
Next concerts:
2016.10.14. (Acoustic)
Macskák Esernyővel feat. Závada Péter // Budapest Pont
https://www.facebook.com/events/294382260919888/
2016.10.15
Macskák Esernyővel // Hátsó kapu
https://www.facebook.com/events/1165227853547393/

https://soundcloud.com/macsk-k-eserny-vel/sets/best-of-the-garden-wall-1

okt 14., péntek

Rossz írások estje-TÁP varieté // vaudeville theater Újságcikkek, versek, hirdetések, lakóházban kifüggesztett üzenetek. Mi a közös bennük? MIND NAGYON ROSSZ! Az internet bugyraiból előkerült vagy épp nyomtatásban megjelent nevetséges, abszurd és olykor meghökkentő szövegeket és képeket válogatott össze a TÁP Színház, melyet a társulattól már jól megszokott stílusban mutat be pénteken 20:30-tól a Hátsó Kapuban. Fellépők: Csányi Dávid Szalay Rebeka Faragó Zsuzsa Olasz István Laboda Kornél Fekete Ádám Háda Fruzsina Váradi Gábor Juhász Hajnalka Keményffy Tamás Baricz Xénia Rendezte: Vajdai Vilmos

okt 9., vasárnap

október 9., 15-16 óra
Not your wold music – nyilvános beszélgetés / az UH FEST 2016 programja

A libanoni elektronikus kísérleti zene egyik legfontosabb szerepelőjével, Rahih Beanini-val és az indonéz avant-tradicionális Senyawa két tagja Rully Shabara-val és Wukir Suryadi-val beszélget Lucia Udvaryova a zenei kísérletekről, zenei világok találkozásáról.

október 9., 16-17 óra / az UH FEST programja
Beszélgetést az UH FEST nemzetközi fesztiválokkal közös, új zenei tehetségeknek lehetőséget nyújtó Shape-projekt eddigi tapasztalatiról
http://shapeplatform.eu/ feltörekvő európai, köztük magyar zenészek exportjáról és nem magyar zenészek importjáról szól 16 európai fesztivál együttműködésében

A beszélgetésen a résztvevők, az UH FEST szervezői és a programban résztvevő magyar zenészek mutatják be a projektet és értékelik eddigi eredményeket.

http://uh.hu/fest2016/program/

A fesztivál összes programjára érvényes bérletet nem csak online tudtok venni, hanem személyesen a Wave lemezboltban is.
Wave: http://www.wave.hu
Online bérlet: http://uh.hu/berletek
UH Fest 2016 program: http://uh.hu/fest2016/program/
Folyamatosan bővülő FB eseményeinkre pedig itt kezdhettek feliratkozni: https://www.facebook.com/uhfest/events

okt 8., szombat

http://azolvasasejszakaja.hu/lira-programjai-2016
http://azolvasasejszakaja.hu/fesztival-programjai-2016

HÁTSÓ KAPU

17.30–18.00:
Szirtek csúcsán nemesi sasfészkek –
ármány és becsület a XIII. századi zempléni várakban
(beszélgetés Viola Judittal)

18.00–18.30:
Két „primadonna” magánélete –
Szentesi Éva Tóth Verával, Tóth Vera Szentesi Évával beszélget

18.30–19.00:
Petőfi Sándor gatyába’ táncol (Pletykák klasszikus ritmusban) –
Milbacher Róbert stand-upja

19.00–19.30:
Állítsátok meg az időt, be akarunk szállni!
Fiala Borcsa és Kalapos Éva Veronika műsora

19.30–20.00:
Egyet mindenki tud – A harmadik második regény
Totth Benedek műsora

20.00–20.30:
Németh Gábor és a mormoták

20.30–21.00:
Visszaszámlálás – kötetbe nem került versek, szerencsék, sütik Erdős Virággal

21.00–21.30:
Csapatban az erő – Tóth Krisztina és Szántó Marcell zenés műsora

21.30–22.00:
Amit még így sosem – Grecsó Krisztián műsora

22.00–22.30:
A Bunkerrajzoló - egy musical kulisszatitkai.
Zenés beszélgetés a zenés élettörténetrekonstrukcióról
Géczi Jánossal, Likó Marcellel, Vándorfi Lászlóval
és a Pannon Várszínház művészeivel

22.30–23.00:
Fesztbaum Béla műsora

23.00–23.30:
Mindenki másképp csinálja?!
Interaktív kalandozás és vetélkedő a klasszikus és modern erotikus irodalom világában Szőcs Henriette vezetésével

23.30–0.00:
Olvéjsz Band - Vol.2.0 Az írókból álló alkalmi rock együttes legendás dalokat éleszt fel
(Bánó Attila, Benyák Zoltán, Bíró Szabolcs, Mucha Attila, Toroczkay András)

0.00–tól:
Karaoke Show Kele Dóri vezetésével kifulladásig
Örökzöldek, nagy slágerek, különleges dalok - énekelj Te is!

Szünetekben:
Mini krimi kvízek a General Press Kiadó jóvoltából
Kis színes szösszenetek

FÓKUSZ KÖNYVÁRUHÁZ
(Budapest, VII., Rákóczi út 13.)

18.00–0.00:
A szerzővé válás éjszakája
InstaVers Kele Dórával és Gaborják Ádámmal
Írj, rajzolj! - kiválogatjuk, megszerkesztjük,
elkészítjük e-könyvként egy éjszaka alatt!
Interaktív, közösségi könyvkészítés zenével,
felolvasásokkal, ismeretterjesztő kiselőadásokkal

18.00–0.00:
Boszorkány vagy manó vagy –
Vajon Te milyen szereplő lennél, ha egy varázsregénybe csöppennél
Urban fantasy karakterjáték Virág Emíliával

okt 7., péntek

UH Fest 2016, hatodik nap // day six

Caterina Barbieri
http://uh.hu/caterina-barbieri/
Ignatz
http://uh.hu/ignatz/
Stine Janvin Motland
http://uh.hu/stine-janvin-motland/

A fesztivál teljes programja // full program of UH Fest 2016
http://uh.hu/fest2016/program/

Az UH Fest egyike azon ritka magyarországi eseményeknek, melyet a kalandvágy vezérel: új utakat, kifejezésmódokat kereső zenészek és a felfedezésekre, meglepetésekre nyitott közönség találkozóhelye.

2001 óta 7 fesztivál és számos egyszeri koncert alkalmával több mint 40 ország, 450 zenészét léptettük fel.
Mind a fesztiválok, mind az egyestés koncertek esetében különös hangsúlyt fektetünk a nem konvencionális megközelítések és egyedi, nemzeti színterek bemutatására, melyeket gyakran hagynak figyelmen kívül a helyi médiumok és a nagy tömegfesztiválok szervezői. Alapelvünk, hogy a programok összeállításakor átlépjük a szorosan vett műfaji határokat; hogy eltérő stílusú és hangvételű előadókat állítsunk egymás mellé.

Sikerként könyveljük el, ha a közönség valamennyi tagjának megadhatjuk a felfedezés örömét, hogy rendezvényeinken akaratlanul is találkozik olyan zenével, ami nem feltétlenül tartozik a preferált műfajai közé, vagy egyszerűen addig a radar alatt maradt. Mélyen hiszünk abban, hogy az ilyen típusú felfedezés, a kultúrák közötti párbeszéd — legyen az akár nemzeti vagy szubkultúrák közötti — kivételes közösségteremtő erővel bír, inspiratív közeget teremt és nem utolsósorban egy újfajta öröm forrása lehet.

photo from last year: Berta Marton

okt 6., csütörtök

A Suttogók előadás József Attila verseibe való alámerülés. Befelé hallgatózás. Személyesség, közvetlenség, bensőséges csendekkel. Csupa irónia, kihívó gyengédség, az élet egyszerű igenlése.
Éles és lázadó. Sejhaj.
Közvetlen jelentés a máról, az egymásrautaltság érzéséről, a szabadságról. József Attila ismert és kevésbé ismert verseinek, belső hangjainak megidézése, ahogy a mostban bennünk rezdül.

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.comwww.jegy.hu/hatsokapu
Támogatók: Duda Éva Társulat, Hátsó Kapu

Kapcsolat: andaxinhaz@gmail.comwww.andaxinhaz.hu

ajánló:

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cVXNMelE5ajhuVlU/view

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cUzkyeDY1TUhpSG8/view

okt 5., szerda

Aha...

Sánta Ferenc - Az ötödik pecsét című regénye alapján

Szereposztás:

Gyurica - Hajduk Károly
Király /Svung/ - Kroó Balázs
Kovács - Kókai János
Béla kolléga - Szabó Zola
Keszei - Harsay Gábor
Ügynök 1 - Herman Levente
Ügynök 2 - Molnár Gusztáv
Ügynök 3 - Geltz Péter

Színpadra alkalmazta és rendezte - Geltz Péter
Művészeti konzultáns - Zsalakovics Anikó
Munkatársak: Gálos Orsolya, Mátrai Roxana

Itt és most... Bent és kint...
Egyfajta asszociatív kötésben vagyunk az eltűnt rémisztő korszakok logikájával és empíriájával...

"Világunk tragikomikus. Tragikus, mert a pusztulás felé megy, komikus, mert még mindig meg van"
Sören Kierkegaard

"- Akkor talán nem hal meg?
- Mikor?
- Ha még ma eszik a szegyből?"
Az ötödik pecsét
jegyár: 2000,-
online jegy: jegy.hu
jegyinfo: andaxinhaz@gmail.com

Bemutató - 2016. október 05. 20h - Hátsó Kapu /VII. Dohány utca 13./

okt 4., kedd

Talk with Richard Dawson moderated by David Keenan (Wire magazine)

The program is in English. Free entrance.

Richard Dawson's live performance at UH Fest 2016: Richard Dawson Unknown Child Golden Diskó Ship

In collaboration with SHAPE platform

photo: Berta Marton

jún 7., kedd

Több semmit, kevesebb mindent!

Utcasarkok, utcakövek, utcaképek, utcafények, utcagépek, utcarémek, utcagyerekek, utcalányok, utcafiúk, utcaarcok, utcadalok, utcabálok, vagyis senki és semmi.

Kedves Érdeklődők!
AZ ELŐADÁSRA A JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN KAPHATÓK!
Összesen 35 néző fér el, amiből 22 jegy már el is kelt. Amennyiben szeretnél a megmaradt 13 jegy egyik szerencsés tulajdonosa lenni, kérlek foglald le azt a tap.produkcio@gmail.com vagy a tapasszisztens@gmail.com email címen.
Mindenkit várunk sok szeretettel!

máj 29., vasárnap

/////For english, please scroll down!////

Alkotók és előadók: Dömötör Judit és Lévai Viola

Absztrakt és konkrét valamivé válás zenére vagy nem
Hangos egymásba-olvadások és személyes kiválások
Közös meditációs szeánsz
Reakció és reflexió önfeltárással
Küzdelmes és akaratmentes bármi-megtörténhet revü
Mozgásos megérzések kísérleti labor hangulatban
Néha életszag
...általában inkább állandóan de valójában folyamatosan változóan...

A néző egy abszurd játszótér szélén ül, ahol időről időre minőségek, lényszerű alakok, emberi szerepek és érzések fordulnak meg, válnak ki egymásból. A játszótér az előadókon keresztül, de leginkább a néző és az előadó közt születik pillanatról pillanatra, megismételhetetlenül.
A rögtönzések szereplői olyan mozgásba érkező állapotok, melyek átfolynak egymásba, vagy épp kizuhannak a táncos testéből. Ezeken keresztül lehet betekinteni az előadók folyamatosan újrakonstruált valóságába, mely egy közös absztrakt világgá fonódik.

A hullámzó élményfolyam az álomszerű együtt-külön-egymásból-és-egymásra-asszociálódott minőségek világából indulva vezet a hétköznapok realitásának látszólag egyszerűbb, de éppúgy megbolondult logikája felé.
Ezt, az egyébként humorral is újra és újratöltődő utazást a szereplők magukra való reflexióikban és egymás közti kapcsolatukban emésztik meg.

Lehetséges -e a már létezőből kiindulva nem létezőt alkotni és lehet -e az út folyamán igazán önmagunkká lenni, ön-azonosba érkezni?
A duó két tagja expedícióra hívja a nézőt, aki szabadon szemlélődhet vagy utazhat maga is az előadás során, mely a tánc és az abszurd hang-színház műfaja közt válik valamivé válik valamivé válik valamivé válikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivévalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivévalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivévalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivéválikvalamivévalamivéválikvala...

/// English:////

Zebulon project: I finished stopping
Creators and dancers: Judit Dömötör and Viola Lévai

Becoming something with or without music
Loud and silent melting into each other and falling out from the unity
Common meditation seance
Reaction and reflection with self-exploration
Forced and free anything-can-happen variety
Movement intuitions in testing lab mood
Changes and perpetuality
Sometimes a smell of life...

The audience is sitting on the border of an absurd playground. Here, from time to time, textures, creatures, human roles and feelings are emerging.
The playground is becoming alive through the performers but the real play is created from moment to moment by the relationship of the audience and the performers.
The dancers' never ending, reconstructed worlds are represented through a flow of movement qualities coming from body-mind states. Dynamic communication, observation, action and reaction between the players is transformed into a common abstract world.

The root of this waving experience river is the dreamy nature of associations of qualities heading to the seemingly logical but actually illogical craziness of our everyday life.
This journey of improvisations is digested by the dancers' self-reflections and their relationships.
The performers try to discover where all this flow is headed and what it has to do with freedom.

On the basis of existent can non-existent be created? And can we all become ourselves at the end of the journey, can we meet ourself on the road?
The duet invites the audience for a free looking around or taking part in a journey of absurd voice theatre and dance performance.

Támogatóink/Thanks for supportation: SÍn Kultúrális Központ, L1-Független Művészek Közhasznú Egyesület, Új Előadóművészeti Alapítvány, Műhely Alapítvány, Katlan csoport & EMMI, Artus

máj 28., szombat

máj 26., csütörtök

Lepd meg magad, barátaidat, családodat, szeretteidet egy feledhetetlen estével!
Minden ott és akkor történik a színpadon - rajtad is múlik, hogy alakul!
A Forimpro a Fórum Társulat improvizációs színházi programja. Az estek során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk, sokszor nézői ötletek alapján, keresve az emberi helyzetekben azt, amit mindannyian ismerünk, és ezért megnevettet. Az improvizációs műfaj lehetőségeit kihasználva, különböző játékformákon keresztül minden improvizációs esten más témát járunk körül.

Mivel minden előadás egyszeri és megismételhetetlen, így minden előadás újabb lehetőség a felhőtlen szórakozásra!

A Forimpro színészei: Borbás Gergő, Benedek Gyuri, Győri Zoltán, Kallós Viola, Montvai Hanna, Schefcsik Orsolya és Varju Nándor
A Forimpro zenészei: Torda-Molnár Tamás és Válóczy Balázs

Vigyázat, függőséget okozhat!

Jegyár: 2000 HUF
Helyszín: Hátsó Kapu, Dohány utca 13.
Kezdés: 2016. 04. 21., CSÜTÖRTÖK, 19.00
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 120 perc.

JEGYVÁSÁRLÁS:http://www.jegy.hu/program/forimpro-64064
REGISZTRÁCIÓ: http://goo.gl/forms/GAWbldBK06
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

www.facebook.com/forumtarsulat
www.forumtarsulat.com

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

máj 25., szerda

Tóth Csaba kollégánk az ELF (Európai Liberális Fórum) szervezésében egy hetet töltött Washingtonban, ahol a Demokrata Párt vezető kampánytanácsadóival találkozott. Hogyan készülnek a Demokraták Trump ellen? Milyen 2016-ban egy amerikai kampány? Hogyan működik a gyakorlatban az előválasztás? Többek között ezekre a kérdésekre próbál válaszolni Tóth Csaba szubjektív beszámolójában a Republikon Intézet 2015. május 25-én (szerdán) 17:00 órakor kezdődő rendezvényén a Hátsó Kapuban.

Kampányfilmek, kampánykommunikáció, kampánystratégia, digitális eszközök és közösségi média használat - ezekről mind szó lesz.

Minden érdeklődőt szeretettel látunk, de a korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk a republikon@republikon.hu címen, köszönjük!

(fotó: Reuters/Stephen Lam/Jonathan Drake/Photo; by Salon)

máj 22., vasárnap

A Discantus Énekegyüttes bemutatja:

JOHN GAY: KOLDUSOPERA (1728) Balladaopera két felvonásban 

Kevesen tudják, hogy minden idők egyik leghíresebb és legtöbbet játszott zenés színdarabja, a Koldusopera eredeti változata valamikor a barokk kor vége felé, 1728-ban született Londonban, egy bizonyos John Gay tollából. Gay a kor jeles irodalmi alakja volt, nem csak Swift és Pope jó barátja, de Georg Friedrich Händel egyik librettistája is, aki belülről ismerte a 18. század eleji London színházi életét, az olasz nyelvű opera dicsőséges napjait. Pontosan érezte tehát, hogy ez utóbbi műfaj lassan kifulladóban van, és a közönség másra vágyik: mitológiai hősök helyett hús-vér alakokra, varázslat helyett árulásra, szépelgés helyett vaskos tréfákra, fájdalmasan hosszú áriák helyett népszerű dallamokra, cirkalmas recitatívók helyett földhöz ragadt, gyakran alpári beszédre. A Brecht által halhatatlanná tett alakok már John Gay darabjában teljes valójukban megelevenednek: Macheath kapitány, Peachumék, Polly és Lucy, Lockit vagy Filch egytől egyig mai figurák, akik egy velejéig romlott világban próbálják megtalálni a helyüket, és küzdenek hol a sorssal, hol egymással a túlélésért…

A Mészáros Péter vezette, számos nemzetközi versenyt és fesztivált megjárt Discantus Énekegyüttes régi vágya volt operaelőadást létrehozni.

Repertoárjukhoz illően barokk darabhoz nyúltak, amelyet egyszerre historikus és modern szemlélettel dolgoztak fel. A darab eredeti dalai mellett bátran merítenek a kor más szerzőitől is, ahogy főhajtásként néhány Weil-dal is bekerült a rendezésbe. A mű korszerű, magyar fordítása, a dramaturgia, a színpadi és a zenei rendezés mind az együttes tagjainak a munkája.

A Discantus Énekegyüttes Koldusoperája egyszerre barokk opera és ízig-vérig mai fekete komédia, régi zenével kísért történelmi tabló és kortárs füleknek is izgalmas zenei élmény, amely képes felhőtlen és magával ragadó színházi szórakozást nyújtani minden nézőjének. 

Fordította: Nemes Krisztián 

Szereplők POLLY Weiszburg Zsuzsi MACHEATH Gombos András LUCY Ligeti Orsolya PEACHUM Sziklay-Pap Ferenc MRS. PEACHUM, PIMASZ MOLLY Nagy Bernadett LOCKIT Nemes Krisztián FILCH Széplaki Márk KACSA JENNY Beleznai Katalin MRS. COAXER, MRS. TRAPES Balla Boglárka PÉNZVERŐ MATT Mészáros Péter PECEK JEMMY, BŰVÉSZ May Zoltán KAMPÓKEZŰ JACK Bodóczky Miklós CSAPOS Hajós Nikolett Zenekar Heimné Reviczki Júlia, Szabó Zsolt és a Discantus énekegyüttes tagjai

Rendező Mészáros Péter és Nemes Krisztián

Jegyvásárlási lehetőség:
http://www.jegy.hu/program/koldusopera-67554
vagy 
emailen a koldusoperajegy@gmail.com címen.
Jegyár: 1500 Ft (helyfoglalás érkezési sorrendben)

További információk az előadásról:
https://www.facebook.com/koldusopera/

máj 21., szombat

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

máj 19., csütörtök

színészek:

Kálócz László, Háda Fruzsina, Kárpáti Liza, Kardos János

Drámapedagógus-konzultáns:

Gyombolai Gábor

rendezte:

Kárpáti Péter

Rózsaszínű zománcfazék, lepattogzott körömlakk.

Klári mama sem a régi, odakozmált ez a nap.

Szerelemgyerek. Hűséges hűtlenség. Avagy hogyan kell lemérni a füst súlyát. Szexik-e az apukák, és ki az a Piroska? És van-e élet a szülés után?

A darabnak nincs befejezése: egy óra után félbeszakad, mert a szereplőknek halvány gőzük nincs, mit kéne csinálni, hogyan kéne élni tovább...

Beszélgetünk a közönséggel, tanácsot kérünk, utána folytatjuk improvizálva. És megpróbáljuk szépen befejezni, hátha sikerül…

A TITKOS TÁRSULAT BEMUTATJA:

Csizmás Kinga: BABY BLUES

színészek:
Kálócz László
Háda Fruzsina
Kárpáti Liza
Kardos János

Drámapedagógus-konzultáns: Gyombolai Gábor és Róbert Júlia

rendezte: Kárpáti Péter

Bence és Manci összeismerkedik egy fogorvosi rendelőben. Pár nappal később Manci teherbe esik. A gyereket vállalják, és összeházasodnak, annak ellenére, hogy mindketten tisztában vannak vele, hogy ez nem kiérlelt közös döntés a részükről, inkább a véletlen játéka.
Talán az ebből fakadó és szorongás robban ki Bencéből, amikor a szülés utáni tejfakasztó bulin részeg kalandba bocsátkozik egy lánnyal, és majdnem megtörténik a baj…

Csizmás Kinga csak az előadás első részét írta meg, a történetet nyitva hagyta. A nézők egy hosszabb, elemző beszélgetés során találják ki a folytatást, amit a színészeknek rögtönözve elő is kell adniuk. A nézők pedig elgondolkozhatnak azon a felelősségen, amit sorsunk alakítása jelent…

A színészek mindannyian a KÁVA Kulturális Műhelyhez kötődő színész-drámatanárok, ill. a KÁVA képzési programjában résztvevő fiatalok.

jegyár: 2000,-

Jegyeket rendelhettek itt: babyblues.jegyrendeles@gmail.com
vagy vehettek itt: https://www.jegy.hu/program/baby-blues-67553?lang=en

színészek:

Kálócz László, Háda Fruzsina, Kárpáti Liza, Kardos János

Drámapedagógus-konzultáns:

Gyombolai Gábor

rendezte:

Kárpáti Péter

Rózsaszínű zománcfazék, lepattogzott körömlakk.

Klári mama sem a régi, odakozmált ez a nap.

Szerelemgyerek. Hűséges hűtlenség. Avagy hogyan kell lemérni a füst súlyát. Szexik-e az apukák, és ki az a Piroska? És van-e élet a szülés után?

A darabnak nincs befejezése: egy óra után félbeszakad, mert a szereplőknek halvány gőzük nincs, mit kéne csinálni, hogyan kéne élni tovább...

Beszélgetünk a közönséggel, tanácsot kérünk, utána folytatjuk improvizálva. És megpróbáljuk szépen befejezni, hátha sikerül…

máj 14., szombat

„Hölgyeim és Uraim! Ma este lerántjuk a leplet a titokról, szembenézünk a Will-jelenséggel és az este végén talán megvilágosultan megyünk haza, választ kapva arra a kérdésre, hogy hogyan is tegyük aranybányává saját szexuális orientációnkat?”

Willt gyerekként durván bántalmaztak, felnőttként megírja a történetét, és könyve sikeres íróvá teszi. Helga, a Showtime c. talkshow háziasszonya, szeretné bebizonyítani a könyv kapcsán, hogy „buzinak lenni trendi”. A provokatív, gyerek-és kamaszkorát faggató kérdésekre feltárul a múlt. Will egymaga játssza el annak a durva szociokulturális környezetnek a szereplőit, ahol felnőtt: az agresszív, gúnyos apát, a közönyös, törődni képtelen anyát, az őt porig alázó, rendszeresen megverő iskolatársakat.

Will: Márton Gábor Csaba
Helga: Bakonyvári L. Ágnes
Közreműködik: Bakonyvári Krisztina, Színész Bob
Rendezte: Bakonyvári L. Ágnes

jegyár: 2000,-
jegy.hu vagy emailben az alábbi címen

máj 13., péntek

máj 7., szombat

máj 4., szerda

A Discantus Énekegyüttes bemutatja:

JOHN GAY: KOLDUSOPERA (1728) Balladaopera két felvonásban 

Kevesen tudják, hogy minden idők egyik leghíresebb és legtöbbet játszott zenés színdarabja, a Koldusopera eredeti változata valamikor a barokk kor vége felé, 1728-ban született Londonban, egy bizonyos John Gay tollából. Gay a kor jeles irodalmi alakja volt, nem csak Swift és Pope jó barátja, de Georg Friedrich Händel egyik librettistája is, aki belülről ismerte a 18. század eleji London színházi életét, az olasz nyelvű opera dicsőséges napjait. Pontosan érezte tehát, hogy ez utóbbi műfaj lassan kifulladóban van, és a közönség másra vágyik: mitológiai hősök helyett hús-vér alakokra, varázslat helyett árulásra, szépelgés helyett vaskos tréfákra, fájdalmasan hosszú áriák helyett népszerű dallamokra, cirkalmas recitatívók helyett földhöz ragadt, gyakran alpári beszédre. A Brecht által halhatatlanná tett alakok már John Gay darabjában teljes valójukban megelevenednek: Macheath kapitány, Peachumék, Polly és Lucy, Lockit vagy Filch egytől egyig mai figurák, akik egy velejéig romlott világban próbálják megtalálni a helyüket, és küzdenek hol a sorssal, hol egymással a túlélésért…

A Mészáros Péter vezette, számos nemzetközi versenyt és fesztivált megjárt Discantus Énekegyüttes régi vágya volt operaelőadást létrehozni.

Repertoárjukhoz illően barokk darabhoz nyúltak, amelyet egyszerre historikus és modern szemlélettel dolgoztak fel. A darab eredeti dalai mellett bátran merítenek a kor más szerzőitől is, ahogy főhajtásként néhány Weil-dal is bekerült a rendezésbe. A mű korszerű, magyar fordítása, a dramaturgia, a színpadi és a zenei rendezés mind az együttes tagjainak a munkája.

A Discantus Énekegyüttes Koldusoperája egyszerre barokk opera és ízig-vérig mai fekete komédia, régi zenével kísért történelmi tabló és kortárs füleknek is izgalmas zenei élmény, amely képes felhőtlen és magával ragadó színházi szórakozást nyújtani minden nézőjének. 

Fordította: Nemes Krisztián 

Szereplők POLLY Weiszburg Zsuzsi MACHEATH Gombos András LUCY Ligeti Orsolya PEACHUM Sziklay-Pap Ferenc MRS. PEACHUM, PIMASZ MOLLY Nagy Bernadett LOCKIT Nemes Krisztián FILCH Széplaki Márk KACSA JENNY Beleznai Katalin MRS. COAXER, MRS. TRAPES Balla Boglárka PÉNZVERŐ MATT Mészáros Péter PECEK JEMMY, BŰVÉSZ May Zoltán KAMPÓKEZŰ JACK Bodóczky Miklós CSAPOS Hajós Nikolett Zenekar Heimné Reviczki Júlia, Szabó Zsolt és a Discantus énekegyüttes tagjai

Rendező Mészáros Péter és Nemes Krisztián

Jegyvásárlási lehetőség:
http://www.jegy.hu/program/koldusopera-67554
vagy 
emailen a koldusoperajegy@gmail.com címen.
Jegyár: 1500 Ft (helyfoglalás érkezési sorrendben)

További információk az előadásról:
https://www.facebook.com/koldusopera/

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

máj 3., kedd

ápr 30., szombat

- Legközelebb május 21-én látható az előadás-

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

ápr 29., péntek

//Scroll down for English//

Itt a tavasz! Minden izzik az energiától és a napfénytől!
És most eljött az alkalom, amikor ezt meg is oszthatod másokkal! Feltöltődhetsz, kikapcsolódhatsz, megismerkedhetsz új emberekkel, elhozhatod a barátaid. Mindez játékkal, drámával, és színházzal fűszerezve!

Ha szeretnél velünk, a Fórum Társulattal, civilben is megismerkedni, vagy csak egy jót bulizni, akkor ott a helyed! Az este során meglepetésekkel készülünk a részvevőknek: egy kis színház, egy kis szórakozás, egy kis Fórum Társulat.

A buli során adományokat gyűjtünk Társulatunk és projektjeink fenntarthatóságáért. Ehhez kérünk segítséget. Adományozni sexy!

Ha eddig valamiért kimaradtál volna, ne bánkódj, gyere el! Ízelítőnek pedig íme néhány kép az eddigi évszak partikról!
http://www.forumtarsulat.com/#!evszakparti/c1oy9

Akik garantáltan ott lesznek: Montvai Hanna, Benedek Gyuri, Borbás Gergő, Kallós Viola, Schefcsik Orsi, Kosztyi Klaudia, Kovács Sári, Szládek Kata... és Te?
--------------------------------------------------------------------------

SPRING IS HERE AGAIN! Yess, we survived! All is full of sunshine and energy, let’s celebrate together!

Let’s meet up, have fun and relax together! Bring your friends, join some drama/improv' games if you feel like it or just have a beer and enjoy the music in the enchanted atmosphere of Hátsó Kapu in the heart of the dontown of Budapest!

We’re preparing games and surprises, you can drop by anytime!

The event is also a fundraising party for our projects and activities, if you can afford to contribute, any donations are more than welcome! The entrance is FREE.

If you haven’t made it yet to one of these parties, no need to get deperate, check our albums to get a clue and come this time! 
http://www.forumtarsulat.com/#!evszakparti/c1oy9

Who’ll surely be there: Hanna Montvai, Gyuri Benedek, Gergő Borbás, Viola Kallós, Orsi Schefcsik , Klaudia Kosztyi, Sári Kovács Kata Szládek… and YOU?

ápr 28., csütörtök

A Suttogók előadás József Attila verseibe való alámerülés. Befelé hallgatózás. Személyesség, közvetlenség, bensőséges csendekkel. Csupa irónia, kihívó gyengédség, az élet egyszerű igenlése.
Éles és lázadó. Sejhaj.
Közvetlen jelentés a máról, az egymásrautaltság érzéséről, a szabadságról. József Attila ismert és kevésbé ismert verseinek, belső hangjainak megidézése, ahogy a mostban bennünk rezdül.

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.comwww.jegy.hu/hatsokapu
Támogatók: Duda Éva Társulat, Hátsó Kapu

Kapcsolat: andaxinhaz@gmail.comwww.andaxinhaz.hu

ajánló:

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cVXNMelE5ajhuVlU/view

https://drive.google.com/file/d/0Bxk_3ht13_1cUzkyeDY1TUhpSG8/view

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

ápr 27., szerda

A Munkacím költöző madarakkal zárt facebook csoport előadása

Játsszák:

Gábri Nikolett, Gelányi Bence, Gyurkovics Zsófi, Hasenfratz-Szegvári Júlia, Lénárdt Laura, Pilnay Sára

Zenészek:, Csizmás András, Szabó Sipos Ágoston

Osztályvezető tanár: Kocsis Pál

Dramaturg: Zsigó Anna

Jelmez: Keresztesová Veronika

Tér: a Patyolat egyik térinstallációjának felhasználásával

Zene: Hasenfratz-Szegvári Júlia, Csizmás András, Szabó Sipos Ágoston

Rendezte: Kárpáti Pál

jegyár: 1500,-        online jegy: jegy.hu

Jegyfoglalás: nemdehogynemjegy@gmail.com

Támogatók: Patyolat PRÓBAüzem (https://www.facebook.com/Patyolat85/), Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány, Szputnyik Hajózási Társaság, Füge, Zsámbéki Színházi Bázis

Előadásunkat felnőtteknek és/vagy erős idegzetű nézőknek ajánljuk!

A két jóbarátnő tűz és víz: Niki pár vodkanarancs után a szobanövénnyel is pettingelne, Sára pedig ártatlan kinézetével már a hittantáborban is megőrjítette a srácokat. Nagyon egymásra találtak a csajok: egyenhaj, egyen cickó, egyen nyafogás. Aztán megjelent Laura, a kerekfenekű atlétalány, a szexi okostojás, a fiúk bizalmasa. De ki tudja, meddig marad ki a cicaharcból? Zsófi mindenféle nyalánkságot elfogad, kedvenc színe a vörös, nyerőszáma pedig a hármas.

Nagy riválisa, Julcsi talán pont egy mellhosszal fogja legyőzni. Imád bulizni, egy igazi pörgős csaj, mindene a zene. Ha csajozásról van szó, Bence nem ismer tréfát. Prémium whiskey-t iszik, hozzá pedig minőségi nőket fogyaszt. 

Előadásunk bemutatóját Budapesten tartottuk 2015 márciusában, majd a Zsámbéki Színházi Bázison tovább dolgoztunk a darabon a Freakin’ Disco zenekar két tagjával kiegészülve. A tabunak számító alapanyaggal szemtelenül ironizálva mutatjuk meg az erőszak működésmódjait. Az előadást egy különleges zenei réteggel bővítve, a zenekarra jellemző egyedi pszichojazz hangzásvilág segítségével játsszuk a Hátsó Kapuban.

„Az interneten rengeteg nyomasztó vallomás és dokumentum olvasható az erőszakról. Változatos színházi- és képzőművészeti eszközökkel, valamint némi humorral megpróbáltuk érzelmileg eltávolítani magunktól a témát, hogy képesek legyünk továbbadni a bennünket is felkavaró történeteket." /Kárpáti Pál/

ápr 26., kedd

ápr 24., vasárnap

A Discantus Énekegyüttes bemutatja:

JOHN GAY: KOLDUSOPERA (1728) Balladaopera két felvonásban 

Kevesen tudják, hogy minden idők egyik leghíresebb és legtöbbet játszott zenés színdarabja, a Koldusopera eredeti változata valamikor a barokk kor vége felé, 1728-ban született Londonban, egy bizonyos John Gay tollából. Gay a kor jeles irodalmi alakja volt, nem csak Swift és Pope jó barátja, de Georg Friedrich Händel egyik librettistája is, aki belülről ismerte a 18. század eleji London színházi életét, az olasz nyelvű opera dicsőséges napjait. Pontosan érezte tehát, hogy ez utóbbi műfaj lassan kifulladóban van, és a közönség másra vágyik: mitológiai hősök helyett hús-vér alakokra, varázslat helyett árulásra, szépelgés helyett vaskos tréfákra, fájdalmasan hosszú áriák helyett népszerű dallamokra, cirkalmas recitatívók helyett földhöz ragadt, gyakran alpári beszédre. A Brecht által halhatatlanná tett alakok már John Gay darabjában teljes valójukban megelevenednek: Macheath kapitány, Peachumék, Polly és Lucy, Lockit vagy Filch egytől egyig mai figurák, akik egy velejéig romlott világban próbálják megtalálni a helyüket, és küzdenek hol a sorssal, hol egymással a túlélésért…

A Mészáros Péter vezette, számos nemzetközi versenyt és fesztivált megjárt Discantus Énekegyüttes régi vágya volt operaelőadást létrehozni.

Repertoárjukhoz illően barokk darabhoz nyúltak, amelyet egyszerre historikus és modern szemlélettel dolgoztak fel. A darab eredeti dalai mellett bátran merítenek a kor más szerzőitől is, ahogy főhajtásként néhány Weil-dal is bekerült a rendezésbe. A mű korszerű, magyar fordítása, a dramaturgia, a színpadi és a zenei rendezés mind az együttes tagjainak a munkája.

A Discantus Énekegyüttes Koldusoperája egyszerre barokk opera és ízig-vérig mai fekete komédia, régi zenével kísért történelmi tabló és kortárs füleknek is izgalmas zenei élmény, amely képes felhőtlen és magával ragadó színházi szórakozást nyújtani minden nézőjének. 

Fordította: Nemes Krisztián 

Szereplők POLLY Weiszburg Zsuzsi MACHEATH Gombos András LUCY Ligeti Orsolya PEACHUM Sziklay-Pap Ferenc MRS. PEACHUM, PIMASZ MOLLY Nagy Bernadett LOCKIT Nemes Krisztián FILCH Széplaki Márk KACSA JENNY Beleznai Katalin MRS. COAXER, MRS. TRAPES Balla Boglárka PÉNZVERŐ MATT Mészáros Péter PECEK JEMMY, BŰVÉSZ May Zoltán KAMPÓKEZŰ JACK Bodóczky Miklós CSAPOS Hajós Nikolett Zenekar Heimné Reviczki Júlia, Szabó Zsolt és a Discantus énekegyüttes tagjai

Rendező Mészáros Péter és Nemes Krisztián

Jegyvásárlási lehetőség:
http://www.jegy.hu/program/koldusopera-67554
vagy 
emailen a koldusoperajegy@gmail.com címen.
Jegyár: 1500 Ft (helyfoglalás érkezési sorrendben)

További információk az előadásról:
https://www.facebook.com/koldusopera/

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

Lenne kedved hegedülni egy üvegpoháron? Szívesen megszólaltatnál egy edényfedőt?

Akkor ezt a foglalkozást neked találtuk ki! Közös kísérletezéssel, sok játékkal és alkotással fogjuk megismerni ezt az izgalmas témát. A részvétel egyedüli kritériuma a kíváncsiság! 

Érkezés: 9.45 és 10 óra között. A foglalkozás vége a kreatív feladat komplexitása miatt eltolódhat fél órával!

Korosztály: 8-12 éves

Létszám: 20 fő

Ár: 3000 forint/fő

Regisztráció: április 15-ig a bolcskavics@gmail.com email címen

https://www.facebook.com/bolcskavics/?fref=ts

Legutóbb milyen volt? 
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.301365263351840.1073741863.157145941107107&type=3

Demó videóhttps://www.youtube.com/watch?v=mPiTfBL81Cs&feature=youtu.be

fotók: Krizsán Lili

ápr 23., szombat

A Discantus Énekegyüttes bemutatja:

JOHN GAY: KOLDUSOPERA (1728) Balladaopera két felvonásban 

Kevesen tudják, hogy minden idők egyik leghíresebb és legtöbbet játszott zenés színdarabja, a Koldusopera eredeti változata valamikor a barokk kor vége felé, 1728-ban született Londonban, egy bizonyos John Gay tollából. Gay a kor jeles irodalmi alakja volt, nem csak Swift és Pope jó barátja, de Georg Friedrich Händel egyik librettistája is, aki belülről ismerte a 18. század eleji London színházi életét, az olasz nyelvű opera dicsőséges napjait. Pontosan érezte tehát, hogy ez utóbbi műfaj lassan kifulladóban van, és a közönség másra vágyik: mitológiai hősök helyett hús-vér alakokra, varázslat helyett árulásra, szépelgés helyett vaskos tréfákra, fájdalmasan hosszú áriák helyett népszerű dallamokra, cirkalmas recitatívók helyett földhöz ragadt, gyakran alpári beszédre. A Brecht által halhatatlanná tett alakok már John Gay darabjában teljes valójukban megelevenednek: Macheath kapitány, Peachumék, Polly és Lucy, Lockit vagy Filch egytől egyig mai figurák, akik egy velejéig romlott világban próbálják megtalálni a helyüket, és küzdenek hol a sorssal, hol egymással a túlélésért…

A Mészáros Péter vezette, számos nemzetközi versenyt és fesztivált megjárt Discantus Énekegyüttes régi vágya volt operaelőadást létrehozni.

Repertoárjukhoz illően barokk darabhoz nyúltak, amelyet egyszerre historikus és modern szemlélettel dolgoztak fel. A darab eredeti dalai mellett bátran merítenek a kor más szerzőitől is, ahogy főhajtásként néhány Weil-dal is bekerült a rendezésbe. A mű korszerű, magyar fordítása, a dramaturgia, a színpadi és a zenei rendezés mind az együttes tagjainak a munkája.

A Discantus Énekegyüttes Koldusoperája egyszerre barokk opera és ízig-vérig mai fekete komédia, régi zenével kísért történelmi tabló és kortárs füleknek is izgalmas zenei élmény, amely képes felhőtlen és magával ragadó színházi szórakozást nyújtani minden nézőjének. 

Fordította: Nemes Krisztián 

Szereplők POLLY Weiszburg Zsuzsi MACHEATH Gombos András LUCY Ligeti Orsolya PEACHUM Sziklay-Pap Ferenc MRS. PEACHUM, PIMASZ MOLLY Nagy Bernadett LOCKIT Nemes Krisztián FILCH Széplaki Márk KACSA JENNY Beleznai Katalin MRS. COAXER, MRS. TRAPES Balla Boglárka PÉNZVERŐ MATT Mészáros Péter PECEK JEMMY, BŰVÉSZ May Zoltán KAMPÓKEZŰ JACK Bodóczky Miklós CSAPOS Hajós Nikolett Zenekar Heimné Reviczki Júlia, Szabó Zsolt és a Discantus énekegyüttes tagjai

Rendező Mészáros Péter és Nemes Krisztián

Jegyvásárlási lehetőség:
http://www.jegy.hu/program/koldusopera-67554
vagy 
emailen a koldusoperajegy@gmail.com címen.
Jegyár: 1500 Ft (helyfoglalás érkezési sorrendben)

További információk az előadásról:
https://www.facebook.com/koldusopera/

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

ápr 22., péntek

Magyarak és fuck napja / Alkalma a Föld apja Varieté 

A Varieté után TÁP táncklub hajnalig!

Zene: 
TÁP Pandítos
Jegyfoglalás: tapasszisztens@gmail.com

Célunk, hogy ama tőr, a lehető legtöbb rossz,dilett ánus, gyagi, petenránsan kellemetlen színházi műsorszámot hozukn lére Variteénkben. Katarzisra törekszünk, nem?. Éppen ellenkező. megtisztuláshoz, megvilágosításhoz, esedéshez,nem ha további lelki, öcsi, lluktuális piszkolódás teni kő zönség. Nincs nézőre szükségünk, felemelő hatással lehetünk. Ne látogassa előadásainkat Közösségünk kiveti maradt becsülés. A jó jól esik, ha a nézők ha nemk el a szomorú jelenetek alatt, ha nem taposlnak. Ggá tesz bennünk, ha ha a média.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

ápr 21., csütörtök

Megismételhetetlen élmény / 100% szórakozás / vegytiszta improvizáció! Vigyázat, függőséget okozhat!

A Fórum Társulat új projektjében a méltán ismert, és kedvelt improvizációs színház műfajában próbáljuk ki magunkat. Az este során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk. Gyere el, legyél a nézőnk és érezd jól magad velünk!

Az imprós csapat tagjai: Montvai Hanna, Kallós Viola, Schefcsik Orsolya, Benedek György, Borbás Gergő, Gelléri Pál, Győri Zoltán, Varju Nándor (a projekt tréningvezetője)

Jegyár: 2000 HUF
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 90 perc.

Előzetes regisztráció: forumtarsulat@gmail.com
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

ápr 17., vasárnap

Csizmás Kinga - BABY BLUES

színészek:

Kálócz László

Háda Fruzsina

Kárpáti Liza

Kardos János

Drámapedagógus-konzultáns:

Gyombolai Gábor

rendezte:

Kárpáti Péter

bemutató:

2016 Április 16 és 17. 19:00 Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

Rózsaszínű zománcfazék, lepattogzott körömlakk.

Klári mama sem a régi, odakozmált ez a nap.

Szerelemgyerek. Hűséges hűtlenség. Avagy hogyan kell lemérni a füst súlyát. Szexik-e az apukák, és ki az a Piroska? És van-e élet a szülés után?

A darabnak nincs befejezése: egy óra után félbeszakad, mert a szereplőknek halvány gőzük nincs, mit kéne csinálni, hogyan kéne élni tovább...

Beszélgetünk a közönséggel, tanácsot kérünk, utána folytatjuk improvizálva. És megpróbáljuk szépen befejezni, hátha sikerül…

Téma: Titkos helyem térképe
Vezető: Biolum (Albert Virág és Sterk Barbara)
http://biolum.eu/
Résztvevők: 10-15 éves kor között, max. 14 fő
Időtartam: Másfél óra

Világutazók, kincskeresők figyelmébe! A műhelymunka alkalmával különleges térképeket készítünk fénypont-helyszínekkel.
A workshopon megtervezzük térképünket, elkészítjük hozzá a saját áramkörünket. Aztán fényeket adunk hozzá, rajzolunk és ragasztunk rá, hajtogatjuk, nyomógombot készítünk és még ami eszünkbe jut.

Az elkészült munkákat hazavihetik az alkotók.

jelentkezés, gyermek életkorával: registration@biolum.eu

jegyár: 3000,-
a csoport min. 11 fővel indul.

A foglalkozás 10.00-kor kezdődik, ezért kérjük a szülőket, hogy 9.45-re jöjjenek, hogy a gyerekek lélekben is meg tudjanak érkezni és 10:00-kor elkezdhessünk. 
A kísérők olvasnivalóval készülhetnek, mert míg a gyerekek saját közösségükben alkotnak, a szülők a kávézóban időzhetnek.

ápr 16., szombat

ápr 15., péntek

Április 15-én egészen különleges eseménynek ad otthont a Hátsó Kapu, ugyanis régi barátunk, Ripoff Raskolnikov hosszú idő után először mutatja meg magát zenekara nélkül, kettesben a gitárjával. Mivel Ripoff már sok ízben látta vendégül Upor Andrást és Zanzingert is a koncertjein, úgy gondoltuk, hogy viszonozzuk a meghívást és az este további részében utóbbi koncertjét is hallhatjátok, aki mellesleg épp Ripoff Raskolnikov első videoklipjének a munkálataival is foglalatoskodik. Várunk mindenkit szeretettel!
- LWR crew

Ripoff Raskolnikov

Linzben született, az évek során tiszteletbeli magyarrá avanzsált, zenéjével mégis autentikusan képviseli az afrikai-amerikai zenei gyökereket. Ripoff Raskolnikovot leginkább ez az egyedülálló sokszínűség emeli ki a kortárs európai zenei életből: míg hű marad az afrikai-amerikai zenei hagyományokhoz, valamifajta elementáris erő húzza Közép-Európához, aminek levegője újra és újra áthatja zenéjét. 
Dalszerzőként Ripoff leginkább a Tom Waits vagy Bob Dylan által képviselt hagyományt követi, a dalok mentesek minden zenei sallangtól, nyers egyszerűséggel szólalnak meg. Odds and Ends című legújabb lemeze idén április elején jelent meg. 

Zanzinger

Az egyik legérdekesebb hangú előadó ma Magyarországon, az Index.hu beválasztotta a 2014-es év legjobb lemzei közé a Demons of Future And Past című anyagot. Stílusára épp úgy hatással volt a delta blues, mint a modern európai dalszerzői hagyományok.
Bemutatkozó nagylemeze ősszel jelenik meg.

Belépő: 1000 HUF

ápr 10., vasárnap

Kritikus szem - popzene és XXI. század képzőművészet kapcsolatáról, gyerekeknek
Kritikus szem sorozatot indítunk váltott előadókkal, hogy közelebb hozzunk tudomány által tárgyalt jelenségeket, és játékos formában foglalkozzunk ezekkel.

Szabó Eszter Ágnes előadásában popzene felől közelíti meg a XXI. századi képzőművészetet. Tizenéveseknek ajánljuk.
Szó lesz zenei stílusokról és az online tájékozódás kérdéseiről.
Jelentkezni lehet előre egy együttes névével (lehet régi is), szeretnénk ezeket is összefüggésbe emelni a program során.

jegyár: 1000,- /fő vagy 2500,-/család
Ösztöndíj: Térítésmentes helyekre jelentkezni lehet: ungvaryfanni@gmail.com -indoklás nem szükséges, három jelentkezőnek biztosítjuk.
Támogató jegy: Dupla áron a helyszínen kapható.

 regisztráció: ungvaryfanni@gmail.com

Lehet-e egy képzőművész popsztár pusztán a képeivel? Kiket nevezünk pop ikonoknak? Mi az ikon jelentése? Mi volt a Pop Art, és mi történt a képzőművészetben a pop hatására? Hogyan alakult a "magasművészet" és popkultúra viszonya? Keressük együtt a válaszokat!

nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is kipróbáljuk, hogy milyen alkotva zenélni és zenélve alkotni, hogy mik lehetnek a popzene és képzőművészet közös csatornái!
Kik a sztárok? Miért szeretjük őket és miért nem? Lehet-e egy képzőművész popsztár és egy zenész képzőművész? Lehet-e képzőművészetre táncolni?

menjünk világgá...! gyerekprogramok

learning environment design, Budapest

népmese, bábos játék Baráti Ilonával, foglalkozással

Búzavirág Bábszínház – Baráti Ilona vándor óvónőről
„ Baráti Ilona vagyok, 1950-ben születtem. 40 éven át óvónő voltam, négy éve nyugdíjba mentem. Nagykovácsiban élek van két felnőtt gyerekem és két unokám.
Különös ajándéka az életnek óvónőként élni. Egy emberöltő telt el észrevétlen, mert minden nap friss, kíváncsi szemek vártak rám, hívtak különös kalandokba. Nyugdíjba mentem, mert "kijártam" az óvodát. Megtanultam észre venni, belenézni abba a tükörbe, amit csak ők, óvodások tudnak tartani nekünk, felnőtteknek. Most tarsolyomban ezzel a tudással indulok tovább az utamon, járom az országot, megyek amerre ajtó, ablak nyílik, mesélek gyerekeknek, felnőtteknek”

Búzavirág Bábszínház
„ Népmeséket mondok óvodásoknak, miközben bábbal, kendővel, énekkel, furulyával igyekszem életre kelteni a hallottakat, hogy segítsem megtörténni a csodát: "Egyszer volt, hol nem volt...”
A mesék nincsenek dramatizálva, feldolgozva, átdolgozva, aktualizálva. Eredeti magyar népmesék,vagy szöveghű fordítások.
A bábok gyapjúból, filcből, vászonból és selyemből készülnek. A díszlet évek óta gyűjtögetett kavicsok, ágak-bogak, termések.
A bábszínház atmoszféráját a gyerekek figyelme adja, amit nem látványos, harsány eszközökkel kívánok megteremteni, hanem csendes, derűs komolysággal.”

jegyár: 500,-

info: ungvaryfanni@gmail.com

menjünk világgá...! gyerekprogramok

ápr 8., péntek

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

ápr 7., csütörtök

https://www.youtube.com/watch?v=rkz2Iml-IkY

Hamletman!
Neptun Brigád produkció!
Monodráma duóban: Kállay Géza egyetemi tanár és Baksa Imre színész önálló estje.

88 perc alatt előadva a Hamlet,10 szereplőt megszólaltatva, és közbe- közbe iktatva Shakespeare korának fogós kérdései és érdekességei. Hogy tanultak szöveget a Shakespeare társulat, a Lord Chamberlain's Men színészei? Kire szállhatott a korona a király halála után? Hittek-e az angolok a Szellem világban? Vagy a Globe-ban hol végezhette el a szükségét a 2 órás darabok alatt a néző, ha nem volt erre kijelölt helyük? Jobb volt-e akkor embernek lenni, mint ma? Ehhez hasonló és még több érdekesség tárul fel előadásunkban, amit a költészet és valóság egybeszövésével prezentálunk.
Ajánljuk előadásunkat azoknak, akik szeretnék megismerni a Hamletet, mint színdarabot és létrejöttének körülményeit. És akit érdekel, hogy miért tartja még 400 éve érdeklődési fókuszában a színházi és a színházat szerető ember, ezt a különös és sok ellentmondást rejtegető darabot.
Színész: Baksa Imre
Shakespeare szelleme: Kállay Géza egyetemi tanár

jegyár: 1500,-

online jegy: jegy.hu

ápr 6., szerda

A Republikon Intézet kerekasztal-beszélgetésén a felkért előadók segítségével azt szeretnénk feltérképezni, hogy a terrorizmus milyen hatással van a politikai folyamatokra, hogyan befolyásolja a döntéshozatalt, valamint hogy milyen szerepet tölt be a szélsőséges hangok és politikai szereplők megerősödésében.

Időpont: 2016. április 6. (szerda) 17:00 óra
Helyszín: Hátsó Kapu, Budapest, Dohány utca 13.

Program:

16.45-17.00 Regisztráció

17:00-17:10 Megnyitó Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke

17:10-19:00 Előadások és kerekasztal-beszélgetés 

Mitrovits Miklós, tudományos munkatárs, MTA Történettudományi Intézet: A migráció és az orosz-ukrán konfliktus a lengyel politikában

Orbán Balázs, kutatási igazgató, Századvég: Terrorizmus és menekültkérdés európai kontextusban 

Soós Eszter Petronella, politológus, a Francia politika blog szerkesztője: A francia terrortámadások belpolitikai következményei 

Tóth Csaba, stratégiai igazgató, Republikon Intézet: Muszlimellenesség az Egyesült Államok elnökválasztás kampányában

moderál: Mikecz Dániel, Republikon Intézet

A konferencián való részvétel ingyenes, előzetes regisztráció a republikon@republikon.hu címen lehetséges.

ápr 4., hétfő

A 2. Re:Mind-on az oktatási innováció elméletét és mindennapi gyakorlatát járjuk körül. Gyertek kérdezni, beszélgetni!

Egyre több tanárt foglalkoztat, hogyan tudna másképp és jobban, hatékonyabban tanítani. A hagyományos iskolarendszerben ez komolyabb kihívásnak tűnik, mint az alternatív oktatásban, mégis rengeteg a jó kezdeményezés. 
Tanárokat, egy iskolaigazgatót és a terület szakértőjét kérdezzük az innováció természetéről. 

Mik a feltételei az oktatás megújulási képességének? Milyen típusú innovációk bizonyulnak a leghasznosabbnak? Hogyan teremti meg egy iskolavezető azt az inspiráló közeget, ahol tanár és diák egyaránt ki tud bontakozni?

Vendégeink: 
Dr. Halász Gábor - egyetemi tanár - ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar
Koromné Beck Zsuzsanna - igazgató - Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
Koren Balázs - matematikatanár - Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 
Blogja: kobak.org
Tóth Mónika - magyartanár - Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola
Blogja: http://keepcalmandsapereaude.blogspot.hu/ 

Várunk Titeket április 4-én este 7 órakor a Hátsó Kapuban!
Az eseményre az Eventbrite-on vagy e-mail-en lehet regisztrálni: oktatasi.innovatorok@igenegyesulet.hu

Együttműködő partner: Hátsó Kapu

ápr 3., vasárnap

Tanulmányi kirándulás
FIGYELEM! Ez alkalommal Kistamás Lászlóval, nem a HK-ban, hanem a Műszaki Egyetem tanstudiójában tartjuk a VAN TV, NENÉZZ TÉVÉ, NINCSTV - zsebtv-s körkapcsolást.
Az egyetemisták azt igérték mindent kipróbálhatunk, nyomogathatunk, kapcsolgathatunk, rögzíthetünk, közvetíthetünk. Ennek egy fontos feltétele van, név szerint tudnunk kell kik jönnének. Április 1. délig regisztráljon, aki jönni akar, mert előre le kell adnunk a névsort.
 
Stúdióba együtt is mehetünk, gyülekezés, találkozó a HK-Dohány13-ban is lehetséges.

Legutóbbi szemeszter során az élő kapcsolás, stúdiómunka, és két webkamerás közvetítésig jutottunk. A gyerekek TV csatornátkat alapítottak - ezek felépítésével folytatjuk:  NeNézzTV, VanTV, NincsTv.

jegyár: 1000,-/fő  testvérnek 800,-
ösztöndíj: korlátozott számban térités mentes jegyek kérhetőek: ungvaryfanni@gmail.com, indoklás nem szükséges.
támogató jegy: dupla áron e helyszínen kérhető

már 30., szerda

A Munkacím költöző madarakkal zárt facebook csoport előadása

Játsszák:

Gábri Nikolett, Gelányi Bence, Gyurkovics Zsófi, Hasenfratz-Szegvári Júlia, Lénárdt Laura, Pilnay Sára

Zenészek:, Csizmás András, Szabó Sipos Ágoston

Osztályvezető tanár: Kocsis Pál

Dramaturg: Zsigó Anna

Jelmez: Keresztesová Veronika

Tér: a Patyolat egyik térinstallációjának felhasználásával

Zene: Hasenfratz-Szegvári Júlia, Csizmás András, Szabó Sipos Ágoston

Rendezte: Kárpáti Pál

jegyár: 1500,-        online jegy: jegy.hu

Jegyfoglalás: nemdehogynemjegy@gmail.com

Támogatók: Patyolat PRÓBAüzem (https://www.facebook.com/Patyolat85/), Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány, Szputnyik Hajózási Társaság, Füge, Zsámbéki Színházi Bázis

Előadásunkat felnőtteknek és/vagy erős idegzetű nézőknek ajánljuk!

A két jóbarátnő tűz és víz: Niki pár vodkanarancs után a szobanövénnyel is pettingelne, Sára pedig ártatlan kinézetével már a hittantáborban is megőrjítette a srácokat. Nagyon egymásra találtak a csajok: egyenhaj, egyen cickó, egyen nyafogás. Aztán megjelent Laura, a kerekfenekű atlétalány, a szexi okostojás, a fiúk bizalmasa. De ki tudja, meddig marad ki a cicaharcból? Zsófi mindenféle nyalánkságot elfogad, kedvenc színe a vörös, nyerőszáma pedig a hármas.

Nagy riválisa, Julcsi talán pont egy mellhosszal fogja legyőzni. Imád bulizni, egy igazi pörgős csaj, mindene a zene. Ha csajozásról van szó, Bence nem ismer tréfát. Prémium whiskey-t iszik, hozzá pedig minőségi nőket fogyaszt. 

Előadásunk bemutatóját Budapesten tartottuk 2015 márciusában, majd a Zsámbéki Színházi Bázison tovább dolgoztunk a darabon a Freakin’ Disco zenekar két tagjával kiegészülve. A tabunak számító alapanyaggal szemtelenül ironizálva mutatjuk meg az erőszak működésmódjait. Az előadást egy különleges zenei réteggel bővítve, a zenekarra jellemző egyedi pszichojazz hangzásvilág segítségével játsszuk a Hátsó Kapuban.

„Az interneten rengeteg nyomasztó vallomás és dokumentum olvasható az erőszakról. Változatos színházi- és képzőművészeti eszközökkel, valamint némi humorral megpróbáltuk érzelmileg eltávolítani magunktól a témát, hogy képesek legyünk továbbadni a bennünket is felkavaró történeteket." /Kárpáti Pál/

már 26., szombat

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

már 25., péntek

Megismételhetetlen élmény / 100% szórakozás / vegytiszta improvizáció! Vigyázat, függőséget okozhat!

A Fórum Társulat új projektjében a méltán ismert, és kedvelt improvizációs színház műfajában próbáljuk ki magunkat. Az este során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk. Gyere el, legyél a nézőnk és érezd jól magad velünk!

Az imprós csapat tagjai: Montvai Hanna, Kallós Viola, Schefcsik Orsolya, Benedek György, Borbás Gergő, Gelléri Pál, Győri Zoltán, Varju Nándor (a projekt tréningvezetője)

Jegyár: 1500 HUF
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 90 perc.

Előzetes regisztráció: forumtarsulat@gmail.com
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

már 24., csütörtök

már 21., hétfő

Egy életben többször is adódhat olyan pillantat, amikor felfedezheted magadnak a világot! 
Ez történt akkor is, amikor egy évvel ezelőtt egy fiatal pár elhatározta, hogy elindulnak Indiába - biciklivel. 
★ LET'S CYCLE TO INDIA! ★
https://www.facebook.com/thetravellingtales
https://thetravellingtales.wordpress.com/
Az ötlet közösen született, de a végcélt Nienke négy évvel ezelőtti utazása adta, amikor félévig önkénteskedett a varanasi Ashray Iskolában, mélyszegénységben élö családok mellett.

A holland-magyar páros nyitottan áll hozzá a különböző népek kultúrájához. A Groningeni Egyetemen ismerkedtek össze, és míg egyikük nemzetközi kapcsolatokat hallgatott, másikuk az összehasonlítói vallástudományban és dél-ázsiai tanulmányokban merült el. 

Mindketten szeretik a kihívásokat és ez az utazás is megannyi kihívást jelent számukra! Utazásuk alatt az Ashray Iskola növendékei számára gyüjtenek pénzt, amit az iskola első könyvtárának megalapítására fordítanak. Ezzel segítve az ottani gyerekeket saját álmaik megvalósításában!
Kövessétek őket és gyertek el a jótékonysági koncertre!
https://thetravellingtales.wordpress.com/

★ AZ EST MENETE ★
18.30 BROKEN STILL ONE 
Dokumentumfilmvetítés az Ashray Iskola alapítójáról, a holland Frans Baartmansról, misszionáriusról és barátunkról, aki 1979 óta segíti az érinthetetleneket Varanasi nyomornegyedében. 
Egyben ez lesz a film magyaroroszági bemutatója is!
Trailer: 
https://www.youtube.com/watch?v=dTt7ew9R5wE
http://www.brokenstillone.com/

Ezt követi Bálint és Nienke elöadása az útjukról és adomány gyűjtő projektjük céljairól és lehetőségeiről!
20.30 Jótékonysági koncert a következő zenekarok megtisztelő közreműködésével:
TÓTH VIKTOR - jazz szaxofonos 
https://www.youtube.com/watch?v=HaXp157LLKo
http://tothviktor.hu/
FORGÓ ZENEKAR 
https://www.youtube.com/watch?v=BWyl2O2MNO8
https://www.facebook.com/forgoband
DEMÉNY GERGELY - fingerstyle gitáros
https://www.youtube.com/watch?v=Ms4wG-Js-LE
https://www.facebook.com/gergelydemenyofficial
BLOOMING BLUE - akusztikus dalok
https://www.youtube.com/watch?v=RFRgJcakHJk
https://www.facebook.com/Blooming-Blue-906890079353784

Támogatói jegyek: 1500Ft, 2500Ft, 3500Ft

már 20., vasárnap

LITTLEBITS WORKSHOP 8-10 ÉVESEKNEK A BELVÁROSBAN: ÉPÍTS MŰKÖDŐ ESZTERGÁT!

A gyerekeknek szóló littleBits foglalkozásainkon a résztvevők játékosan ismerkednek meg a készlet áramköreivel, és fokozatosan egyre bonyolultabb, érdekesebb szerkezeteket hoznak létre. Ezúttal az eddigi legnépszerűbb foglalkozásunkat ismételjük meg, és újra esztergagépet építünk, amit a végén munkára is fogunk. Ajánljuk minden 10-12 évesnek, aki még nem próbálta az esztergaépítést. 

A littleBits alkalmak pedagógiai értéke, hogy a gyerekek olyan élményeket kapnak, amelyek további kísérletezésre, alkotásra ösztönzik őket. Ráébrednek, hogy a körülöttük lévő tárgyak nem is annyira bonyolultak, megérthetők, újra és átalakíthatóak.

littleBitsről itt tudhatsz meg többet, vagy olvasd el az Index tesztjét vagy a vs.hu véleményét!

IDŐPONT

2016. március 20-án 14:00-15:30-ig 10-12 éveseknek   JELENTKEZEM!

HELYSZÍN

A nagykovácsi kastély alkotóműhelye, Nagykovácsi, Kossuth Lajos u. 2.

A FOGLALKOZÁS ÁRA
A kedvezményes early bird jegy február 25-ig 2000 forint, február 26-tól a teljes árú jegy 4000 forint.

Az első esztergaépítő workshopunk többi képét itt nézeheted meg.

KONTAKT

Ha még többre vagy kíváncsi, írj nekünk!
hello_KUKAC_makerspace.hu

Vagy hívj minket!
06 20 321 0249

Menjünk világgá...! gyerekprogramok

Ki segít a nyulacskának, hogy visszakapja szépen szóló harangocskáját?
Baráti Ilona vándor-óvónő bábos meséje, három éves kortól ajánljuk

Ilonáról, a Búzavirág Bábszínház előadásaiból ismert vándor óvónőről:

„ Baráti Ilona vagyok, 1950-ben születtem. 40 éven át óvónő voltam, hét éve nyugdíjba mentem. Nagykovácsiban élek van két felnőtt gyerekem és két unokám.
Különös ajándéka az életnek óvónőként élni. Egy emberöltő telt el észrevétlen, mert minden nap friss, kíváncsi szemek vártak rám, hívtak különös kalandokba. Nyugdíjba mentem, mert "kijártam" az óvodát. Megtanultam észre venni, belenézni abba a tükörbe, amit csak ők, óvodások tudnak tartani nekünk, felnőtteknek. Most tarsolyomban ezzel a tudással indulok tovább az utamon, járom az országot, megyek amerre ajtó, ablak nyílik, mesélek gyerekeknek, felnőtteknek”

Búzavirág Bábszínházról:
„ Népmeséket mondok óvodásoknak, miközben bábbal, kendővel, énekkel, furulyával igyekszem életre kelteni a hallottakat, hogy segítsem megtörténni a csodát: "Egyszer volt, hol nem volt...” A mesék nincsenek dramatizálva, feldolgozva, átdolgozva, aktualizálva. Eredeti magyar népmesék,vagy szöveghű fordítások.
A bábok gyapjúból, filcből, vászonból és selyemből készülnek. A díszlet évek óta gyűjtögetett kavicsok, ágak-bogak, termések.
A bábszínház atmoszféráját a gyerekek figyelme adja, amit nem látványos, harsány eszközökkel kívánok megteremteni, hanem csendes, derűs komolysággal.”

jegyár: 500,- /fő

Ösztöndíj: Térítésmentes helyekre jelentkezni lehet: ungvaryfanni@gmail.com -indoklás nem szükséges, három jelentkezőnek biztosítjuk.
Támogató jegy: Dupla áron a helyszínen kapható.

már 17., csütörtök

Ünnepi műsor a TáP színház tolmálocsolásában

Kockárda viselése kötelező

Utána fergeteges TÁP táncklub a TÁP Pandítos DJ'k-kel tolmácsolásában!

Jegyfoglalás: tapasszisztens@gmail.com

Tőrünk, hogy ama cél, a lehető leg rossz, több, dilett ánus, anyyagi, petenránsan kellemetlen színházi műsorszámot hozukn lére Variteénkben. Katarzisra törekszünk, nem?. Éppen ellenkező. megtisztuláshoz, megvilágosításhoz, esedéshez,nem ha további lelki, öcsi, lluktuális piszkolódás teni kő zönség. Nincs nézőre szükségünk, felemelő hatással lehetünk. Ne látogassa előadásainkat Közösségünk kiveti maradt becsülés. A jó jól esik, ha a nézők ha nemk el a szomorú jelenetek alatt, ha nem taposlnak. Ggá tesz bennünk, ha ha a média.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

már 13., vasárnap

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

„Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.comwww.jegy.hu/hatsokapu
Támogatók: Duda Éva Társulat, Hátsó Kapu

Kapcsolat: andaxinhaz@gmail.comwww.andaxinhaz.hu

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

már 12., szombat

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

már 11., péntek

(Scroll down for English)

Kérjük, hogy az alábbi címen regisztráljatok az eseményre, összesen 70 férőhely van: mail@12z.hu

Február 26-án jelenik meg a 12z - Trembling Air című lemeze vinylen, ezért a 12z trió egy lemezbemutató koncert keretében előadja az eredetileg elektronikus zenének készült hanganyagot, élő és kicsit áthangszerelt változatban. 

Porteleki Áron - dob, brácsa, ütőhangszerek
Szabó Bálint - gitár, elektronika, ütőhangszerek
Kristóf Márton - basszusgitár, elektronika, ütőhangszerek

Belépő: 1500 Ft
___

Please sign up for the event on mail@12z.hu 

On the 26th of February 12z's 'Trembling Air' will be released on vinyl. For this occasion the trio will present the album with electroacoustic arrangement.

Áron Porteleki - drums, viola, percussion
Bálint Szabó - guitar, electronics, percussion
Márton Kristóf - bass, electronics, percussion

Entrance: 1500 HUF

https://12ztrio.bandcamp.com/album/trembling-air

A lemez címe a 'zene' szó szerinti és egyben metaforikus szinonimája, egy kísérlet arra, hogy megértsük a zene eredetét és ősi szerepét, amikor még külön szó sem volt rá, annyira a hétköznapi élet szerves része volt: egy kezdet és vég nélküli rituális gyakorlat. A 12z ezzel a lemezével szeretne túllépni az ún. világzenék romlott esztétikáján: a különböző zenei tradíciók teljesen koncepciótlan összemosásán és a mögötte húzódó kommercializmus pusztító hajtóerején, és valami teljesen új irányt mutatni. A világ különféle törzseinek és etnikai csoportjainak hatalmas és kimeríthetetlen zenei tradíciója gyakorlatilag még mindig ismeretlen a szélesebb közönség számára, de a Trembling Air egy jó példa lehet arra, hogy ez a tradíció a jelenkor zenészeinek is fontos inspirációs forrásul szolgálhat. A lemez teljes anyaga nagyrészt improvizációkból született, a véletlenszerűség tudatos és sokszor kiszámíthatatlanul szélsőséges használatával.
///
The title of 12z's first vinyl release 'Trembling Air' is a metaphoric and literal equivalent of music, an experiment to understand the origin of music and its basic primordial role when there weren't any particular word for it, only the ritual act of practicing it as part of everyday life. 'Trembling Air' is an attempt to overcome classical world music aesthetics: the totally meaningless juxtaposition of different cultural traditions and the devastating driving force of commercialism. There is a vast and inexhaustible musical tradition of tribes and ethnic groups around the world that are still quite unknown to wider public, and 'Trembling Air' aims to be a good example that this tradition can be an important inspiration for today's musicians. The whole material is basically based on improvisation and contains a lot of randomness.

már 10., csütörtök

Létezik, létezhet-e civil hatalom Magyarországon? Mi lehet a civil szektor szerepe a hazai közélet megújításában? Miben hasonló - és miben más a baloldali és a liberális felfogás civilekről, hatalomról, közéletről? 
Ezekre a kérdésekre keresi a választ a baloldali Progress Alapítvány és a liberális Republikon Intézet közös rendezvénye.

Időpont: 2016. március 10. (csütörtök) 16:00 óra
15.45-16.00 Regisztráció
16.00-16.15 Köszöntő
Ágh Attila, a Progress Alapítvány kuratóriumi elnöke
Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke

16:15-16:45 Megnyitó előadások
Böcskei Balázs, tudományos segédmunkatárs, MTA TK PTI: Civilség 2010 után: új (anti)politikai "elit"?
Mikecz Dániel, kutató, Republikon Intézet: Civilek és politika - egy kutatás tanulságai

16.45-18.15 A civil szerep, a civil hatalom újradefiniálása – baloldali és liberális szempontból – kerekasztal-beszélgetés 
Antal Attila, tanársegéd, ELTE ÁJK
Bíró-Nagy András, kutatási igazgató, Policy Solutions
Csaba Réka, programvezető, Republikon Intézet
Seres László, a HVG munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője

A konferencián való részvétel ingyenes, előzetes regisztráció a republikon@republikon.hu címen lehetséges.

már 9., szerda

Szeretettel várunk az ÓVÁS! Egyesület 2016. március 9-én 18.00 órakor a Hátsó Kapuban (VII. Dohány utca 13.) tartandó „Kik éltek, kik építettek itt? - Zsidó hozzájárulás Budapest világvárossá válásához” című kutatásunk és weboldalunk bemutatójára és az azt követő beszélgetésre, vitára.
ÓVÁS! Egyesület
„De az igaz ugye, hogy közénk senkik, még egyformákban is százfélék közé, elvegyült egy millió zsidó? Hogy e zsidók megcsinálták nekünk Budapestet, s mindazt, ami talán – talán? Biztosan – nincs is, de európaias és távolról mutatós? Segítségünkre jöttek nekünk, akik már nem vagyunk, azok, akik, mint nép, szintén nincsenek” – írta Ady Endre Korrobori című, 1924-ben a Nyugat 1917. évi kézirat-mappájából előkerült kiadatlan cikkében, amelynek közlését akkor vele egyetértően a Nyugat folyóirat cenzúramentes időre halasztotta.http://epa.oszk.hu/00000/00022/00350/10556.htm

A zsidók szerepét a főváros fejlődésében, a zsidó részvételt sokan és sokféle módon tárgyalták, a témának komoly irodalma van. A „Kik éltek, kik építettek itt?” címen indított program újdonsága az, hogy épületek, építtetőik, tervezőik és lakóik megjelenítésével egy weboldalon mutatjuk be, mivel járult hozzá a főváros arculatához zsidó lakossága. Ez a hozzájárulás különösen a pesti oldalon volt feltűnő, de Budán, Óbudán is érzékelhető, legjelentősebb azonban az Erzsébetvárosban, a Terézvárosban, a Lipótvárosban és még koncentráltabb az Újlipótvárosban. Ezek a városrészek azok, ahol a zsidó jelenlét a II. világháború előtt a legjelentősebb volt.

Az Erzsébetváros és a Terézváros esetében a mai városképet adó épületek közel felét – de helyenként többet is – zsidó építtetők építették, zsidó építészek tervezték. Ha a hivatalos intézményeket, templomokat, üres telkeket és az 1945 után épült épületeket nem számítjuk, ez az arány még sokkal nagyobb. Hasonló a helyzet a Lipótvárosban is. Az Újlipótvárosban pedig ez az arány akár a 80-90 százalékot is elérheti.

Ez a típusú zsidó hozzájárulás többnyire ismeretlen és láthatatlan. Leginkább a jelentős zsinagógák és azok a zsidó intézmények ismertek, melyek elkerülhették az államosítást, és így megtarthatták eredeti funkciójukat. Az utak, utcák jellegét nagyrészt meghatározó bérházak, a volt zsidó intézmények, a volt zsidó egyleti székházak, a kisebb zsinagógák múltjáról az arra járók mit sem tudnak, történetüket csak az ott lakók emlékezete őrzi.

A zsidó hozzájárulást Hevesi Simon főrabbi nyomán Komoróczy Géza A Zsidó Budapestben „láthatatlan zsidó Budapestnek” nevezi. Ezt az ún. „láthatatlan zsidó Budapestet” mutatjuk be weboldalunkon.

Elsősorban az egykori, ma sokszor „láthatatlan” zsinagógák (például: Jósika utca 4., Vörösmarty utca 55., Dessewffy utca 23.), volt zsidó közösségi, egyleti épületek (például: Erzsébet körút 26., Dessewffy utca 41., Akácfa utca 22., stb.), az utcák karakterét meghatározó lakóépületek (köztük a zsidó szimbólumokat hordozók) és létrehozóik bemutatásáról van szó (jelentős zsidó építtető, jelentős zsidó építész). Emellett azokat az épületeket emeljük ki, ahol híres, olykor világhírű zsidó személyiség élt, ahol fontos zsidó vonatkozású esemény történt, vagy zsidók által nyitott jelentős kávéház, mozi, kabaré, áruház működött. A kiemelt épületek mellett színezett térképen mutatjuk meg, hogy ez a hozzájárulás milyen mértékű.

Csak az 1840 és 1945 között emelt, ma is látható épületekről van szó, azokról, amelyek között ma járunk. Az 1840 óta lebontottak sora követhetetlen, kivételek azonban adódnak, elsősorban néhány ún. szimbolikus épület vagy hely (Orczy ház, Herzl Tivadar vagy Max Nordau lakóháza stb.).

A XIX. század elején a zsidó részvétel még nem volt jelentős, hiszen zsidók csak 1840-től építkezhettek, csak ettől kezdve lehetett tulajdonuk. Egy kivételtől eltekintve nem is kivitelezhettek, nem is tervezhettek. A helyzet az 1867-es emancipációs törvénnyel változott meg. A XIX. század második felétől a lakóházak, bérházak jelentős részét már zsidók építtették (lásd: idővonal), az üzletek, műhelyek, kávéházak, vendéglők, mozik tulajdonosai, lakói, bérlői az említett városrészekben – különösen a zsinagógák környezetében – többnyire zsidók voltak. A XX. század elejétől a tervezők jelentős hányada is zsidó származású volt, köztük a szecesszió és a modernizmus legnagyobb magyarországi mesterei.

A zsidó hozzájárulás nemcsak jelentős volt (épületekben, köztéri szobrokban is városképet meghatározó), hanem sokféle is. Más például az előkelő Andrássy út bérpalotái vagy a Városligeti fasor villái esetében, más a Körúton belül és kívül, az elegáns Lipótvárosban vagy a legújabb, modernnek számító városrészben az Újlipótvárosban.

Néhány dolog azonban általánosan elmondható. Egy-egy kivételtől eltekintve (zsinagóga, zsidó szimbólum használata) a zsidók által építtetett vagy tervezett épületek beleilleszkednek az adott korszak építészetébe. A weboldalon bemutatott épületek létrehozói, tervezői és híressé vált lakói közül azok, akik az 1848-as forradalmat fiatalként, felnőttként érték meg, szinte kivétel nélkül részt vettek a szabadságharcban. A kiegyezés után megindult iparosodásnak, a városegyesítés után a felgyorsuló városfejlődésnek, modernizációnak és a századforduló kulturális pezsgésének kezdeményezői, motorjai voltak. Integrálódni és asszimilálódni akartak, azonosulni a magyarsággal: a német nyelvről magyarra váltottak, sokszor nevet is változtattak, sőt kikeresztelkedtek. Kiemelkedő teljesítményeikért kitüntetéseket, nemességet, olykor bárói rangot kaptak. 1939-től azonban sorsuk tragikusra/ fordult. Megkülönböztetés, majd üldöztetés, menekülés, bujkálás, többségükre pedig végül munkaszolgálat, deportálás és a megsemmisítés várt.
KIT TEKINTETTÜNK ZSIDÓNAK?

A közismert építtetők, az építészek és a jelentős személyiségek zsidó származása általában ismert, szerepel az életrajzi adatokban, különböző könyvekben, írásokban (lásd: Források). A Budapest Főváros Levéltára állományában őrzött jogi iratok időnként jelzik a vallást. Ahol tudható a temetkezés helye, a zsidó temető biztos támpont. A munkaszolgálat, a deportálás vagy a megsemmisítés ténye szomorú bizonyosság. A kevésbé ismert építtetők körül azonban adódnak bizonytalanságok, így tévedések is lehetségesek. A bizonytalan neveket nem vettük figyelembe. Ugyanakkor mindenkit a zsidó hozzájárulás részesének tekintettünk, aki 1939-től kezdve zsidónak számított, mindazokat, akiknek bujkálniuk kellett, akit munkaszolgálatra vittek, gettóba zártak, megsemmisítő táborokba hurcoltak, megöltek, elpusztítottak, így a kikeresztelkedetteket is.
FORRÁSOK

A helyszíni megismerés, fotózás mellett, ahogy minden hasonló esetben, a levéltári és könyvtári kutatás, a vonatkozó irodalom, szakértők tanácsai és az internet segítettek/segítenek.

2006 óta rendelkezésre áll a Déry Attila által összeállított Terézváros – Erzsébetváros, VI–VII. kerület és 2005 óta a Lipótváros, V. kerület építészeti topográfia. A topográfiai kötetek ugyan nem hibátlanok, sok épület építtetőre vagy tervezőre vonatkozó adatai hiányoznak vagy hiányosak, de alapvetően mégis megalapozzák a kutatást.

Másik alapvető forrásunk a 2015-ben még létező (azóta megszűnt) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által összeállított és rendelkezésünkre bocsátott VI. és VII. kerületi műemléki topográfia, ahol ugyan szintén hiányosan, de szerepelnek az épületek alapadatai.

A hiányzó alapadatok megismerésére végül az időigényes tervtári kutatás maradt és marad.
KIEGÉSZÍTŐ TANULMÁNYOK, DOKUMENTUMFILM

A kutatást szociológiai tanulmányok támogatják, hogy az épületek egy részének hiányzó, beszerezhetetlen adatai ellenére, tehát teljes körű felvétel hiányában – reprezentatív mintavétel segítségével – pontos kép alakuljon ki a zsidó hozzájárulás mértékéről, a zsidó építtetők és építészek arányáról.

Tíz interjú készül, amelyekkel a személyes történeteken keresztül a terek korabeli használatát, a városi polgár életmódjához, a zsidó vallási szokásokhoz és a vészkorszakhoz kötődő emlékeket szeretnénk felidézni. A riportalanyok egykori vagy mai lakóhelyükkel kapcsolódnak a weboldalon bemutatott házakhoz. A riportok segítségével azt keressük, hogy mi az, ami a múltból a jelenbe átmentve folytonosságot teremt. Az interjúk fotódokumentációval kiegészített portrék formájában kerülnek a honlapra.

Eredményeinket megosztjuk a Zahor Alapítvánnyal annak érdekében, hogy oktatási anyagként használhassák. A kutatás befejezését kiállítással és kerekasztal-beszélgetéssel zárjuk.

Az interjúkat egy dokumentumfilm-sorozat egészíti ki, amely egyenként 15 percben mutat be budapesti házakat. A helyszínek kiválasztásában fő szempont, hogy vagy tervezője, vagy építtetője zsidó legyen (így szerepeljen a weboldalon), egyben találjunk régi vagy még ma is élő ott lakót, akinek története hozzáférhető, megismerhető, megismerésre vár. Célunk, hogy megmutassuk, mit jelentett a mai főváros képének kialakulásában az egykori zsidó közösség részvétele, s hogy kiderüljön, szellemiségük, tehetségük vajon meg tudja-e még ma is szólítani városunk lakóit, látogatóit.

már 6., vasárnap

Cseppentő festészet és aukciós játék - részvételi demokráciát modellető játék és alkotóműhely.

Kritikus szem - sorozatot indítunk váltott előadókkal, hogy közelebb hozzunk tudomány által tárgyalt jelenségeket, és játékos formában foglalkozzunk ezekkel.
első alkalommal társadalomtudományi jelenséggel foglalkozunk: játékkal és alkotással a részvételi demokrácia működéséről.

cseppentő festészet, és aukciós játék:
Cseppentő festészet egy alkotói eljárás, mely bárki számára lehetővé teszi az örömteli alkotást, elmélyülésre és örömszerzésre egyaránt alkalmas.
Akvarellpapír, ragyogó színek, egyéni és közös képalkotás - minden eszközt biztosítunk.

Aukciós játékunk egy játékmodell a részvételi demokrácia működésénekmegértéséhez, tapasztalásához. Műhelymunka után, saját munkákból rendezzük az árverés játékot.

Milyen egy árverés? Kik, hol, mikor, miért...? Te is lehetsz kikiáltó, koppintó és szakértő, vásárló.
Mű értés, és műimádat, rögtönzött licitrendszerekkel a magunk örömére. Játékos értékképzés, és értékmegőrzés. 
Online kitekintés is tartozik a programhoz.

ajánlott életkor: általános iskolás, vegyes csoport várható

jegyár: 1000,- /fő vagy 2500,-/család
Ösztöndíj: Térítésmentes helyekre jelentkezni lehet: ungvaryfanni@gmail.com -indoklás nem szükséges, három jelentkezőnek biztosítjuk.
Támogató jegy: Dupla áron a helyszínen kapható.

Legutóbb milyen volt?  https://www.facebook.com/media/set/?set=a.430903927064639.1073741867.157...

Ungváry Fanni tanulási környezet fejlesztő, már szociológia tanulmányai alatt ismeretterjesztés, tudásközvetítés kérdései foglalkoztatták, alkotó helyzetek teremtésében szerzett tapasztalatait sokfelé területen hasznosítja. Alapítója és szerkesztője a Menjünk világgá...! gyerekprogramoknak (1997), melyek 2013 óta a Hátsó Kapuban valósulnak meg. 2015 óta Űrhajósképzés munkacímen mentorcsapatával módszertani kutatómunkát végez, céljuk a digitális írástudás megkönnyítése. Közösségépítéssel párhuzamosan végzett munkájuk modellkísérlet és platformkezdeményezés.
Társalapítója a Hátsó Kapunak, mely egyedi független színházi felállásban hub-ként működik: tréninghelyszínként és színház, zene, társadalmi innovációs programokkal.

Menjünk világgá...! gyerekprogramok

//  

Critical Eye – We are starting a new series, with various presenters, to bring phenomena dealt with by science closer to children and to deal with them in a playful way.

On the first occasion we are dealing with sociological phenomena: games and creations about the way participatory democracy works. 

Upcoming sessions: pop music and graphic arts; virtual and extended reality; media-manipulation games

https://www.facebook.com/events/1688438814763641/

Drip painting and auction game – game and workshop modeling participatory democracy.
Drip painting (or spatter painting) is a creative process that makes joyful creation possible for anyone; it is suitable for engrossment and gratification alike.
 
Watercolor paper, brilliant colors, individual and group painting – we provide all that is necessary.

Our auction game is a model for understanding and experiencing the workings of participatory democracy. After the painting workshop, participants will organize an auction of their own works.

What is an auction like? Who, where, when, why? You too can be auctioneer, bid caller and expert, buyer.
 
The understanding and love of art. Impromptu bidding systems for our own pleasure. The playful teaching and preservation of values. 

Online research is included in the program.

Recommended age: Mixed groups of primary school children are expected.

Tickets: 1000,-  Family: 2500,-
Scholarships: It is possible to apply for cost-free participation by writing to ungvaryfanni@gmail.com. No justification is required, and we can cover up to three participants.

Supporter’s tickets: Available on the spot for double the price of a regular ticket

“Let’s See the World...!” children’s programs

About the first guest in our series:
 
From the time she studied sociology, learning environment developer Fanni Ungváry has been occupied by questions of transmitting knowledge. She put her experience in fostering creative situations to use in a variety of areas. She is the founder and director of the “Let’s See the World!” children’s programs (1997), which have taken place at Hátsó Kapu since 2013. Since 2015, she has carried out methodological research with a team of mentors under the working title “Astronaut Training” (“Space Program”), with the goal of facilitating digital literacy. Parallel with community building, their work involves pilot programs and platform initiatives.
 
She is a co-founder or Hátsó Kapu, which functions as a hub in its position as a unique, independent theatre; it is also available as a location for theatre, music, social innovation programs, workshops, and training.

már 4., péntek

Megismételhetetlen élmény / 100% szórakozás / vegytiszta improvizáció! Vigyázat, függőséget okozhat!

A Fórum Társulat új projektjében a méltán ismert, és kedvelt improvizációs színház műfajában próbáljuk ki magunkat. Az este során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk. Gyere el, legyél a nézőnk és érezd jól magad velünk!

Az imprós csapat tagjai: Montvai Hanna, Kallós Viola, Schefcsik Orsolya, Benedek György, Borbás Gergő, Gelléri Pál, Győri Zoltán, Varju Nándor (a projekt tréningvezetője)

Jegyár: 1500 HUF
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 90 perc.

Előzetes regisztráció: forumtarsulat@gmail.com
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

már 3., csütörtök

Lone Waltz Records proudly presents Duke Bluebeard's first full-length album titled "Friend or Foe".

Tickets at door: 1000 HUF
Tickets available for pre-order: 800 HUF (Limited)

feb 29., hétfő

Február 29-én is örömmel látjuk a gyerekeket. 
Hub-ként működő független színházunk, az Astóriától két sarokra, Dohány utca 13-ban található.

8:00 érkezés
8-9:00 közös ebédkészítő csapatmunka előkészületei
9:00-10:30 TORNÁDÓK, CSIGÁK, MATEK - rendhagyó óra Szilárd Ágnes elméleti matematikussal, 12+
11:00 uzsi tasak alkotóműhely: stamp art&paperbag
Papírtasak az alkotóasztalon: színező-, kollázsalkotó felület és más. Végeredmény: uzsonna tasakok. Színezős, pecsételős és találós kérdést rejtő technikák. Írógépet is használunk. 
Továbbá robbantó-, szurkáló kísérletek és magyarázatkeresés, Ungváry Fannival.
11:30 ebédfőző csapatmunka
13:00 ebéd 
14:00 kiscsoportos online kutatómunka, téma kidolgozások, önkéntes szülő és diák mentorokkal.
15:00 előadások, kutatómunkák eredmény beszámolói
16:00 nyílt nap zárás, elpakolás
kokárda készítő kézimunkacsoport társadalomismereti beszélgetéssel és városi edzésterv előkészítés alatt.

Előzetes REGISZTRÁCIÓt kérünk, mert férőhelyünk korlátozott: ungvaryfanni@gmail.com
9:00-10:30 Délelőtti előadásra teltház esetén is további jeletkezéseket fogadunk, mert az előadás idejére bővített nézőteret biztosítunk.

Önkéntest keresünk! Rendhagyó matekóra előadásunkhoz önkéntes felvevő-rögzítő-dokumentáló segítséget keresünk, hogy mások számára is elérhetővé tegyük.

Szabó Ágnes Eszter és Ungváry Fanni
www.hatsokapu.hu
https://www.facebook.com/hatsokapu/?fref=ts
menjünk világgá...! gyerekprogramok

feb 28., vasárnap

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

„Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.comwww.jegy.hu/hatsokapu
Támogatók: Duda Éva Társulat, Hátsó Kapu

Kapcsolat: andaxinhaz@gmail.comwww.andaxinhaz.hu

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

Téma: Titkos helyem térképe
Vezető: Biolum (Albert Virág és Sterk Barbara)
http://biolum.eu/
Résztvevők: 10-15 éves kor között, max. 14 fő
Időtartam: Másfél óra

Világutazók, kincskeresők figyelmébe! A műhelymunka alkalmával különleges térképeket készítünk fénypont-helyszínekkel.
A workshopon megtervezzük térképünket, elkészítjük hozzá a saját áramkörünket. Aztán fényeket adunk hozzá, rajzolunk és ragasztunk rá, hajtogatjuk, nyomógombot készítünk és még ami eszünkbe jut.

Az elkészült munkákat hazavihetik az alkotók.

jelentkezés, gyermek életkorával: registration@biolum.eu

jegyár: 3000,-
a csoport min. 11 fővel indul.

A foglalkozás 10.00-kor kezdődik, ezért kérjük a szülőket, hogy 9.45-re jöjjenek, hogy a gyerekek lélekben is meg tudjanak érkezni és 10:00-kor elkezdhessünk. 
A kísérők olvasnivalóval készülhetnek, mert míg a gyerekek saját közösségükben alkotnak, a szülők a kávézóban időzhetnek.

feb 26., péntek

Nökő szapi varieté -ajándék ez a nap!

4é-vente csak eccer van eza Vnarieté 2016 február 26-án ! A következő 2020-ban lesz! 

Utána fergeteges TÁP táncklub a TÁP Pandítos DJ'k-kel tolmácsolásában!

Jegyfoglalás: tapasszisztens@gmail.com

Tőrünk, hogy ama cél, a lehető leg rossz, több, dilett ánus, anyyagi, petenránsan kellemetlen színházi műsorszámot hozukn lére Variteénkben. Katarzisra törekszünk, nem?. Éppen ellenkező. megtisztuláshoz, megvilágosításhoz, esedéshez,nem ha további lelki, öcsi, lluktuális piszkolódás teni kő zönség. Nincs nézőre szükségünk, felemelő hatással lehetünk. Ne látogassa előadásainkat Közösségünk kiveti maradt becsülés. A jó jól esik, ha a nézők ha nemk el a szomorú jelenetek alatt, ha nem taposlnak. Ggá tesz bennünk, ha ha a média.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

feb 21., vasárnap

A Bölcs Kavics Űrworkshopja a Hátsó Kapuban Korosztály: 8-12 éves Létszám: 15 fő Ár: 2500 forint/fő Regisztráció: február 15-ig a bolcskavics@gmail.com email címen Súlytalanság egy lavórban, Verne Gyula a kamrában, égbolt a plafonon, tévhitek és cáfolatuk, űrhajók és holdbéli nyulak várnak rátok! Bölcs Kavics: https://www.facebook.com/bolcskavics/ Legutóbbi workshopunk: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1820615741498948.1073741839.14...

menjünk világgá...! gyerekprogramok

feb 19., péntek

Megismételhetetlen élmény / 100% szórakozás / vegytiszta improvizáció! Vigyázat, függőséget okozhat!

A Fórum Társulat új projektjében a méltán ismert, és kedvelt improvizációs színház műfajában próbáljuk ki magunkat. Az este során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk. Gyere el, legyél a nézőnk és érezd jól magad velünk!

Az imprós csapat tagjai: Montvai Hanna, Kallós Viola, Schefcsik Orsolya, Benedek György, Borbás Gergő, Gelléri Pál, Győri Zoltán, Varju Nándor (a projekt tréningvezetője)

Jegyár: 1500 HUF
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 90 perc.

Előzetes regisztráció: forumtarsulat@gmail.com
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

feb 14., vasárnap

LITTLEBITS WORKSHOP: ÉPÍTS MŰKÖDŐ HOLDJÁRÓT!
Makerspace - családi műhely sorozatunkban ezuttal
önjáró autót építünk. A cél, hogy a holdjárónk guruljon, és úgy kanyarodjon, ahogy mi szeretnénk. 

A littleBits alkalmak pedagógiai értéke, hogy a gyerekek olyan élményeket kapnak, amelyek további kísérletezésre, alkotásra ösztönzik őket. Ráébrednek, hogy a körülöttük lévő tárgyak nem is annyira bonyolultak, megérthetők és átalakíthatók.

A FOGLALKOZÁS ÁRA
A kedvezményes early bird jegy február 6-ig 2000 forint, február 7-től a teljes árú jegy 4000 forint.
JELENTKEZÉS
http://makerspace.hu/esemeny/littlebits-workshop-hatso-kapuban-13-15-eveseknek-epits-mukodo-holdjarot

Hogy mi az a littleBits?
Egy játékos, bővíthető áramkör alkotó készlet.
Több mint 2000 iskolában és makerspace-ben használják oktatásra, prototípusépítésre. Alapegységei apró motorok, szenzorok, programozható számítógépek, csengők, lámpák, amelyek mágnesesen kapcsolódnak egymáshoz, és érdekes, izgalmas találmányokat, játékokat vagy éppen használati tárgyakat lehet belőle építeni. A littleBits játék és tanulás egyszerre - szokták a Legóhoz is hasonlítani -, egy olyan készségfejlesztő, amiben felnőttek és gyerekek is örömüket lelik.

Nagykovácsiban formálódó Makerspace.hu-ról bővebben:
http://makerspace.hu/esemeny/littlebits-workshop-hatso-kapuban-13-15-eveseknek-epits-mukodo-holdjarot

Vagy hívj minket!
06 20 321 0249

A program a Hátsó Kapu és  Menjünk Világgá Produkció Támogatásával valósult meg.

menjünk világgá...! gyerekprogramok

népmese, bábos játék Baráti Ilonával, foglalkozással

Mi történik ha királyfiból három van, királylányból pedig csak egy? Mire jó egy messzelátó szemüveg, repítő köpönyeg, feltámasztó narancs?

előadás után: kincses-szütyő készítés

Búzavirág Bábszínház – Baráti Ilona vándor óvónőről
„ Baráti Ilona vagyok, 1950-ben születtem. 40 éven át óvónő voltam, négy éve nyugdíjba mentem. Nagykovácsiban élek van két felnőtt gyerekem és két unokám.
Különös ajándéka az életnek óvónőként élni. Egy emberöltő telt el észrevétlen, mert minden nap friss, kíváncsi szemek vártak rám, hívtak különös kalandokba. Nyugdíjba mentem, mert "kijártam" az óvodát. Megtanultam észre venni, belenézni abba a tükörbe, amit csak ők, óvodások tudnak tartani nekünk, felnőtteknek. Most tarsolyomban ezzel a tudással indulok tovább az utamon, járom az országot, megyek amerre ajtó, ablak nyílik, mesélek gyerekeknek, felnőtteknek”

Búzavirág Bábszínház
„ Népmeséket mondok óvodásoknak, miközben bábbal, kendővel, énekkel, furulyával igyekszem életre kelteni a hallottakat, hogy segítsem megtörténni a csodát: "Egyszer volt, hol nem volt...”
A mesék nincsenek dramatizálva, feldolgozva, átdolgozva, aktualizálva. Eredeti magyar népmesék,vagy szöveghű fordítások.
A bábok gyapjúból, filcből, vászonból és selyemből készülnek. A díszlet évek óta gyűjtögetett kavicsok, ágak-bogak, termések.
A bábszínház atmoszféráját a gyerekek figyelme adja, amit nem látványos, harsány eszközökkel kívánok megteremteni, hanem csendes, derűs komolysággal.”

jegyár: 500,-

info: ungvaryfanni@gmail.com

menjünk világgá...! gyerekprogramok

feb 12., péntek

Nyíltan vagy rejtve, a poliamoria mindig is a történelem része volt, kapcsolatrendszerei szétágazva fogták össze a különböző identitású tagokat. Milyen formában jelentek meg, milyen kihívásokkal küzdöttek, milyen kérdésekre keresték a választ? Példák a többszerelműség történelmi arcképcsarnokából.

előadó: Dittera-Balogh Andrea
szervező: Poliamoria Magyarország

Az előadás után, kb. 21:30-tól "Poliamorok és barátaik" nyilvános party a helyszínen, vagyis buli mindenkinek, aki már ismerős nálunk, meg aki még csak most ismerkedik - vagy egyszerűen csak eljött az előadásra, és szeretne kikapcsolódni! Gyertek, lazítsatok, táncoljatok, érezzétek jól magatokat! (Belépő nincs.)

In English:
NOTE: Basically the presentation is not in English, but if you would like to come and join us (and stay for the party afterwards), please, let me know here on the FB beforehand (event page or private message), and I will put together an English proceeding of the lecture that you can read and keep track.

Title: Centuries, Loves, Storys: Chapters of the Polyamorous History
Description:
Openly or hidden behind, the polyamory has always been the living part of the human history, its diversified relationship systems have been holding and joining together members of different identities. What form did they take, what challenges did they face, what questions did they search answers for? Examples from the historic hall of fame of the polyamory.
presentation: Andrea Dittera-Balogh
organizing: Polyamory Hungary
After the presentation from 21:30 "Poly people and friends" public party on the spot, I mean a party for everybody who already know us, who just would like to know us - or who just simply came to the lecture and would like to have fun with us! Come on, folks, relax, dance, enjoy your time! (: (No entrance fee.)

LMBT Történeti Hónap és Poliamoria Magyarország szevezésében

feb 11., csütörtök

Romsauer Lajos, az első hazai LMBT szervezet elnöke születésének 80. évfordulójára emlékezünk. Ki volt ő? Honnan jött az ötlet, hogy társaival együtt megalakítsa a Homérosz Egyesületet? Mi mindent köszönhetünk az első magyarországi LMBT szervezetnek? Erről beszélgetünk vendégeinkkel.

Az LMBT Történeti Hónap szervezésében.

feb 10., szerda

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

feb 9., kedd

15 évvel ezelőtt, 2001-ben Tarlós István, akkori III. kerületi polgármester levélben szólította fel a Sziget szervezőit, hogy ne adjanak helyet “meleg programoknak”, és erről később szerződés-kiegészítés is született. Az egykori botrányról, jogi és politikai következményeiről beszélgetünk vendégeinkkel.

LMBT Történeti Hónap és Háttér Társaság szervezésében.

feb 8., hétfő

Hogyan voltak jelen a szocialista időszak közbeszédében a melegek és leszbikusok? Miként jelentek meg a korszak két emblematikus filmalkotásában (Egymásra nézve; Mielőtt befejezi röptét a denevér)? Milyen törvényi keretek vonatkoztak a nem-heteroszexuálisokra, és milyen típusú forrásokban, milyen módon jelenhettek meg?

LMBT Történeti Hónap és Háttér Társaság szervezésében

feb 5., péntek

//Scroll down for English //

Hiányoznak a szabadidős programok? Kevesebbet vagy társaságban, mint nyáron? Csak unod már a telet? Akkor tarts a Fórum Társulattal, egy csodálatos este során, ahol önfeledten játszunk, játszhattok, vagy beszélgethettek.

Ha szeretnél velünk civilben is megismerkedni, vagy csak egy jót bulizni, akkor ott a helyed! Az este során meglepetésekkel készülünk a részvevőknek: egy kis színház, egy kis szórakozás, egy kis Fórum Társulat.

A buli során adományokat gyűjtünk, hogy továbbra is működhessünk általatok, na meg persze értetek!

Akik garantáltan ott lesznek: Montvai Hanna, Benedek Gyuri, Kallós Viola, Schefcsik Orsi, Kosztyi Klaudia, Kovács Sári, Szládek Kata... és te?

--------------------------------------------------------
A night full of games and surprises!

You'll also have the chance to contribute to performances of our theatre in education piece as we're collecting donations to fund shows for high-school students.

Hanna Montvai, Gyuri Benedek, Viola Kallós and Orsolya Schefcsik, the four actors/drama teachers of Forum Company will be on board for sure!

Forum Company is a collective of young drama teachers founded in 2013. We regularly hold workshops for adults, high-school students and children. We aim to create dialogue using different methods of drama, such as forum theatre, playback theatre, drama in education and theatre in education. We also work with communities using theatre and art in community building processes.

feb 4., csütörtök

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

jan 31., vasárnap

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

„Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.comwww.jegy.hu/hatsokapu
Támogatók: Duda Éva Társulat, Hátsó Kapu

Kapcsolat: andaxinhaz@gmail.comwww.andaxinhaz.hu

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

jan 30., szombat

Az előadást Ethan és Joel Coen Egy komoly ember c. filmje inspirálta.

„- Biztos, hogy nem csúsztál meg véletlenül?- kérdi Nyuszi bölcsen.
– Hát valamelyest csúsznom is kellett… Ha az ember ott áll a csúszós folyóparton! Hogyisne! És ha valaki hátulról ráugrik az emberre… megcsúszik, persze.” A. A. Milne: Micimackó kuckója

A Coen testvérek Egy komoly ember című filmjének történetéből kiindulva, de attól a legtöbb ponton elrugaszkodva, saját improvizációink alapján készítettük el jeleneteinket, amelyekben néha abszurd humorral, néha tragikummal közelítettünk a mindannyiunk által ismert, esetleg átélt élethelyzetekhez.

Játsszák:
Bálint Petra
Boda Anna
Fazekas Anna Dorottya
Bozsoky Roland
Malik Gábor
Presenszki Gábor
Presenszki Péter
Talapka Gergő

Rendezte: a csoport

Csoportvezető: Malik Gábor

A fény és hang:
Czibóka Gábor és Ordasi Gábor

Az előadás hossza kb. 65 perc.

jegyár: 1500,-

jegyfoglalás: kb35inarcsiszinjatszo@gmail.com

vagy online: jegy.hu/hatsokapu

Az előadás elnyerte a VII. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó legjobb előadásáért járó díjat, második helyezést ért el az I. Komlói Amatőr Színházi Találkozón, ahol az előadást a zsűri arany minősítéssel jutalmazta.

KB35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület: Életben ragadtak.

jan 28., csütörtök

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

jan 25., hétfő

REMAKE is a stand-up performance aligning small numbers from different performing genres dealing with impermanence, loss, transformation and death. It may appear to be grim and sinister at first glance, but it is an utterly positive event. 
It initiates not only to accept changes in our lives but to embrace and celebrate them!

REMAKE steals artistic materials from Hitchcock to Dalai Lama, from John Lennon to David Blaine, from Allan Kaprow to Bee Gees.

REMAKE is a black celebration, a love letter to darkness, an ode to rotting, sinking into the unconscious. 
No denial, being aware!

tickets: 1500,-
online tickets: jegy.hu/Hátsó Kapu

jan 24., vasárnap

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

jan 22., péntek

Megismételhetetlen élmény / 100% szórakozás / vegytiszta improvizáció! Vigyázat, függőséget okozhat!

A Fórum Társulat új projektjében a méltán ismert, és kedvelt improvizációs színház műfajában próbáljuk ki magunkat. Az este során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk. Gyere el, legyél a nézőnk és érezd jól magad velünk!

Az imprós csapat tagjai: Montvai Hanna, Kallós Viola, Schefcsik Orsolya, Benedek György, Borbás Gergő, Gelléri Pál, Győri Zoltán, Varju Nándor (a projekt tréningvezetője)

Jegyár: 1500 HUF
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 90 perc.

Előzetes regisztráció: forumtarsulat@gmail.com
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

jan 17., vasárnap

DOGMASZÍNHÁZ // négy //

Az SZFE harmadéves dramaturghallgatói Kárpáti Péter vezetésével az elmúlt egy év során improvizációs helyzetekből írtak színházi szövegeket, melyeket az esemény során, saját rendezésükben, vendégművészekkel kiegészülve, felolvaszínházként mutatnak be.

JANUÁR 16. (szombat)
20h // FABACSOVICS Lili: HAMVADÓ CIGARETTAVÉG
felolvasnak // Balázs Júlia / Bodor Panna / Fekete Ádám / Sényi Fanni / Tárnoki Márk / Varga Vanda
21h // SZÁSZ Hanna: TEHÉNSÖR
felolvasnak // Kárpáti Liza / Lőrincz Zsuzsa / Tarnóczi Jakab / Upor László

JANUÁR 17. (vasárnap)
20h // SÉNYI Fanni: DUNAKAVICS
felolvasnak // Hegedűs Mihály / Kovács Krisztián / Pallagi Melitta / Szokol Jutka
21h // SÁNDOR Júlia: METEOR
felolvasnak // Gábor Sára / Kukk Zsófia / Valcz Péter / Viktor Balázs

A sorozat negyedik "felvonását" a Hátsó Kapuban láthatja a közönség.

Búzavirág Bábszínház: Jancsi és Juliska

bábos játék, rajzolós foglalkozással

Grimm mese, Baráti Ilonával, három éven felülieknek

játékidő 25 perc, melyet rajzolós foglalkozás követ

Búzavirág Bábszínház – Baráti Ilona vándor óvónő

„ Baráti Ilona vagyok, 1950-ben születtem. 40 éven át óvónő voltam, négy éve nyugdíjba mentem. Nagykovácsiban élek van két felnőtt gyerekem és két unokám.
Különös ajándéka az életnek óvónőként élni. Egy emberöltő telt el észrevétlen, mert minden nap friss, kíváncsi szemek vártak rám, hívtak különös kalandokba. Nyugdíjba mentem, mert "kijártam" az óvodát. Megtanultam észre venni, belenézni abba a tükörbe, amit csak ők, óvodások tudnak tartani nekünk, felnőtteknek. Most tarsolyomban ezzel a tudással indulok tovább az utamon, járom az országot, megyek amerre ajtó, ablak nyílik, mesélek gyerekeknek, felnőtteknek”

Búzavirág Bábszínház
„ Népmeséket mondok óvodásoknak, miközben bábbal, kendővel, énekkel, furulyával igyekszem életre kelteni a hallottakat, hogy segítsem megtörténni a csodát: "Egyszer volt, hol nem volt...”
A mesék nincsenek dramatizálva, feldolgozva, átdolgozva, aktualizálva. Eredeti magyar népmesék,vagy szöveghű fordítások.

A bábok gyapjúból, filcből, vászonból és selyemből készülnek. A díszlet évek óta gyűjtögetett kavicsok, ágak-bogak, termések.
A bábszínház atmoszféráját a gyerekek figyelme adja, amit nem látványos, harsány eszközökkel kívánok megteremteni, hanem csendes, derűs komolysággal.”

Jegyár: 500,-

BEJEGYZÉSEK

jan 16., szombat

DOGMASZÍNHÁZ // négy //

Az SZFE harmadéves dramaturghallgatói Kárpáti Péter vezetésével az elmúlt egy év során improvizációs helyzetekből írtak színházi szövegeket, melyeket az esemény során, saját rendezésükben, vendégművészekkel kiegészülve, felolvaszínházként mutatnak be.

JANUÁR 16. (szombat)
20h // FABACSOVICS Lili: HAMVADÓ CIGARETTAVÉG
felolvasnak // Balázs Júlia / Bodor Panna / Fekete Ádám / Sényi Fanni / Tárnoki Márk / Varga Vanda
21h // SZÁSZ Hanna: TEHÉNSÖR
felolvasnak // Kárpáti Liza / Lőrincz Zsuzsa / Tarnóczi Jakab / Upor László

JANUÁR 17. (vasárnap)
20h // SÉNYI Fanni: DUNAKAVICS
felolvasnak // Hegedűs Mihály / Kovács Krisztián / Pallagi Melitta / Szokol Jutka
21h // SÁNDOR Júlia: METEOR
felolvasnak // Gábor Sára / Kukk Zsófia / Valcz Péter / Viktor Balázs

A sorozat negyedik "felvonását" a Hátsó Kapuban láthatja a közönség.

jan 12., kedd

HATODIK ALKALOMMAL ZÁRJUK AZ !GEN KÉPZÉST

Hatodik alkalommal zárjuk az Innovatív Generáció (!gen) innovátorképző programot Budapesten. Zárásként a résztvevő csapatok közönség előtt prezentálnak (pitchelnek) 2 percben, majd a közönség - és a zsűri - szavaz a projektekről. 

A ZSŰRI

Az !gen | hat zsűri tagjai: 
Batiz András (ImpactWorks)
Kánya Kinga (kimeNŐ)
Le Marietta (Jarokelo.hu)
Erős Levente (KantaaCargonomia)
Bergovecz László (Fészek Részek)
Szabó László (Copodium)

A PITCHEK UTÁN ÜNNEPLÉS ÉS ISMERKEDÉS

Az !gen | hat Programban szereplő projektek az esemény kezdetéig is versenyeznek egymással, de leginkább magukkal, hogy megmérjék támogatottságukat: saját barátaikat és ismerőseiket, családtagjaikat és a lelkes ismeretleneket maguk mögé állítsák. A verseny több körben zajlik, online és offline is. A nyeremény elsősorban a dicsőség, és az !gen Alapban összegyűlt pénz (200 ezer Ft). 

TE MÁR LÁTTAD A KISFILMEKET?

Te már megnézted, hogy milyen csapatok és projektek versenyeznek? Itt megtehetd - 3 perc alatt mindet megnézheted: http://igenhat.pgtb.me/kNC598 

Szavazni 2016. január 12. kedd 18:00 óráig lehet!

MI AZ !GEN? 

Az !gen Program az Innovatív Generáció (!gen) Egyesület innovátorképző programja: mentorprogram, képzés és inkubáció egyben. 2013 tavaszán indítottuk először a programot, azóta minden évben kétszer megszervezzük - partnereink pedig azóta Debrecenben, Szegeden, Nyíregyházán és Békéscsabán is szerveznek !gen képzést és egyén programokat. 

További infó: www.igenschool.hu - a következő program tavasszal indul. 

MIT TEHETSZ MOST?

Támogasd a legjobb projektet, csapatot – szavazz és terjeszd kedvenc kedvcsináló-ízelítő videódat, hogy mások is szavazzanak! 

Nézd meg mind a 3 versenyző csapat videóját, és szavazz arra, amelyik neked a legjobban tetszik! A programban 6 csapat indult, de a végére hárman maradtak. 

Gyere el a személyes prezentációkra az !gen Space-be (VII. ker. Dohány u. 13. - partnerünk a Hátsó Kapu) 2016. január 12-én, kedden, este 6-kor!

Gyere és nézd meg a két perces bemutatkozásokat, ünnepeld velünk a hatodik !gen Program lezárultát és a résztvevőket!

Ott lesz sok korábbi !gen résztvevő, képzők, mentorok, támogatók és barátok. Igazán nyitott, konstruktív és befogadó közeg. Próbáld ki, dobj be egy ötletet vagy egy problémát!

TÉGED IS VÁRUNK!

Az !gen csapata

jan 11., hétfő

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

jan 8., péntek

Megismételhetetlen élmény / 100% szórakozás / vegytiszta improvizáció! Vigyázat, függőséget okozhat!

A Fórum Társulat új projektjében a méltán ismert, és kedvelt improvizációs színház műfajában próbáljuk ki magunkat. Az este során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk. Gyere el, legyél a nézőnk és érezd jól magad velünk!

Az imprós csapat tagjai: Montvai Hanna, Kallós Viola, Schefcsik Orsolya, Benedek György, Borbás Gergő, Gelléri Pál, Győri Zoltán, Varju Nándor (a projekt tréningvezetője)

Jegyár: 1500 HUF
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 90 perc.

Előzetes regisztráció: forumtarsulat@gmail.com
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

dec 29., kedd

Válogatás a 2015-ös év legrosszabb varieté számaiból... 

Jegyfoglalás: tapasszisztens@gmail.com

A TÁP színház társulatát a rossz színház iránti szenvedélyes elkötelezettség tartja össze. Túl sok jó színház van a világon. Túl sok jó színész, túl sok jó rendező. Túl sok jó darab, túl sok jó előadás. Ki nem unja már a remek világítást, díszletet, jelmezeket? Kit nem altatnak el a zseniális kísérőzenék? A rossz színház ritka kincs, egyre ritkább. Megismételhetetlen. Meg kell becsülnünk ezt a kincset. Ápolnunk, TÁPlálnunk kell a rossz színház ősi hagyományát, meg kell őriznünk a következő generációk számára. Célunk, hogy a lehető legtöbb rossz, amatőr, dilettáns, gagyi, penetránsan kellemetlen színházi előadást hozzunk létre minden szezonban, így a 2015-2016-os színházi évadban is. Mi nem katarzisra törekszünk. Éppen ellenkezőleg. Nem megtisztuláshoz, megvilágosodáshoz, megnemesedéshez, hanem további lelki, erkölcsi, intellektuális piszkolódáshoz kívánjuk segíteni közönségünket. Nincs olyan nézőre szükségünk, akire felemelő hatással lehetünk. Ne látogassa előadásainkat az, aki a színháztól szórakozást, vagy tanúlságokat vár. Nincs színház közösség nélkül. Közösségünk kiveti magából mindazokat, akikben maradt még önbecsülés. A jó színház művelőivel ellentétben mi örülünk annak, ha a közönség nem figyel az előadásra, beszélgetnek, telefonálnak, esznek, isznak, ki-be járkálnak, viszályokat intéznek el előadás közben. Valamennyiünknek jól esik, ha a nézők nem nevetnek a poénokon, ha nem érzékenyülnek el a szomorú jelenetek alatt, ha nem tapsolnak. Boldoggá tesz bennünket, ha előadásainkról hallgat a média.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

dec 22., kedd

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

dec 21., hétfő

Szeretettel várunk mindenkit kötetfelolvasós, zenés-szöveges performanszunk legújabb (két) felvonására a Hátsó kapuba (Bp. 1074 Dohány u. 13.), amelyeket

december 18-án, 19:00-tól, illetve
december 21-én, szintén 19:00-tól
celebrálunk.

Közreműködnek:
Gyarmati Gábor (basszusgitár)
Táborszky Bence (trombita)

Belépő: 1500 Ft
A férőhelyek száma korlátozott (~90 fő/alkalom).
A helyfoglalás és/vagy jegyelővétel részletei hamarosan, itt.

:)

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

dec 20., vasárnap

Hogyan lesz gyerekjáték egy áramkör- és céllövölde építés...?
A littleBits egy játékos áramkör alkotó készlet. 

Vasárnapi sorozatunk ezen alkalma pedig a Nagykovácsiban formálódó Makerspace bemutatkozása.

Milyen egy littleBits készlet, mire lehet jó?
Milyen egy nyitott, közösségi műhely - Nagykovácsi Makerspace?
Milyen volt egy korábbi littleBits műhely?
Csapatok hogyan jelentkezhetnek?

JELENTKEZÉS, RÉSZLETEK:
http://makerspace.hu/esemeny/littlebits-csaladi-nap-hatso-kapuban-robotika-jatekosan-mindenkinek

"A családi workshopra felnőttekből és gyerekekből álló vegyes csapatok jelentkezését várjuk, akik közös erőfeszítéssel építhetik meg a maguk személyre szabott céltábláját és katapultját, hogy aztán teszteljék és továbbfejlesszék a szerkezetet. Az épülő kütyük alapkövei a littleBits színes áramkörei, amik annyira könnyen kezelhetőek, hogy a segítségükkel bárki építhet mozgó, villogó, pittyegő dolgokat. Így azok is nyugodtan jelentkezhetnek, akik még csak most ismerkednének az elektronika alapjaival, de azok is, akik rendelkeznek előképzettséggel, és így komolyabb szerkezetet tudnak majd építeni.

A workshopot Mező Bálint tréner és gamifikációs szakember vezeti, aki szeptember óta tart littleBits foglalkozásokat a nagykovácsi makerspace-ben, és emellett a Lego® Serious Play® segítségével vezet felnőtteknek szóló tréningeket.

A családi napra a regisztráció CSAPATONKÉNT történik, az alsó korhatár 7 év. A jelentkezés feltétele, hogy egy 18 év feletti legyen a csapatban, de a családi körbe természetesen a család barátai is beleférnek. A maximális csapatlétszám 4 fő."

Kérdésed van?

Írj nekünk! littlebits@makerspace.hu
Vagy hívd műhelyvezetőnket, 
Erdős Szilvesztert: 06 20 432 4547 vagy munkatársunkat, Strommer Nórát: 06 20 352 7183

A program a Hátsó Kapu és Menjünk Világgá Produkció támogatásával valósult meg.

menjünk világgá...! gyerekprogramok

Búzavirág Bábszínház: Csillagtallérok

Bábos játék Baráti Ilonával, foglalkozással

Grimm mese, három éven felüliekkel

Hogyan teremtsünk csomóbabát, hogyan születik hazavihető mese?

Búzavirág Bábszínház – Baráti Ilona vándor óvónőről

„ Baráti Ilona vagyok, 1950-ben születtem. 40 éven át óvónő voltam, négy éve nyugdíjba mentem. Nagykovácsiban élek van két felnőtt gyerekem és két unokám.
Különös ajándéka az életnek óvónőként élni. Egy emberöltő telt el észrevétlen, mert minden nap friss, kíváncsi szemek vártak rám, hívtak különös kalandokba. Nyugdíjba mentem, mert "kijártam" az óvodát. Megtanultam észre venni, belenézni abba a tükörbe, amit csak ők, óvodások tudnak tartani nekünk, felnőtteknek. Most tarsolyomban ezzel a tudással indulok tovább az utamon, járom az országot, megyek amerre ajtó, ablak nyílik, mesélek gyerekeknek, felnőtteknek”

Búzavirág Bábszínház
„ Népmeséket mondok óvodásoknak, miközben bábbal, kendővel, énekkel, furulyával igyekszem életre kelteni a hallottakat, hogy segítsem megtörténni a csodát: "Egyszer volt, hol nem volt...”
A mesék nincsenek dramatizálva, feldolgozva, átdolgozva, aktualizálva. Eredeti magyar népmesék,vagy szöveghű fordítások.
A bábok gyapjúból, filcből, vászonból és selyemből készülnek. A díszlet évek óta gyűjtögetett kavicsok, ágak-bogak, termések.
A bábszínház atmoszféráját a gyerekek figyelme adja, amit nem látványos, harsány eszközökkel kívánok megteremteni, hanem csendes, derűs komolysággal.”

jegyár: 500,-

info: ungvaryfanni@gmail.com

dec 18., péntek

Szeretettel várunk mindenkit kötetfelolvasós, zenés-szöveges performanszunk legújabb (két) felvonására a Hátsó kapuba (Bp. 1074 Dohány u. 13.), amelyeket

december 18-án, 19:00-tól, illetve
december 21-én, szintén 19:00-tól
celebrálunk.

Közreműködnek:
Gyarmati Gábor (basszusgitár)
Táborszky Bence (trombita)

Belépő: 1500 Ft
A férőhelyek száma korlátozott (~90 fő/alkalom).
A helyfoglalás és/vagy jegyelővétel részletei hamarosan, itt.

:)

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

dec 17., csütörtök

Megismételhetetlen élmény / 100% szórakozás / vegytiszta improvizáció! Vigyázat, függőséget okozhat!

A Fórum Társulat új projektjében a méltán ismert, és kedvelt improvizációs színház műfajában próbáljuk ki magunkat. Az este során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk. Gyere el, legyél a nézőnk és érezd jól magad velünk!

Az imprós csapat tagjai: Montvai Hanna, Kallós Viola, Schefcsik Orsolya, Benedek György, Borbás Gergő, Gelléri Pál, Győri Zoltán, Varju Nándor (a projekt tréningvezetője)

Jegyár: 1500 HUF
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 90 perc.

Előzetes regisztráció: forumtarsulat@gmail.com
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

dec 13., vasárnap

A Bölcs Kavics Luca napi workshopja a Hátsó Kapuban

Időpont: 2015. december 13. 10.00-11.30
Korosztály: 8-12 éves 
Létszám: 15 fő
Ár: 2500 forint
Regisztráció: dec. 9-ig a bolcskavics@gmail.com email címen

Nyomába eredünk a titokzatos fénynek: elhajlítjuk, megtörjük, eltereljük majd összegyűjtjük. 
Luca nap alkalmából a sötétség és fény témáját járjuk körül sok izgalmas kísérlettel
és barkácsolással!

https://bolcskavics.wordpress.com/

dec 10., csütörtök

Már kihalt és éppen virágzó underground és alulról szerveződő civil és ifjúsági találkozóhelyek a 2000-es évektől mostanáig. Világmegváltó gondolatok, kellő mennyiségű alkohol és poszt-neoavantgárd kultúra, arcok és történetek. Városi séta Budapest rejtett zugain keresztül, a Sirálytól a Gólyáig. A három órás séta során a meglátogatott közösségi terek alapítói egy forró tea vagy sütemény mellett mesélik el a hely történetét.

Időtartam: 3 óra
Kivel sétálunk: Sipos Dániel, Flipsight Tours Bp 
Találkozási pont: Sirály, 7. Király u. 50.
A séta vége: Auróra ,8. Auróra u. 11.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Résztvevők maximális száma: 30 fő
Hozzájárulás: 1000 Ft
Öltözzetek rétegesen!

A program a Negyed7Negyed8 Fesztivál része. A fesztivál kulturális adománygyűjtő projektjének részeként az egyes programokon különbőző, a 7-8. kerületben aktív civil segítői csapatok, csodatevők munkáját támogathatjátok. 

A két Világmegváltó sétánkon a Heti Betevő, illetve az Utcáról Lakásba Egyesület számára gyűjtünk adományokat.

A fesztivál teljes programját itt találjátok: Negyed7Negyed8 | Mi a csoda történik itt? | Kulturális adománygyűjtés Hanuka 8 napján
További programjaink december 10-én:
13:00 | UCCU / Bupap séta | Köztünk élő cigányok >www.facebook.com/events/955039897867040
17:30 | Menedék könyvklub | Massolit
19:30 | Ünnepi gyertyagyújtás | Auróra > www.facebook.com/events/1513048815662071/
20:30 | Czitrom Ádám és Porteleki Áron | Kisüzem >www.facebook.com/events/181739608840010/
20:30 | Násfa | Lumen kávézó
21:00 | Zugoj – Zuboly plays klezmer | Negyed7Negyed8 | Auróra
23:00 | New Klezmer Disco | Negyed7 Negyed8 | Auóra

Honlap: www.negyed7negyed8.hu
Az eseményen fotó és videófelvétel készülhet! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. 

A Negyed7Negyed8 szervezője a Marom Budapest.
Támogatóink: American Jewish Joint Distribution Committee (JDC), Marom Budapest, MAZS Alapítvány, Mazsihisz, Joods Humanitair Fonds.
Partnereink: Auróra, A Város Mindenkié, Alternatíva Alapítvány, BAGázs, Bupap, Dinamó Budapest, Dor Hadash, Dzzs, Flipsight Tours, Food Not Bombs Budapest, Gláser Jakab Alapítvány, Heti Betevő, Hintaló Iszoda, Hosszúlépés, Kisüzem, Lámpás, Lumen, Magyar Zsidó Múzeum, Massolit, MedSpot, Menedék Egyesület, Migration Aid, PilPul.net, Segítsünk Együtt a Menekülteknek, Uccu, Utcáról Lakásba Egyesület

dec 9., szerda

Already abandoned and still flourishing underground and grassroots civil and youth centres from the early 2000s until today. Messianic ideas, abundant alcohol and post-neo-avant-garde culture, faces and stories.
City walk across the hidden recesses of Budapest, from the Seagull to the Stork. During the three-hour walk, the founders of the visited community spaces tell the stories of the places, offering some hot tea or cake on the side.

Registration required! Maximum number of people: 30. You can register under the menu Purchase tickets online.

The tour is in ENGLISH. The Hungarian version is on 6th December. / A túra angol nyelvű. A magyar változat december 6-án indul.

The programme is part of the Quarter7Quarter8 Festival.http://negyed7negyed8.h

dec 6., vasárnap

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

Már kihalt és éppen virágzó underground és alulról szerveződő civil és ifjúsági találkozóhelyek a 2000-es évektől mostanáig. Világmegváltó gondolatok, kellő mennyiségű alkohol és poszt-neoavantgárd kultúra, arcok és történetek. Városi séta Budapest rejtett zugain keresztül, a Sirálytól a Gólyáig. A három órás séta során a meglátogatott közösségi terek alapítói egy forró tea vagy sütemény mellett mesélik el a hely történetét.

Időtartam: 3 óra
Kivel sétálunk: Sipos Dániel, Flipsight Tours Bp 
Találkozási pont: Sirály, 7. Király u. 50.
A séta vége: Auróra ,8. Auróra u. 11.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Résztvevők maximális száma: 30 fő
Hozzájárulás: 1000 Ft
Öltözzetek rétegesen!

A program a Negyed7Negyed8 Fesztivál része. A fesztivál kulturális adománygyűjtő projektjének részeként az egyes programokon különbőző, a 7-8. kerületben aktív civil segítői csapatok, csodatevők munkáját támogathatjátok. 

A két Világmegváltó sétánkon a Heti Betevő, illetve az Utcáról Lakásba Egyesület számára gyűjtünk adományokat.

A fesztivál teljes programját itt találjátok: Negyed7Negyed8 | Mi a csoda történik itt? | Kulturális adománygyűjtés Hanuka 8 napján
További programjaink december 10-én:
13:00 | UCCU / Bupap séta | Köztünk élő cigányok >www.facebook.com/events/955039897867040
17:30 | Menedék könyvklub | Massolit
19:30 | Ünnepi gyertyagyújtás | Auróra > www.facebook.com/events/1513048815662071/
20:30 | Czitrom Ádám és Porteleki Áron | Kisüzem >www.facebook.com/events/181739608840010/
20:30 | Násfa | Lumen kávézó
21:00 | Zugoj – Zuboly plays klezmer | Negyed7Negyed8 | Auróra
23:00 | New Klezmer Disco | Negyed7 Negyed8 | Auóra

Honlap: www.negyed7negyed8.hu
Az eseményen fotó és videófelvétel készülhet! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. 

A Negyed7Negyed8 szervezője a Marom Budapest.
Támogatóink: American Jewish Joint Distribution Committee (JDC), Marom Budapest, MAZS Alapítvány, Mazsihisz, Joods Humanitair Fonds.
Partnereink: Auróra, A Város Mindenkié, Alternatíva Alapítvány, BAGázs, Bupap, Dinamó Budapest, Dor Hadash, Dzzs, Flipsight Tours, Food Not Bombs Budapest, Gláser Jakab Alapítvány, Heti Betevő, Hintaló Iszoda, Hosszúlépés, Kisüzem, Lámpás, Lumen, Magyar Zsidó Múzeum, Massolit, MedSpot, Menedék Egyesület, Migration Aid, PilPul.net, Segítsünk Együtt a Menekülteknek, Uccu, Utcáról Lakásba Egyesület

dec 3., csütörtök

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

A novemberi előadások időpontjai:
2015. november 11. 20:00 - PREMIER
2015. november 12. 20:00

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

dec 2., szerda

Az Autonómia Alapítvány 25. születésnapjának alkalmából, két programal is várjuk vendégeinket.

18 órától: Beszélgetés

25 éves cigány fiatalok beszélgetnek 25 évükről, évünkről.

Egyáltalán nem biztos, hogy egy 25 éves másként látja a világot, mint aki nem ennyi idős. Ha mégis, ez kiderül. 
Egyáltalán nem biztos, hogy egy 25 éves cigány fiatal másként látja a világot, mint más. Ha mégis, ez is kiderül. Miben más a perspektívája egy 25 éves roma fiatalnak, mint egy nem romának? 
Ha
ezen vitatkozni nem is szeretnénk, meghallgatni őket mindenképp.
A pódiumbeszélgetésen három roma fiatal vesz részt és a közönség is kérdezhet.

20:00 Jelenetek a jelen középkorból - rendhagyó helyzetfeltárás

Az Autonómia sokszor alkalmazta az utóbbi években a cigány közösségek életében fontos problémák, ügyek jelenetszerű feldolgozását. Ez nem fórumszínház, nem vitaszínház, nincsenek speciális módszertani fogások. Egyszerűen csak megfordítunk szerepeket, ránézünk önmagunkra kívülről, megbeszéljük azt, amit másként nehezen tudnánk. 

A résztvevők komoly tapasztalattal rendelkeznek. Sokszor ütköztek már falakba. Most ők lehetnek a fal, te lehetsz az, aki beleütközik. Vagy akarsz te a fal lenni? Lehetsz. Akarsz róla beszélni is? Azt is lehet.

Rendhagyó helyzetfeltárás roma résztvevőkkel és drámapedagógiához szokott belvárosi fiatalokkal.

nov 29., vasárnap

Fellép a HAVERZ TRIÓ, Kárpáti Pál és a Közönség. 

HÁTSÓ KAPU, november 29. vasárnap, 20.00

Nyáron, a Bánkitó Fesztiválon csináltunk egy zenés performance-ot, és ez olyan érdekes utakat nyitott meg, hogy elhatároztuk: kidolgozunk egy új műfajt. Koncertbeszélgetés. Beszélgető koncert. A zene a beszélgetés részévé válik, és gondolataink nyomán szabadul el a Jam Session. 

Bánkon a rét közepén farkasszemet néztünk a viharral, aztán elmenekültünk. De most visszajöttünk, és addig maradunk, amíg jólesik.

Ma este bekukucskálunk, mi van a valóságon túl. Megkeressük, hova tűnnek az emlékek. Talán azt is megtudjuk, mitől C-hang a C-hang, ha sohasem szólal meg kétszer ugyanúgy.

Zene: Csizmás András, Komjáti Áron, Szabó Sipos Ágoston

Házigazda: Kárpáti Péter

Dramaturg: Zsigó Anna

Beszélgetőtársak: Kárpáti Pál és a közönség 

Amikor egyszer Ma-cu sétált Paj-csanggal, egy vadlibát láttak elröpülni a fák fölött. 
- Mi volt ez? - kérdezte Ma-cu.
- Vadliba. 
- Hova lett?
- Elröpült - felelte Paj-csang.
Erre Ma-cu jól megcsavarta az orrát, és rákiáltott:
- Ha itt volt, hogyan röpülhetett el?

Búzavirág Bábszínház: A suszter manói
Bábos mese a titokzatos látogatókról, és a segítségről.
Baráti Ilonával, három éves kortól
játékidő: 20 perc, melyet rövid foglalkozás követ.

Búzavirág Bábszínház – Baráti Ilona vándor óvónő

„ Baráti Ilona vagyok, 1950-ben születtem. 40 éven át óvónő voltam, négy éve nyugdíjba mentem. Nagykovácsiban élek van két felnőtt gyerekem és két unokám.

Különös ajándéka az életnek óvónőként élni. Egy emberöltő telt el észrevétlen, mert minden nap friss, kíváncsi szemek vártak rám, hívtak különös kalandokba. Nyugdíjba mentem, mert "kijártam" az óvodát. Megtanultam észre venni, belenézni abba a tükörbe, amit csak ők, óvodások tudnak tartani nekünk, felnőtteknek. Most tarsolyomban ezzel a tudással indulok tovább az utamon, járom az országot, megyek amerre ajtó, ablak nyílik, mesélek gyerekeknek, felnőtteknek”

Búzavirág Bábszínház

„ Népmeséket mondok óvodásoknak, miközben bábbal, kendővel, énekkel, furulyával igyekszem életre kelteni a hallottakat, hogy segítsem megtörténni a csodát: "Egyszer volt, hol nem volt...”

A mesék nincsenek dramatizálva, feldolgozva, átdolgozva, aktualizálva. Eredeti magyar népmesék,vagy szöveghű fordítások.

A bábok gyapjúból, filcből, vászonból és selyemből készülnek. A díszlet évek óta gyűjtögetett kavicsok, ágak-bogak, termések.

A bábszínház atmoszféráját a gyerekek figyelme adja, amit nem látványos, harsány eszközökkel kívánok megteremteni, hanem csendes, derűs komolysággal.”

Jegyár: 500,-  

nov 28., szombat

Posztumusz VARIETÉ Kornél emlékére, 
Avagy a fehérorosz lányok csókja...

Utána TÁP KLUB 
tápándítosz:
DJ DILEMMA
DJ EZÜST HIGANY
DJ FEÁ 
DJ VAJDAI

A TÁP színház társulatát a rossz színház iránti szenvedélyes elkötelezettség tartja össze. Túl sok jó színház van a világon. Túl sok jó színész, túl sok jó rendező. Túl sok jó darab, túl sok jó előadás. Ki nem unja már a remek világítást, díszletet, jelmezeket? Kit nem altatnak el a zseniális kísérőzenék? A rossz színház ritka kincs, egyre ritkább. Megismételhetetlen. Meg kell becsülnünk ezt a kincset. Ápolnunk, TÁPlálnunk kell a rossz színház ősi hagyományát, meg kell őriznünk a következő generációk számára. Célunk, hogy a lehető legtöbb rossz, amatőr, dilettáns, gagyi, penetránsan kellemetlen színházi előadást hozzunk létre minden szezonban, így a 2015-2016-os színházi évadban is. Mi nem katarzisra törekszünk. Éppen ellenkezőleg. Nem megtisztuláshoz, megvilágosodáshoz, megnemesedéshez, hanem további lelki, erkölcsi, intellektuális piszkolódáshoz kívánjuk segíteni közönségünket. Nincs olyan nézőre szükségünk, akire felemelő hatással lehetünk. Ne látogassa előadásainkat az, aki a színháztól szórakozást, vagy tanúlságokat vár. Nincs színház közösség nélkül. Közösségünk kiveti magából mindazokat, akikben maradt még önbecsülés. A jó színház művelőivel ellentétben mi örülünk annak, ha a közönség nem figyel az előadásra, beszélgetnek, telefonálnak, esznek, isznak, ki-be járkálnak, viszályokat intéznek el előadás közben. Valamennyiünknek jól esik, ha a nézők nem nevetnek a poénokon, ha nem érzékenyülnek el a szomorú jelenetek alatt, ha nem tapsolnak. Boldoggá tesz bennünket, ha előadásainkról hallgat a média.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

nov 27., péntek

Az SZFE haramdéves dramaturghallgatói Kárpáti Péter óvó tekintetétől kísérve az elmúlt egy évben improvizációs alaphelyzetekből "dogmaszínházi" darabokat írtak. Ezeket láthatja most a Hátsó Kapu közönsége felolvasószínházba rendezve.

Pénteki program:
NOV27
21h // Gábor Sára // KEVÉS A HELY, SOK A CSÓTÁNY
olvasnak // Barcsai Bálint, Varga Vanda, Kautzky-Dallos Máté, Sényi Fanni // Dramaturg: Varga Zsófi

22h // Varga Vanda // LYUKTESTVÉREK
olvasnak // Blahó Gergő, Bodoky Márk, Dér Zsolt, Georgita Máté Dezső, Varga Zsófia // Dramaturg: Fabacsovics Lili

// témavezető - Kárpáti Péter //

belépő 500,-

nov 26., csütörtök

Az SZFE haramdéves dramaturghallgatói Kárpáti Péter óvó tekintetétől kísérve az elmúlt egy évben improvizációs alaphelyzetekből "dogmaszínházi" darabokat írtak. Ezeket láthatja most a Hátsó Kapu közönsége felolvasószínházba rendezve.

PROGRAM:

NOV26
19:30 // BEAVATÓ IMPRÓ 
A nézők egy improvizációs helyzetbe nyerhetnek bepillantást, illetve abba a technikába, ami a szövegek alapjait is képezi.
"játszanak" // Borsányi Dani, Rózsa Krisztián, Parlagi Melitta, Stork Natasa

22h // Nagy Mihály // MIKRÓSPOPCORN
olvasnak // Barabás Richárd, Fabacsovics Lili, Nagy Nikolett Keresztény Tamás

NOV27
21h // Gábor Sára // KEVÉS A HELY, SOK A CSÓTÁNY
olvasnak // Barcsai Bálint, Varga Vanda, Kautzky-Dallos Máté, Sényi Fanni // Dramaturg: Varga Zsófi

22h // Varga Vanda // LYUKTESTVÉREK
olvasnak // Blahó Gergő, Bodoky Márk, Dér Zsolt, Georgita Máté Dezső, Varga Zsófia // Dramaturg: Fabacsovics Lili

// témavezető - Kárpáti Péter //

belépő 500,-

nov 23., hétfő

A számítógépfüggő vagy a kütyüktől távol tartott gyerekből lesz boldogabb felnőtt?
A programozás a géphez köt vagy éppen hogy a kreativitás új kapuit nyitja meg?
Angliában már kötelező a kódolás oktatása, míg itthon a gyerekek kb. 60%-a digitálisan írástudatlan.

Az első Re:mind-esten a kódolásról, valamint a technikai alkotás oktatáshoz és gyerekekhez való viszonyáról fogunk beszélgetni.

Vendégeink:
Tóth Gabriella - Community Relations Specialist - National Instruments
Horváth Ádám - oktatási igazgató - Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)
Fuchs Péter - kommunikációs vezető - makerspace.hu
Major Zsófi - társalapító - Skool
Sterk Barbara - művészet és technológia kutató

Az eseményre az oktatasi.innovatorok@igenegyesulet.hu-ra küldött e-maillel lehet regisztrálni. 
------

Re:mind – beszélgetések az oktatási innovációról

Hogyan tud megfelelni az oktatás a rohamosan változó környezetnek, a digitális kihívásoknak? Milyen válaszokat adnak ezekre az oktatási rendszerek világszerte? Egyáltalán honnan tudjuk, mi az a tudás, amire a jövőben szükségünk lesz?

Az !gen Egyesület szervezésében megvalósuló meetup-sorozat célja, hogy bemutassa az oktatás leginnovatívabb szereplőit, és ezzel elindítson egy párbeszédet az oktatás megújításának lehetséges útjairól.

Az elkövetkezendő hónapokban témáinkkal körbejárjuk a technológia és az oktatás kapcsolatát, beszélgetünk a tanulás jövőjéről, alternatív intézmények szellemiségét ismerjük meg, vagy éppen az érzelmi nevelés témájában merülünk el.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

nov 22., vasárnap

József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)

„Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)

Fotó: Niki Brozsek
Előadók: Czitrom Ádám, Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs
Koncepció: Zsalakovics Anikó

“…A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára… újra fel kell vennie a kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az emberrel és ezáltal a történelemmel. A költészet nyitva áll. Most. Mindig.”

jegyár: 2000,-
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.comwww.jegy.hu/hatsokapu
Támogatók: Duda Éva Társulat, Hátsó Kapu

Kapcsolat: andaxinhaz@gmail.comwww.andaxinhaz.hu

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

nov 20., péntek

Kedves Flamenco-barátok ... táncolunk, készülünk, tapsolunk, csomagolunk, pengetünk, öltözünk, dalolunk ... november 20-án indulunk. Gyertek velünk Ti is Andalúziába a flamenco muzsika szárnyán egy estére! Arcunkba süt majd a perzselő napfény, s ha jönnek a felhők, az eső a szemünkből hull alá, a föld beszívja és dobogó táncot növeszt belőle. 

Jegyár: 1500,-

Elővételben a jegy.hu oldalon válthattok jegyet.

Szeretettel várunk!

Boncza Anna: tánc, palmas
Böröcz Petra: tánc, palmas
Kozma Richárd: gitár
Schäffer László: gitár, palmas
Váncza Dominika: ének, tánc

nov 18., szerda

Hajdihó Kinoflowták!

Jövő szerdán ismét visszatérünk és ez alkalommal az egészen új SLOW WEST című, a western műfaját prímán újragondoló filmmel kedveskedünk nektek. Michael Fassbender western-debütje, csodás képek, kiváló hangulat. De csak ha jöttök. Gyertek!

A filmet eredeti nyelven (és ha minden igaz) MAGYAR felirattal vetítjük, utána pedig a már megszokott módon tálaljuk a sütit és mozgatjuk az agyakat, már most lehet gondolkodni hogy mi lehetne a tökéletes magyar cím.

Helyszín: Hátsó Kapu
Helyfoglalás: 19:30
Kezdés: 20:00

Mi ott leszünk, és reméljük Ti is!

nov 15., vasárnap

Zenéjét szerezte: W.A.Mozart
Szövegét írta: Lorenzo Da Ponte & Paizs Miklós

Paizs Miklós - játék, ének

Pálhegyi Máté - fuvola
Kertész Ágnes - hegedű
Szabó Anna - brácsa
Kertész Endre - cselló

Ujjbáb opera 2 felvonásban (játékidő kb 3 óra)
Belépőjegy: 2000 Ft     jegyrendelés: jegy.hu

"...Túl olcsó volna most azon nyavalyogni, hogy a hivatalos Opera hány és hány millióból nem tud érvényes Don Giovannit kiállítani, ez az adakozásból fenntartott előadás meg így, a szomszéd szobából nézve-hallgatva is hat. Maradjunk csak annyiban: ezt a változatot még az sem felejti el, aki nem látta."

Fáy Miklós, Népszabadság, 2014. november 30.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

Milyen volt?

Beszámoló, képek itt:https://www.facebook.com/media/set/?set=a.566514993503531.1073741877.157...

Játékkészítő hétvége lányoknak és barátaiknak, támogatóiknak! Szeretettel várunk minden gyereket akár szülővel, nagyszülővel közös videó-játék alkotásra. Jöhetnek kezdők és videó-játékban nem jártasak is.
Legegyszerűbb laptop is megteszi, csak internet kapcsolat legyen rajta.
Ingyenes, csak regisztrálni kell
és előzetes szoftver-áttekintő rövid műhelyen részt venni.  /otthonról felkészülés lehetséges, kezdő workshop angolul linkről elérhető lesz/
Montreali partnerünk: Tag Lab ajánlására kezdőknek is egyszerű szofvereket használunk.
http://tag.hexagram.ca/gamerella/
Ötféle út, hogy hangot, sztorit, mozgást, képet szerkesszünk-ezeket átnézzük előző héten rövid műhely során, szervezése folyamatban. 
Lépésről lépésre, a legegyszerűbb laptopon is, kezdőknek is sikerülni fog!
Ha érdekel a maker mozgalom, DIY kultúra, az indie games világ is a Tiéd lehet!

Tag Lab: digitális kultúra és interdiszciplinális művészetek montreáli kutatóintézete, idén negyedik alkalommal rendezi GAMERella- játékkészítő hétvégéjét, melyhez mi is csatlakoztunk.http://tag.hexagram.ca/

Regisztációt, a gyerek életkorával emailben várunk: ungvaryfanni@gmail.com
javasolt korosztály: 10-17 évesek, illetve szülő megítélése szerint. Vegyes csoport várható, tizenévesekkel és nagyobbakkal.

Mentorok:

Sterk Barbara, Arató Ági, Sebő Feri, Balai Zsolt, Ungváry Fanni

//

GAMERella, a Canadian game jam to encourage girls to make games! 
Greetings from Budapest, Hungary! 
You are invited to join our game making weekend! 
We are an independent community place, where theater, music, and social innovation events are welcomed. 
Since our opening, we have been running workshops for kids, with a special focus on art&science communication.
Who can join the jam?
Kids, parents, grandparents, volunteers are welcome! Computer knowledge is not needed. You can participate in one of our workshops to better your skills or gain new ones. We will be teaching simple tools that will enable you make your first game.
All you need to do, is to register.
Bring a simple laptop (internet access required).
 
Please register here: ungvaryfanni@gmail.com
Looking forward to meeting you!
Mentors: 
Barbara Sterk, Ági Arató, Feri Sebő, Zsolt Balai,  Fanni Ungváry
A program a Hátsó Kapu és Menjünk Világgá Produkció támogatásával valósult meg.
menjünk világgá...! gyerekprogramok
 
nov 14., szombat

Játékkészítő hétvége lányoknak és barátaiknak, támogatóiknak! Szeretettel várunk minden gyereket akár szülővel, nagyszülővel közös videó-játék alkotásra. Jöhetnek kezdők és videó-játékban nem jártasak is.
Legegyszerűbb laptop is megteszi, csak internet kapcsolat legyen rajta.
Ingyenes, csak regisztrálni kell
és előzetes szoftver-áttekintő rövid műhelyen részt venni.  /otthonról felkészülés lehetséges, kezdő workshop angolul linkről elérhető lesz/
Montreali partnerünk: Tag Lab ajánlására kezdőknek is egyszerű szofvereket használunk.
http://tag.hexagram.ca/gamerella/
Ötféle út, hogy hangot, sztorit, mozgást, képet szerkesszünk-ezeket átnézzük előző héten rövid műhely során, szervezése folyamatban. 
Lépésről lépésre, a legegyszerűbb laptopon is, kezdőknek is sikerülni fog!
Ha érdekel a maker mozgalom, DIY kultúra, az indie games világ is a Tiéd lehet!

Tag Lab: digitális kultúra és interdiszciplinális művészetek montreáli kutatóintézete, idén negyedik alkalommal rendezi GAMERella- játékkészítő hétvégéjét, melyhez mi is csatlakoztunk.http://tag.hexagram.ca/

Regisztációt, a gyerek életkorával emailben várunk: ungvaryfanni@gmail.com
javasolt korosztály: 10-17 évesek, illetve szülő megítélése szerint. Vegyes csoport várható, tizenévesekkel és nagyobbakkal.

//

GAMERella, a Canadian game jam to encourage girls to make games! 
Greetings from Budapest, Hungary! 
You are invited to join our game making weekend! 
We are an independent community place, where theater, music, and social innovation events are welcomed. 
Since our opening, we have been running workshops for kids, with a special focus on art&science communication.
Who can join the jam?
Kids, parents, grandparents, volunteers are welcome! Computer knowledge is not needed. You can participate in one of our workshops to better your skills or gain new ones. We will be teaching simple tools that will enable you make your first game.
All you need to do, is to register.
Bring a simple laptop (internet access required).
 
Please register here: ungvaryfanni@gmail.com
Looking forward to meeting you!

nov 13., péntek

Megismételhetetlen élmény / 100% szórakozás / vegytiszta improvizáció! Vigyázat, függőséget okozhat!

A Fórum Társulat új projektjében a méltán ismert, és kedvelt improvizációs színház műfajában próbáljuk ki magunkat. Az este során rövidebb-hosszabb történeteket rögtönzünk. Gyere el, legyél a nézőnk és érezd jól magad velünk! 

Az alakuló társulat tagjai: Montvai Hanna, Kallós Viola, Schefcsik Orsolya, Benedek Gyuri, Borbás Gergő, Gelléri Pál, Győri Zoltán, Varju Nándi (a projekt tréningvezetője)

Jegyár: 1500 HUF
Helyszín: Hátsó Kapu, Dohány utca 13.
Kezdés: 2015. 11. 13., PÉNTEK, 19.00
Az előadást egy szünettel játsszuk, hossza kb. 90 perc.

Előzetes regisztráció: forumtarsulat@gmail.com
Sajnos 50 embernél többet nem áll módunkban fogadni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

nov 12., csütörtök

Rejtő Jenő-Kárpáti Péter: AZ ÖLDÖKLŐ TEJCSARNOK
zenés kocsmaszínház

"Jegyezze meg, fiacskám, hogy ölni írógépen kívül mindennel lehet, kivéve a pisztolyt, a kést és a függönyzsinórt, amikért ma már nem fizetnek a kiadók."

A novemberi előadások időpontjai:
2015. november 11. 20:00 - PREMIER
2015. november 12. 20:00

Jegyek:
2000 ft-os, normál árú jegyek a jegy.hu felületén vásárolhatók. 
Foglalásra az oldoklotejcsarnok@gmail.com címen van lehetőség. 

Közösségi finanszírozási kampányunk keretein belül támogatói jegyek vásárlására is lehetőségetek van: https://www.indiegogo.com/projects/az-oldoklo-tejcsarnok#/

Szereplők:
EGGER Géza
FEKETE Ádám
HORVÁTH Szabolcs
KÁRPÁTI Pál
KERESZTÉNY Tamás
RAINER-MICSINYEI Nóra
STORK Natasa

Zene: HORVÁTH Szabolcs, KERESZTÉNY Tamás
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Mozgás: VADAS Zsófia Tamara 
Dramaturg: SÁNDOR Júlia
Fény: BREDÁN Máté 
Konzultáns: ZSIGÓ Anna
Munkatárs: ZNAJKAY Zsófia 
Videók: MARKOS Viktor, SZABADOS Luca
Grafika: SZABADOS Luca
PR: VÉG Szilvia
Produkciós vezető: EGGER Géza

Rendezte: KÁRPÁTI Péter

Az előadás támogatói: Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda és a KÖZÖNSÉG

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

nov 11., szerda

nov 6., péntek

Lili nővérével, Évával egy hajón él. A két lány kialakított egy saját világot, amelyben boldogok és szabadok. Néha idegenek is velük tartanak: hogy egy kis keresetük is legyen, embereket utaztatnak hajójukon. Így ismeri meg Lili Kornélt, az egyik utast, aki magával hozza egy másik világ gondolatát...

Mi történik, amikor eljutok a világom határáig, meddig tart a megértés azzal szemben, aki idegen? Gondolkodjunk együtt előítéletekről, felelősségvállalásról és mindarról, amit számotokra jelent a történetünk.

A komplex színházi nevelési előadás egy összetett műfaj, amely színházat használ kérdésfelvetésre, új szemszögek megláttatására, analóg helyzet létrehozására. 
Színház, ahol résztvevő lehetsz, ahol a közös játék nyelvén beszélgetünk.

Rendező: Máron Gábor Csaba
Foglalkozásvezető: Montvai Hanna
Dramaturg: Kerékgyártó Yvonne

Szereplők:
Lili - Schefcsik Orsolya
Éva - Kallós Viola
Kornél - Benedek György

ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ a forumtarsulat@gmail.com email címen lehetséges, éljetek ezzel mihamarabb, mert korlátolt számú nézőt tudunk fogadni, és gyorsan fogynak a helyek!

Az egységes jegyár 2000 forint, melyet a helyszínen 18.30-tól lehet rendezni.

Képtalálat a következőre: „nka logo letöltés”

okt 31., szombat

okt 30., péntek

okt 28., szerda

Sztárvendégeink: 
Demi Moore, Liszt Ferenc, Philippe Starck, Kepes György, Törőcsik Mari, Ingrid Bergman, Paris Hilton, Jennifer Lawrence, Andy Warhol, Nadar, Anton Corbijn, Frederic Chopin, Britney Spears, Andrássy Katinka, Varró Dani, Damien Hirst, Jeff Koons, Annie Leibovitz, David Bowie

Celebek, sztárok és design 
A Disegno celebritással foglalkozó lapszámának bemutatóján a szám szerzői és szerkesztői kötetlen beszélgetésben vitatják meg egymással és a közönséggel a sztárság designkultúrát érintő kérdéseit. 

A beszélgetés résztvevői: Beck András, Pfisztner Gábor, Horváth Olivér, Szentesi Réka 

Moderál: Szentpéteri Márton

A lapszám teljes terjedelmében ingyen letölthető a disegno.mome.hu oldalon.

okt 26., hétfő

H-K-Sz: Co-working & kávézó napok! http://www.igenspace.hu/
// Social Impact Trainng programme for Changemakers and Entrepeneurs: http://www.i-gen.org/

okt 23., péntek

Zenéjét szerezte: W.A.Mozart
Szövegét írta: Lorenzo Da Ponte & Paizs Miklós

Paizs Miklós - játék, ének

Pálhegyi Máté - fuvola
Kertész Ágnes - hegedű
Szabó Anna - brácsa
Kertész Endre - cselló

Ujjbáb opera 2 felvonásban (játékidő kb 3 óra)
Belépőjegy: 2000 Ft     jegyrendelés: jegy.hu

"...Túl olcsó volna most azon nyavalyogni, hogy a hivatalos Opera hány és hány millióból nem tud érvényes Don Giovannit kiállítani, ez az adakozásból fenntartott előadás meg így, a szomszéd szobából nézve-hallgatva is hat. Maradjunk csak annyiban: ezt a változatot még az sem felejti el, aki nem látta."

Fáy Miklós, Népszabadság, 2014. november 30.

okt 22., csütörtök

okt 21., szerda

Kinoflow, a filmsodor.
Kultúrmozi.Prímafilmek.
Kéthetente szerdánként fél nyolctól a HÁTSÓ KAPU-ban.

A sparhelt begyújtva, a pogácsa kisütve, a filmet meg mi hozzuk!
Sörni, borni, kakaózni lehet.
A film után maradni ér!

https://www.facebook.com/kinoflowbp?fref=ts

okt 19., hétfő

H-K-Sz: Co-working & kávézó napok! http://www.igenspace.hu/
// Social Impact Trainng programme for Changemakers and Entrepeneurs: http://www.i-gen.org/

okt 16., péntek

Itt van az ősz, itt van az újra... És a Fórum Társulat is megkezdte újabb évadát játékkal, színházzal, szórakozással!

Ha szeretnél velünk civilben is megismerkedni, vagy csak egy jót bulizni, akkor ott a helyed! Az este során meglepetésekkel készülünk a részvevőknek: egy kis színház, egy kis szórakozás, egy kis Fórum Társulat.

A buli során adományokat gyűjtünk, hogy továbbra is működhessünk általatok, na meg persze értetek!

Akik garantáltan ott lesznek: Montvai Hanna, Benedek Gyuri, Kallós Viola, Schefcsik Orsi, Kosztyi Klaudia, Kovács Sári, Szládek Kata... és te?

--------------------------------------------------------
A night full of games and surprises!

You'll also have the chance to contribute to performances of our theatre in education piece as we're collecting donations to fund shows for high-school students.

Hanna Montvai, Gyuri Benedek, Viola Kallós and Orsolya Schefcsik, the four actors/drama teachers of Forum Company will be on board for sure!

Forum Company is a collective of young drama teachers founded in 2013. We regularly hold workshops for adults, high-school students and children. We aim to create dialogue using different methods of drama, such as forum theatre, playback theatre, drama in education and theatre in education. We also work with communities using theatre and art in community building processes.

okt 12., hétfő

H-K-Sz: Co-working & kávézó napok! http://www.igenspace.hu/
// Social Impact Trainng programme for Changemakers and Entrepeneurs: http://www.i-gen.org/

okt 10., szombat

Háziasszony: Csapody Kinga

18 óra és éjfél között
a produkciók szünetében a General Press, a Scolar Kiadó
és az Antall József Alapítvány villámjátékai könyvnyereményekért 

A műsorszámok között Laboda Róbert slammel

17.00 óra
"Gondoltam fenét!"
Jelek és jelrendszerek a költészetben és a világban
Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadása

17 óra 30 perc
"Üdvözültek és még üdvözültebbek: Dante paradicsoma".
Nádasdy Ádám előadása

18.00 óra
Gyémánt - Tóth Vera zenés stand-up előadása

18 óra 30 perc
Spiró György: "külpol"

19.00 óra
Sömmi – Cserna-Szabó András műsora

19 óra 30 perc
Kérdezz bármit (!) Bartis Attilától!
Bármit, aminek nincs köze az irodalomhoz.
Kérdéseket betárazni!

20.00 óra
Nyáry Krisztián: Éjszakai hősök – legendás írók, írói legendák

20 óra 30 perc
Bevásárlócetlik egy házasságból –
Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva műsora

21.00 óra
Vad narancsoktól a Vad fruttikig,
avagy Likó Marcell esete a Bunkerrajzolóval -
Géczi János és Likó Marcell programja

21 óra 30 perc
Sorsfordító sorok - a Petőfi Tv beszélgetése élőben a Hátsó kapuból
Résztvevők: Galán Angéla, Ughy Szabina és egy meglepetés zenész vendég 

22.00 óra
OlvÉjsz Band minikoncert
Az Athenaeum jelenlegi és leendő szerzői
játszanak örökzöld rockszámokat.
Zenekarvezető: Mucha Attila (gitár)
A zenekar tagjai: Bíró Szabolcs (ének), Kolozsi László (basszusgitár), Bánó Attila (dob)

22 óra 30 perc
Csabai Márk: Csibészkoktél
Csabai Márk író, vendéglős, három különleges koktél előkészítésére
tanítja meg a közönséget. De hogy ebből mi keveredik ki...?!

23.00
Mocskos kis hazudozók –

Karafiáth Orsolya, Hevesi Judit és Kalapos Éva zenés borzongása

23.30
Laboda Róbert és Tóth Kinga zenés performansza

0:00 után
Karaoke buli kifulladásig

***

Fókusz Könyváruház földszint
(VII. ker., Rákóczi út 14.)
Háziasszony: Balázsy Panna

Folyamatosan:
Mad Nemere Bajnokság! Gyere és játssz a Mad Nemere játékkal, 
és nyerj egy e-könyv olvasót! 
A legtöbb pontot szerzőt Nemere István 
vendégül látja csengelei birtokán!

16–20 óra között
Gyere és mutasd be a köteted!
Várjuk szerzők, kiadók jelentkezését, akiknek
helyet biztosítunk, hogy bemutathassák köteteiket, magukat.

17.00 Könyvbemutató - L'Harmattan Kiadó

Szabó Imola Julianna: Kinőtt szív

18. 00
Kapa Mátyás - Marcinkovics Sára: A történelem legromantikusabb históriái (Historycum)

19.00
Simon Adri: Földerengés (Gondolat)

20.00
"Írónők, akik kibeszélik a karaktereiket" - Borsa Brown: Az Arab, Anne L. Green: A sötétség fogságában és R. Kelényi Angelika könyveinek bemutatója (Álomgyár). Beszélgetőtársuk Gönczi Péter 

17.00 óra
Egy zabálnivaló játék!
Kipróbálhatod A londinium hercege című könyvhöz 
kapcsolódó kannibálos játékot is.

18.00 óra
Színezz velünk!
Keltsd életre a Fókusz könyváruház kirakatán
Johanna Basford Bűvös erdő című felnőtt színezőjének részletét!

19.00 óra
Kié a legszebb Titkos kert?
Majd a zsűri eldönti, te csak hozd be, és 
nevezd 
a saját, kiszínezett Titkos kertedet!

20.00 óra
Sztori automata, avagy vegyél egy történetet az íróktól!
Lesz, aki kortárs, és lesz, aki irodalomtörténeti
mókás vagy megrázó, esetleg pikáns sztorikkal készül majd.
Vegyél egy szót, kérd a sztorit a jelen lévő íróktól, mert a
pénz jó helyre kerül! A befolyt összeggel a Mosoly Alapítványt és
annak gyerekek mese- és művészetterápiás foglalkozásait támogatjuk.
Résztvevők: Cserna-Szabó András, Nyáry Krisztián, Karafiáth Orsolya,
Spiró György, Gerlóczy Márton, Jolsvai András, Száraz György. Ungvári Tamás, Orbán János Dénes.

***

Fókusz Könyváruház emelet
(VII. ker., Rákóczi út 14.)
Háziasszony: Horváth Adrienn

17.00

A szerzői kiadás és az ekönyvek világa: lehetőségek és buktatók
Alcser Norbert (Publio), Csordás Attila (eKönyv Magyarország, enkiadom.hu) és Farkas István (ekonyvolvaso.blog.hu) beszélgetése

18.00
"Néha én is közbeszólok..." – Beszélgetés M. Kiss Csabával Czeizel Endréről

19.00
HŐSNŐK könyvben és a filmvásznon
Beszélgetés a megváltozott női szerepekről, avagy
nőközpontú történetek Az éhezők viadalától
a Beavatotton át a Supergirlig. Akik beszélgetnek: Sepsi László (ELTE, Prizma)
Kránicz Bence (Filmvilág), Horváth Adrienn (Líra)

20.00
Bakker, azok a csodddddddálatos férfiak
Leitner Olgát Sándor András faggatja legújabb könyve kapcsán

21.00 óra
A szívünkhöz a hasunkon át vezet... – és az ágyunkhoz?
Babiczky-Pfliegel Dóra, Déri Szilvia és Légrádi Ildikó beszélgetése
Moderál: Balázsy Panna

22.00 óra
Lépj frigyre kedvenc könyveddel!
Itt a vissza nem térő alkalom, hogy örök hűséget fogadj a kedvenc könyvednek!
Gyere, és mi lefotózzuk az ünnepi pillanatot!
Anyakönyvezető: Hercsel Adél
...mert egy könyv sosem lesz féltékeny, ha egy másik könyvet is szeretsz
...nem csinál jelenetet, ha egy másik könyvvel bújsz ágyba
...bármikor félreteheted, nem fog duzzogni
...nem reklamál, ha széthagyod a zoknit, és nem csavarod rá a fogkrém kupakját
...egy könyv sohasem mond nemet

 további részletek:

http://www.lira.hu/hu/blog/2015/09/25/olvasas-ejszakaja-2015/#bphatso

táblázatban összefoglat programok: 

http://ujkonyvpiac.hu/images/program_olvasasejszakaja_151006%202.pdf

okt 5., hétfő

H-K-Sz: Co-working & kávézó napok! http://www.igenspace.hu/
// Social Impact Trainng programme for Changemakers and Entrepeneurs: http://www.i-gen.org/

okt 2., péntek

UH Fest 2015 hatodik nap / day six

Az UH Fest szeptember 27-én kezdődik és október 4-ig tart Budapest különböző helyszínein. Október 2-án a Hátsó Kapuban lép fel:

C. Spencer Yeh (US)
Dorota (HU)
L’ocelle mare (FR)

L’ocelle Mare, azaz a francia Thomas Bonvalet bendzsóval, gitárral, egyéb tradicionális akusztikus hangszerekkel, emberi hanggal, illetve különféle elektronikus zajkeltő és -manipuláló eszközökkel teremt absztrakt, mégis ritmikus, megrázóan költői és időkön átívelő zenét. 

Az este haza vendége a Dorota, azaz Porteleki Áron, Somló Dávid és Makkai Dániel improvizációs triója. A harmadik fellépő pedig a New Yorkban élő és másfél évtizede folyamatosan alkotó C. Spencer Yeh, aki egy nappal a Trafóban Burning Star Core néven előadott indirekt absztrakt noise-techno-műsora előtt Solo Voice című friss lemezén hallható, saját hangján alapuló kísérleteit játssza.

///

A New Kind of Joy: from 27th September to 4th October UH Fest returns with international and local live performances across various clubs and venues in Budapest. 

On 2nd October Thomas Bonvalet plays as L’ocelle mare at Hátsó Kapu with local improvisation trio Dorota and New York based C. Spencer Yeh.

UH Fest 2015 on Facebook:
https://www.facebook.com/events/1653308411570946/
 
szep 28., hétfő

H-K-Sz: Co-working & kávézó napok! http://www.igenspace.hu/
// Social Impact Trainng programme for Changemakers and Entrepeneurs: http://www.i-gen.org/

szep 27., vasárnap

"Hosszú út porából köpönyeget veszek" - jótékonysági flamenco koncert menekültek javára

Fellépnek:
Bajnay Beáta - tánc
Bíró Zsolt - oud
Böröcz Petra - tánc
Bucsás Györgyi - tánc
Kozma Richárd - gitár
Nyári Gergely - cajón
Oravecz Péter - gitár
Vámos Veronika - tánc, ének
Váncza Dominika - ének, tánc
Vincze Miklós - ütőhangszerek, ének

valamint Szabó Kristóf képzőművész az est során alkot egy képet, melyet a helyszínen árverésre bocsátunk!

Jegyek 1500 forintért a helyszínen kaphatóak. 
Támogatói jegy: 5000 Ft

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az est teljes bevételét az Oltalom Karitatív Egyesület (www.oltalom.hu) számlájára utaljuk, ők folyamatosan, az aktuális helyzetnek megfelelően szervezik a segítséget, és utaznak a helyszínekre.
Ha a koncerten kívül is szeretné munkájukat segíteni, számlaszámuk:
Oltalom Karitatív Egyesület; K&H Bank 10400140-00026699-00000006; „Menekültügy” megjegyzéssel

Elmegyek, elmegyek,
Hosszú útra megyek.
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.

Búval és bánattal
Kizsinoroztatom,
Sűrű könyeimmel
Kigomboztattatom.

Fúdd el, jó szél, fúdd el
Hosszú útnak porát.
Hosszú útnak porát,
Az én lelkem búját!

(magyar népdal)

További információ, jegyfoglalás: 
bucsas@rubiaflamenca.hu

szep 23., szerda

Dear Colleagues!

We are happy to inform you that during the second edition of BIDF to be held between 23 and 27, September, 2015 at Urania National Film Theatre, we are launching an International Documentary Workshop and Pitching, where the participants can present their projects in front of a panel of important international professionals (Producers, Commissioning Editors, Distributors, Representatives of Funds, etc) 
A few examples:
Robert Zuber - HRT, Nenad Puhovski – ZagrebDox, Peter Jäger - Autlook, Thierry Detaille, distributor - Visible Film, Heino Deckert or Daniel Saltzwedel, Producer, Distributor – Majade, Mitteldeutsche Rundfunk - MDR, HBO Europe, Mike Lerner, producer - Roast Beef Production, Raplh Wieser - Mischief Film, IDF, Czech TV, etc)

The Pitching Forum is open and free for the public.

The awards:
Participation without further selection at the Project Market held within East Doc Platform
Participation without further selection at ZagrebDox-PRO
Free accreditation and 4 night-accommodation at DokLeipzig, and free participation as an observer at the Co-Production Meeting
Further awards, money award 
WHAT WE ARE LOOKING FOR
Creative, author-driven documentary projects in development and early stages of production suitable for the international market.

szep 19., szombat

A zenekar visszatér a nyári szünetről, nem kisebb esemény keretein belül, mint a Színházak Éjszakája, amely egyben az általunk oly kedvelt Hátsó Kapu idei megnyitója is lesz.

Koncertet adunk egy cigarettányi szünettel, viszonylag pontos kezdéssel, új dalokkal, új műsorral, férfikórussal és melodikával. Vidám lesz (?).

A zenekar:

Papp Barbara - ének, metalofon, melodika, billentyű
Viktor Balázs - ének, gitár, basszusgitár, billentyű
Mészáros Martin - ének, gitár, basszusgitár, billentyű
Georgita M. Dezső - ének, hegedű, guitalele, billentyű
Benkó Bence - ének, gitár, billentyű
Szilágyi Ádám - dobok

szep 7., hétfő, szep 14., hétfő

H-K-SZ: heti 3 napon co-working kávézóba várjuk vendégeinket!

Az !genspace co-workingben szeptember 7-től napi 3 közösségi inspiráció segíti a munkádat. 8:30 - napindító StandUp meeting, 12:30 - LunchUp: tapasztalatmegosztó ebéd, 17:30 - TedUp: videó nézés és megbeszélés. Nyitás: szeptember 1. | www.igenspace.hu

Hamarosan indul az Innovatív Generáció (!gen) Innovátorképző és Mentorprogram hatodik csoportja kezdeményezőknek és megvalósítóknak, valamint azoknak, akik nem találják a helyüket. Kerülj képbe, nehogy azért maradj le, mert nem tudtál róla! Jelentkezés szeptember 13-ig. www.igenschool.info/igen

// Social Impact Trainng programme for Changemakers and Entrepeneurs - also in english: http://www.i-gen.org/

szep 7., hétfő

Pályakezdő Innovációs Programra 
jelentkezés szept. 13-ig www.igenschool.info/igen
Hatodik alkalommal indul a 3 hónapos képzés!
// Social Impact Trainng programme for Changemakers and Entrepeneurs - also in english: http://www.i-gen.org/

Hamarosan indul az Innovatív Generáció (!gen) Innovátorképző és Mentorprogram hatodik csoportja kezdeményezőknek és megvalósítóknak, valamint azoknak, akik nem találják a helyüket. Kerülj képbe, nehogy azért maradj le, mert nem tudtál róla! Jelentkezés szeptember 13-ig. www.igenschool.info/igen

jún 9., kedd

ÖTÖDIK ALKALOMMAL ZÁRJUK AZ !GEN KÉPZÉST

Ötödik alkalommal zárjuk az Innovatív Generáció (!gen) innovátorképző programot Budapesten. Zárásként a résztvevő csapatok közönség előtt prezentálnak (pitchelnek) 2 percben, majd a közönség - és a zsűri - szavaz a projektekről. 

A ZSŰRI

Az !gen5 zsűriben a médiakirálynő, a fenegyerekből lett VC, a szenvedélyes beszédek mestere, a társadalmi érzékenységű tech startupper és a sikert sikerre halmozó !gen4-győztes. Ott lesz Vándor Ágnes (PPH- Kreatív Magazin ügyvezetője), Dr. Kádas Péter (Traction Tribe), Batiz András (ImpactWorks), Schleer Tamás (Everrip, Ntice, ususty), Bodó Péter (Route4U - Gurulj szabadon!).

A PITCHEK UTÁN ÜNNEPLÉS ÉS ISMERKEDÉS

Az !gen5-ben szereplő projektek addig is versenyeznek egymással, de leginkább magukkal, hogy megmérjék támogatottságukat: saját barátaikat és ismerőseiket, családtagjaikat és a lelkes ismeretleneket maguk mögé állítsák. A verseny több körben zajlik, online és offline is. A nyeremény az !gen Alapban összegyűlt pénz (320 ezer Ft). 

TE MÁR LÁTTAD A KISFILMEKET?

Te már megnézted, hogy milyen csapatok és projektek versenyeznek? Itt megtehetd - 8 perc alatt mindet megnézheted: http://igenschool.pgtb.me/kNC598 

Szavazni június 9. kedd 18:00 óráig lehet!

MI AZ !GEN? 

Az !gen Program a Kreater és az Innovatív Generáció (!gen) Egyesület innovátorképző programja: mentorprogram, képzés és inkubáció egyben. 2013 őszén először hoztuk létre az !gen Alapot a részvételi díjak 20 százalékából, amit minden program végén a nyertes projekt kap meg.

További infó: www.igenschool.hu - a következő program ősszel indul. 

MIT TEHETSZ MOST?

Támogasd a legjobb projektet, csapatot – szavazz és terjeszd kedvenc kedvcsináló-ízelítő videódat, hogy mások is szavazzanak! 

Nézd meg mind a 8 versenyző csapat videóját, és szavazz arra, amelyik neked a legjobban tetszik! 

Gyere el a személyes prezentációkra a Hátsó Kapuba (VII. ker. Dohány u. 13.) június 9-én, kedden! 

Gyere és nézd meg a két perces bemutatkozásokat, ünnepeld velünk az ötödik !gen Program lezárultát és a résztvevőket!

Ott lesz sok korábbi !gen résztvevő, képzők, mentorok, támogatók és barátok. Igazán nyitott, konstruktív és befogadó közeg. Próbáld ki, dobj be egy ötletet vagy egy problémát!

TÉGED IS VÁRUNK!

Az !gen csapata

jún 6., szombat

Kedves Vendégeink, 

Előadóink, látogatóink, és érdeklődőink - köszönjük az elmúlt évadunkat!

Nyáron zárva vagyunk, szeptemberben nyitunk. Az eddigiekről ajánljuk honlapunk archív rovatját, vagy facebook oldalunkat.

// Dear Visitor, now it is sommer, we are closed. We run our hub as a place, what is open during the theater year. See You in september!

What kind of place we are? You can check our archive site here (Archív), or our facebook page (www.facebook.com/hatsokapu)

komédia egy felvonásban

„Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit. Mindenüket pénzzé teszik, hogy kinyithassanak, ám az üzlet nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Uruguay-i nagynénjük tanácsára úgy döntenek, hogy marihuánát fognak árulni a dohányboltban.”

Főbb szereplők:
Károly, a nagypapa – PAIZS Miklós
Karesz, Apu – HORVÁTH András
Karcsi, Fiú – PREISZNER Miklós
Nagymama, Károly felesége – HORVÁTH András
Anyu, Karesz felesége – PREISZNER Miklós
Uruguay-i nagynéni – PAIZS Miklós
Marcsi, a szomszéd lány – PAIZS Miklós (csak hangban)
Orbán Viktor – KOVÁCS Gergely m.v.

Díszlet – FEKETE Anna
Jelmez – GAZDAG Hajnalka
Slampoetry dalszöveg – MOLNÁR Péter
Rendezőasszisztens – BALOGH Orsolya
Írta és rendezte: SEBŐ Ferenc

Jegyrendelés: petrezselymetakarok@gmail.com
Jegyek korlátozott számban, e-mailben megrendelők előnyben!

https://www.facebook.com/zoldszofi

médiatámogató: 

jún 5., péntek

Jótékonysági gesztus 
- az idén lenne 25 éves Andaxínházért

Életben maradásunk és további művészeti programjaink létrehozása érdekében kérjük, 
támogassátok az Andaxínház Alkotócsoportot.

Gyertek el és lehetőségeitekhez képest járuljatok hozzá működésünkhöz.

Program:

18:00
Kapunyitás - vendégváró ölelés
Vetítés

19:30
Beavatkozásokk - performanszok

Orosz Helga, Szűcs Dóra Ida, Csík Adrienn, Góbi Rita, Pereszlényi Erika, Balog József, Juhász András, Grecsó Zoltán, Szegő Dávid, Stubnya Béla

20:30 
Szabad zene - koncert - spontán kompozíció a rebellis aktivizmus jegyében

Czitrom Ádám, Porteleki Áron, Sőrés Zsolt

23:00
Suttogók előadás - részlet

Hajduk Károly, Jászberényi Gábor, Kroó Balázs, Czitrom Ádám

23:30
Bedőlés és tombolda

Belépő: 1000Ft
Adománydobozunk 1000Ft felett bármekkora összeget elfogad. 
Tárgyi adományozásra is van lehetőség.

Ha nem tudsz eljönni, de támogatnál minket, megteheted:
bankszámlaszámunk: 11706016-20726713

www.andaxinhaz.hu/
www.facebook.com/andaxinhaz.egyesulet
andaxinhaz@gmail.com

Céljaink, amelyeknek a megvalósulásához segítséget kérünk:

A Szivárványréteken című interaktív zenés-táncos gyerekkoncert,
a Suttogók című előadás,
az Art-Dekódolás programsorozat és
a Beavatkozások performansz-sorozat
továbbjátszása és életben tartásához.

A program és a támogatással kapcsolatban felmerülő bármilyen kérdéssel bátran fordulj hozzánk:
andaxinhaz@gmail.com

jún 4., csütörtök

TÁP Színház
Mózsik Imre
LÖ CSIBÉSZEK
A Pokoli Trió
melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy 
különös helyre…

Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán

Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza 
Babaluk Inez: Gergely Katalin 
Sridöm Eszter: Piti Emőke 
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt 
Stáb:

díszlet, jelmez: Szabados Luca 
videó: Juhász András 
videó installáció: Samu Bence 
hang, fény: Szapu Dani 
a rendező munkatársa: Székely Rozi 
író: Mozsik Imre 
rendező: Vajdai Vilmos 
 
Jegyrendelés:emailben csibeszek.jegy@gmail.com vagy online jegy.hu

máj 31., vasárnap

SZEREPLŐK

ANNA PETROVNA VOJNYICEVA         – Kopek Janka m.v.
SZERGEJ PAVLOVICS VOJNYICEV         – Viktor Balázs
SZOFJA JEGOROVNA                – Piti Emőke
PORFIRIJ SZEMJONOVICS GLAGOLJEV     – Borsányi Dániel
KIRILL PORFIRJEVICS GLAGOLJEV         – Farkas Sándor m.v.
MARJA JEFIMOVNA GREKOVA         – Tenki Dalma m.v.
NYIKOLAJ IVANOVICS TRILECKIJ         – Rózsa Krisztián 
ISZAK ABRAMOVICS VENGEROVICS         – Ruscsák Péter m.v.
MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV         – Horváth Szabolcs
ALEKSZANDRA IVANOVNA (SZÁSA)         – Boros Anna m.v.
OSZIP                         – Domokos Zsolt

FORDÍTÓ – Radnai Annamária
LÁTVÁNY - Jeli Sára Luca
DRAMATURG - Kautzky-Dallos Máté
RENDEZŐASSZISZTENS - Erdélyi Adrienn
RENDEZŐ - Fábián Péter, Benkó Bence

"De hát én nem azért írtam a darabjaimat, hogy sírjanak rajtuk (...) Én azt akartam mondani az embereknek: nézzetek magatokra, vegyétek végre észre, hogy milyen rosszul, unalmasan éltek! A legfontosabb, hogy ezt megértsék az emberek. Ha ezt megértették, akkor feltétlenül egy másik, jobb életet teremtenek maguknak... Én azt már nem fogom látni, de tudom, hogy valami egészen más lesz, nem is hasonlít arra, ami most van... Amíg az az új élet el nem jön, én újra és újra mondom: értsétek meg végre, hogy milyen rosszul, milyen unalmasan éltek!" (CSEHOV)

“Még nem jött el.” (k2 SZÍNHÁZ)

jegyár: 2500,-

jegyinformáció:  platonovjegy@gmail.com  online jegy: jegy.hu

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével (A „k2” név is arra utal, hogy a társulat alapítói a kaposvári másodévesek közül kerültek ki). ...Társulatunk célja olyan – egyetemi tanulmányainktól független – produkciók készítése, amelyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az adott anyaggal való szabad kísérletezés során születnek meg.  https://www.facebook.com/k2szinhaz/info?tab=overview

http://www.szinhaz.hu/budapest/59322-mernunk-kell-kockaztatni-interju-az...

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a K2 színház együttműködésében jött létre.

Fotó: Tiszeker Dániel

máj 30., szombat

Ismét zenélünk egyet a Hátsó Kapuban. Új műsorunkat mutatjuk majd be, titeket meg várunk szeretettel!

Lehet közben: 

közelülni, 
egymáskezétfogni, 
csukottszemezni, nagyonegyetérteniabbanhogyazéletnéhaszomorú, 
vagy hogy pont nem. 
lenni.

A zenekar pedig:

Barbara Papp - ének, xilofon, sansula
Martin Mészáros - basszusgitár
Balázs Viktor - gitár, zongora, ukulele
Adam Beli - dobok, triangulum
Benkó Bence - ének, gitár, zongora

+ Dezső Máté Georgita - road, szessönzennész, hegedű

A belépés persze ingyenes.

Nincs egy önálló gondolatom sem? Miért kell utánozni? Miért csak ismétlek? Miért nem dolgozom fel újra? Miért nem hagyom az egészet, úgy ahogy van? 
Reflektálás helyett „valamivé válás”? 

Volt egyszer egy álmom. Édesanyám hasában vagyok, egy hét van a születésemig. Én már kész vagyok, de még nem lehet menni. Minden oké odabent, nyugalom és csend. Pontosan tudom, mi vár majd odakint. Tudom hogyan fogok kinézni, miken fogok keresztülmenni, milyen szerepeket fogok játszani. Ez lehangol kicsit. Úgy éreztem, hogy a függöny mögött állok és várom, hogy színpadra léphessek. Ez a sablonos kép még jobban lehangolt. Tényleg csak ennyi? Ez már le van játszva és azt is ezren eljátszották.”

Az este rövid műsorszámok sorozatából fog állni, előadói szerepek és formátumok, akciók, jelenetek, gondolatok, rekonstrukciók láncolata. Tánc, szöveg és zene. Performansz és nem előadás, reflektálás helyett „valamivé válás”!

jegyár: 1500,-    online jegy: jegy.hu

máj 29., péntek

Ha szeretnél velünk civilben is megismerkedni, vagy csak egy jót bulizni, akkor ott a helyed! Az este során meglepetésekkel készülünk a részvevőknek: nemzetközi játékok, egy kis színház, egy kis szórakozás, egy kis Fórum Társulat.

A buli során adományokat gyűjtünk, hogy továbbra is működhessünk általatok, na meg persze értetek!

Akik garantáltan ott lesznek: Montvai Hanna, Benedek Gyuri, Kallós Viola, Orsolya Schefcsik...
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A night full of surprises and drama games with the four actors/drama teachers of Forum Company!

Let’s give summer a warm welcome together! If you're up to some fun time, come and drop by for a drink!

You'll also have the chance to contribute to performances of our theatre in education piece as we're collecting donations to fund shows for high-school students.

Hanna Montvai, Gyuri Benedek, Viola Kallós, Orsolya Schefcsik will be on board for sure!

Forum Company is a collective of young drama teachers founded in 2013. We regularly hold workshops for adults, high-school students and children. We aim to create dialogue using different methods of drama, such as forum theatre, playback theatre, drama in education and theatre in education. We also work with communities using theatre and art in community building processes.

máj 28., csütörtök

Full of Fire Az észak-amerikai és közép-kelet-európai kísérleti film találkozása

A vetítés célja, hogy egyfajta hidat képezzünk a nyugati és a keleti kortárs avantgárd filmes diskurzusban. Az elmúlt évek észak-amerikai avantgárd filmjeiből egy-egy izgalmas alkotást emelünk ki, melyeket hasonló formanyelvet és tematikát képviselő közép-kelet-európai alkotásokkal vetünk össze.

A jelenkori avantgárd film látképe szinte átláthatatlanul összetett, ezért minden szűk válogatás – elkerülhetetlenül – a válogatók ízlését tükrözi.

Az észak amerikai kísérleti film mai arculatát több, a hatvanas években induló hagyomány határozza meg: ilyen például a Stan Brakhage és Bruce Baillie nevéhez köthető lírai absztrakció, a kanadai Micheal Snow által elindított strukturalizmus vagy a Bruce Conner által fémjelzett talált nyersanyagokat használó found-footage film irányzata. A jelenlegi válogatás észak amerikai alkotásait olyan kurrens fiatal alkotók készítették, akik ezen klasszikus gyökerekhez nyúlnak.

A kilencvenes évekig a közép-kelet-európai régió országainak avantgárd hagyománya egymástól igen eltérően alakult mind az intézményi hátteret, mind pedig a domináns formanyelvet illetően. A kanonizált kísérleti filmes irányzatok széles spektrumát lefedő magyar és lengyel avantgárd film nagyrészt egy-egy meghatározó intézményben bontakozott ki (Balázs Béla Stúdió, Filmes Formák Műhelye), a volt Jugoszlávia tagállamainak a többnyire konceptuális filmekre és rögzített performance-okra koncentráló amatőr filmesei filmklubokba (kino klub) tömörültek, a romániai médiaművészek két nagyobb csoporton belül (Kinema Ikon, Sigma) kísérleteztek a mozgókép számos különböző formájával (film videóművészet, hipermédia), Csehországban és Szlovákiában pedig egyáltalán nem alakult ki tartós, experimentális filmre specializálódó formáció. A 21. században a közép-kelet-európai régió kísérleti filmes arculatát egyaránt meghatározza a korábbi évtizedek sajátos avantgárd tradícióinak átörökítése és a nyugati irányzatok befolyása. Jelen válogatás közép-kelet-európai képviselői főleg ez utóbbi tendenciát tükröző munkák: „keleti reakciók nyugati trendekre.”

A vetítési programot válogatták és az azt követő beszélgetést vezetik:

Lichter Péter és Szalay Dorottya

///////////////////////////////////

Program

Dalibor Baric: The Horror of Dracula (2010) 3'20 - Horvátország

Pszichedelikus atmoszférájú found footage kollázsfilm. Egy Hammer-klasszikus újragondolása.

Katarzyna Płazińska: Chapri (2014) 6'24 - Lengyelország

Impresszionista “portré-film” a papírkészítés folyamatáról.

Kryštof Pešek: The Return/Navrát (2006) 6'26 - Csehország

Keményvonalas strukturalista film, Andrey Zvyagintsev 2003-as munkájának újrarendezése.

Mihai Grecu & Thibault Gleize: Glucose (2012) 7'18 - Románia

Tér-torzulások és átfedések - humoros rövidfilm optikai csalódásokról.

Milan Balog: 1.35. (2003) 8' - Szlovákia

Mozgófény(másolt)képek a kapcsolattartás korlátairól és lehetőségeiről.

Klausz Péter: Hanna (2013) 7'40 - Magyarország

Found footage absztrakció az emlékezés és a felejtés dinamikájáról.

[szünet]

Stephen Broomer: Spirits in Seasons (2013) 12’17 - USA

Misztikus-kísérteties lírai film egy kisállattemetőről, gyönyörű őszi színekkel.

Scott Fitzpatrick: Places with meaning (2013) 2’50 - USA

Mi történik, ha tintasugaras nyomtatóval készítünk animációs filmet?

Rhayne Vermette: Full of Fire (2014) 2’14 - Kanada

Roncsolt found footage film, blues-os felhangokkal.

Tomonari Nishikawa: 45 7 Broadway (2013) 5’ - USA

Pszichedelikus színekben pompázó városfilm, teljesen analóg, rég elfeledett laboratóriumi eljárásokkal megvalósítva.

Jeremy Moss: The Blue Record (2014) 16’37 - USA

16 mm-es analóg nyersanyagra forgatott lírai esszéfilm az enyészetről. Moss a filmet régi philadelphiai börtönökben rögzítette.

Bryan Boyce: Walt Disney's Taxi Driver (2014) 4’31 - USA

Martin Scorsese klasszikusa új megvilágításban.

máj 27., szerda

Európai turnéján a Hátsó Kapuba látogat a Maple&Mahogony duo.
Jegy nincs, támogatni lehet.

The Maple&Mahogany Duo are on their europien tour. They are welcome at our place for a concert!
No ticket, donations are welcome!

After years of life on the move in his native country and abroad, Jason finally settled down long enough to allow his musical ideas a chance to catch up with him in the beautiful country of Austria. Songs began to be written on acoustic & reso-phonic guitars, mandolin, banjo and ukulele -- the resulting project became Maple & Mahogany.
In spring 2014, Jason joined forces with double bassist and vocalist Maria Leubolt.

Members: Jason Lee Haines & Maria Leubolt
Genre: Folk / Americana / Singer-songwriter
Hometown: Pennsylvania, USA

http://vimeo.com/mapleandmahogany/acousticsession
https://www.youtube.com/watch?v=sMsEsYTAyMI
http://www.mapleandmahogany.com/music
https://vimeo.com/113735653

máj 26., kedd

Innovátorképzés - a három hónapos programról bővebben:

http://www.igenschool.info/igen

máj 21., csütörtök

Hagyományos minden rossz varieté a Hátsó Kapuban! 

„A TÁP Színház Varietéjét a rossz színház iránti szenvedélyes elkötelezettség tartja össze. Túl sok jó színház van a világon. Túl sok jó színész, túl sok jó rendező. Túl sok jó darab, túl sok jó előadás. Ki nem unja már a remek világítást, díszletet, jelmezeket? Kit nem altatnak el a zseniális kísérőzenék? A rossz színház ritka kincs, egyre ritkább. Megismételhetetlen. Meg kell becsülnünk ezt a kincset. Ápolnunk, TÁPlálnunk kell. Célunk, hogy a lehető legtöbb rossz, amatőr, dilettáns, gagyi, penetránsan kellemetlen színházi műsorszámot hozzunk létre. A jó színház művelőivel ellentétben mi örülünk annak, ha a közönség nem figyel az előadásra, beszélgetnek, telefonálnak, esznek, isznak, ki-be járkálnak. Valamennyiünknek jól esik, ha a nézők nem nevetnek a poénokon, ha nem érzékenyülnek el a szomorú jelenetek alatt, ha nem tapsolnak. Boldoggá tesz bennünket, ha előadásainkról hallgat a média.”

Jegyfoglalás: tapszinhaz@gmail.com

máj 20., szerda

A Budapesti Anarchista Színház úgy gondolja, hogy elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A "poliamória" vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális sem érzelmi értelemben. A darab Dossie Easton és Janet Hardy "The Ethical Slut" című kultkönyvén alapul (magyarul Szexbolondok Illemtana címen jelent meg, ) és olyan értékeket állít középpontba, melyek deficitje nem csupán a nemi életünk minőségét ronthatja: becsületesség, önismeret, intimitás, szabadság. Ilyenformán bátran ajánlhatjuk megrögzött monogámoknak is!

Az etikus nem monogám kapcsolatokat (poliamoria) bemutató darab új szereposztással!
 
jegyinfo:  tojegyrendeles@gmail.com 

SZEREPLŐK
Balogh Orsolya 
Bakonyi Alexa
Birta Dominika
Győrik Ágnes
Kertész Endre
Paizs Miklós
Papp Réka Kinga
Szász Dániel
Sebő Ferenc

SZÖVEGGONDOZÁS
Gazdag Péter

NYERSFORDÍTÁS
Balogh Marcell

RENDEZŐASSZISZTENS
Lipták Noémi

RENDEZŐ
Ifj. Sebő Ferenc

máj 19., kedd

Innovátorképzés - a három hónapos programról bővebben:

http://www.igenschool.info/igen

máj 17., vasárnap

A történet Sárbogárdi Jolán vasúti dolgozó kettős életéről szól. Meneküléséről a valóságból, anyuska elől, Vargányai Guszti főnök-udvarló elöl, a saját maga kreálta operett-világba, melynek sk. kéziratát hiába küldözgeti szerkesztőségeknek, hogy bemutatásra kerülhessen színi területen. Az álomvilág habos operett, szerelemről, a hon megmentéséről, a sebek csók és leukoplast általi gyógyításáról, míg a valóság sivár próza Ibusár - Ibusár állomáson. Mindkét világ a jól ismert partinagylajosi nyelven. Kísérletünk tárgya ezt a zene-próza relációt zene-zene relációban látni, láttatni, tehát az ibusári valóságot is zenében követni.

A zenei műfajok az operától a rap-ig, a musical-től a mulatós zenéig terjednek, függően a karakterektől, vagy dramaturgiai helyzettől.
Szereplők:
Kiss Diána Magdolna
Friedenthal Zoltán
Kéménczy Antal (zongora)
 
jegyár: 1500,-    elővásárlás: jegy.hu
 
máj 15., péntek

A lézengő művész Kolos gyerekkori barátja Márk bevezeti a nihilista punk világ mocskába és így rájön, pontosan erre az illúzióra várt eddig...

"De a feketerigó... Neki van egyénisége, saját éneke, de ha úgy tetszik neki, akkor le tud másolni más énekeket..."

Író, Rendező, Vágó: Szombath Máté
Operatőr: Salvatore Giuliano
Rendezőasszisztens: Bocz Bálint
Látványtervező: Várkonyi Viktória
Gyártásvezető: Farkas-Mohi Balázs
Hang: Berzsenyi Márton, Balogh Péter
VFX: Sántha Balázs

A vetítés után a Mayberian Sanskülotts a film zeneszerzői lemezlovászkodnak!

Az esemény INGYENES!

máj 14., csütörtök

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft           Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com 

vagy online jegy: http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánló: https://www.youtube.com/watch?v=rgCyhMGpRwc
https://www.youtube.com/watch?v=Ydmj98mn2Gs
https://www.youtube.com/watch?v=NlKwMz8I6cI
https://www.youtube.com/watch?v=A2VPW8Fq_f0

"... A serdülő kori problémák elkerülhetetlenül hitelesebbnek és érdekesebbnek hatnak így, hogy a korosztály tolmácsolásában kerülnek elő. És a hitelesség az, ami az apróbb hibák ellenére, maradéktalanul leköti a nézőt az előadás alatt... A színészek életszerű játékmodora mellett nem lógnak ki a többségükben tehetséges, önmagukhoz hasonló szerepeket alakító diákok. Élettel töltik meg az üres teret, izgalmas nyüzsgés alakul ki, mindenki saját személyiséggel és történettel rendelkezik, ami hiteles, osztályközösséghez kapcsolódó szituációkban bontakozik ki." (Hanal Márton: Homályzóna, 7óra7,http://7ora7.hu/programok/mas-nem-tortent/nezopont)

"Pass Andrea saját feldolgozása egy olyan erős, őszinte és elegáns megközelítésnek bizonyult, hogy az előadás végére maximálisan elmúlt belőlem a kezdeti húzódozás. (...) Szimpatikus, hogy a hangsúly nem a részleteken való csámcsogáson van, hanem a probléma valódi mélységeinek bemutatásán. Láthatjuk a fiatalok tanácstalanságát, az énkeresés magányosságát, a generációs problémákat, a nevelési és az oktatási módszerek elégtelenségét, elavultságát, a felnőttek korlátoltságát és a gyerekekre ható saját bizonytalanságát. A gyereknevelés akkor is egy nehéz feladat, ha megvan ennek a megfelelő kultúrája; a mai magyar valóságnak viszont a tanárok gyakori kontraszelektáltsága éppen úgy része, mint a szülők tájékozatlansága, érdektelensége vagy frusztrált szerepzavara." (Balás Márk blogja: http://walled.trychydts.hu/…/…/02/panodrama-mas-nem-tortent/)

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

máj 13., szerda

máj 12., kedd

SZUBJEKTÍV ÉRTÉKEK ÉS TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ - ISMERD MEG!

Az !genTalk rendkívüli eseményén a Szubjektív Értékek Alapítvány „Saját erőből 2.0” című projekt fiatal, tehetséges migráns résztvevőinek különleges ötletei kerülnek terítékre. A programban 25 migráns fiatal kezdte el álmai megvalósítását, közülük most páran megmutatják, hogy az elmúlt időszakban hogyan jutottak el az ötlettől az üzleti modellig.

TALÁLKOZHATSZ BEVÁNDORLÓ INNOVÁTOROKKAL, KÉRDEZHETSZ TŐLÜK, VÉLEMÉNYEZHETED A PROJEKTJÜKET, EGYÜTT GONDOLKODHATSZ VELÜK - ÉS ÖRÜLHETSZ A SIKEREIKNEK.

MI AZ AZ !GEN TALK?
A Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség által szervezett Anonim Innovátorok Klubja (2010-2013) előzményeit folytatva az Innovatív Generáció (!gen) Egyesület beszélgetés sorozatot szervez az !gen5 innovátorképző program egyes keddi képzési alkalmait követően, a Hátsó Kapuban. A program mindenki előtt nyitott beszélgetés-sorozat és közös ötletelés. Az egyes alkalmakon új kategóriákat teremtő és paradigma-váltó kezdeményezések sikereiről és kudarcairól beszélgetünk – vagy az üzleti/társadalmi innovációhoz kapcsolódó, általános jelenségeket járunk körül. 

NEKED MI A VISZONYOD A BEVÁNDORLÓ INNOVÁCIÓHOZ?

Várunk, ha segítenél az ötletek megvalósításában, akár megrendelőként, akár vásárlóként, ha befektetnél, vagy ha érdekel a téma és részt vennél egy gondolatébresztő beszélgetésen.

A SOROZAT 
május 12-én folytatódik, amikor újabb ötletek, nemzetek, különleges egyéniségek lépnek színre. 

A Szubjektív Értékek Alapítvány „Saját erőből 2.0” elnevezésű, az Európai Integrációs Alap által támogatott projektjében harmadik országbeli állampolgárok részvételével vállalkozási képzés valósul meg, mely keretén belül a résztvevők jogi, pénzügyi, és üzleti tervkészítési alapismereteket sajátíthatnak el, és lehetőségük van arra, hogy üzleti ötleteiket élesben is kipróbálják.

Az Innovatív Generáció Egyesület, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség csapata szervezi.

További információ:
www.szubjektiv.org
www.kreater.hu

máj 10., vasárnap

A Budapesti Anarchista Színház úgy gondolja, hogy elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A "poliamória" vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális sem érzelmi értelemben. A darab Dossie Easton és Janet Hardy "The Ethical Slut" című kultkönyvén alapul (magyarul Szexbolondok Illemtana címen jelent meg, ) és olyan értékeket állít középpontba, melyek deficitje nem csupán a nemi életünk minőségét ronthatja: becsületesség, önismeret, intimitás, szabadság. Ilyenformán bátran ajánlhatjuk megrögzött monogámoknak is!

Az etikus nem monogám kapcsolatokat (poliamoria) bemutató darab új szereposztással!
 
jegyinfo:  tojegyrendeles@gmail.com 

SZEREPLŐK
Balogh Orsolya 
Bakonyi Alexa
Birta Dominika
Győrik Ágnes
Kertész Endre
Paizs Miklós
Papp Réka Kinga
Szász Dániel
Sebő Ferenc

SZÖVEGGONDOZÁS
Gazdag Péter

NYERSFORDÍTÁS
Balogh Marcell

RENDEZŐASSZISZTENS
Lipták Noémi

RENDEZŐ
Ifj. Sebő Ferenc

máj 9., szombat

TÁP Színház
Mózsik Imre
LÖ CSIBÉSZEK
A Pokoli Trió
melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy 
különös helyre…

Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán

Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza 
Babaluk Inez: Gergely Katalin 
Sridöm Eszter: Piti Emőke 
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt 
Stáb:

díszlet, jelmez: Szabados Luca 
videó: Juhász András 
videó installáció: Samu Bence 
hang, fény: Szapu Dani 
a rendező munkatársa: Székely Rozi 
író: Mozsik Imre 
rendező: Vajdai Vilmos 
 
Jegyrendelés:emailben csibeszek.jegy@gmail.com vagy online jegy.hu

máj 8., péntek

SZEREPLŐK

ANNA PETROVNA VOJNYICEVA         – Kopek Janka m.v.
SZERGEJ PAVLOVICS VOJNYICEV         – Viktor Balázs
SZOFJA JEGOROVNA                – Piti Emőke
PORFIRIJ SZEMJONOVICS GLAGOLJEV     – Borsányi Dániel
KIRILL PORFIRJEVICS GLAGOLJEV         – Farkas Sándor m.v.
MARJA JEFIMOVNA GREKOVA         – Tenki Dalma m.v.
NYIKOLAJ IVANOVICS TRILECKIJ         – Rózsa Krisztián 
ISZAK ABRAMOVICS VENGEROVICS         – Ruscsák Péter m.v.
MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV         – Horváth Szabolcs
ALEKSZANDRA IVANOVNA (SZÁSA)         – Boros Anna m.v.
OSZIP                         – Domokos Zsolt

FORDÍTÓ – Radnai Annamária
LÁTVÁNY - Jeli Sára Luca
DRAMATURG - Kautzky-Dallos Máté
RENDEZŐASSZISZTENS - Erdélyi Adrienn
RENDEZŐ - Fábián Péter, Benkó Bence

"De hát én nem azért írtam a darabjaimat, hogy sírjanak rajtuk (...) Én azt akartam mondani az embereknek: nézzetek magatokra, vegyétek végre észre, hogy milyen rosszul, unalmasan éltek! A legfontosabb, hogy ezt megértsék az emberek. Ha ezt megértették, akkor feltétlenül egy másik, jobb életet teremtenek maguknak... Én azt már nem fogom látni, de tudom, hogy valami egészen más lesz, nem is hasonlít arra, ami most van... Amíg az az új élet el nem jön, én újra és újra mondom: értsétek meg végre, hogy milyen rosszul, milyen unalmasan éltek!" (CSEHOV)

“Még nem jött el.” (k2 SZÍNHÁZ)

jegyár: 2500,-

jegyinformáció:  platonovjegy@gmail.com  online jegy: jegy.hu

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével (A „k2” név is arra utal, hogy a társulat alapítói a kaposvári másodévesek közül kerültek ki). ...Társulatunk célja olyan – egyetemi tanulmányainktól független – produkciók készítése, amelyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az adott anyaggal való szabad kísérletezés során születnek meg.  https://www.facebook.com/k2szinhaz/info?tab=overview

http://www.szinhaz.hu/budapest/59322-mernunk-kell-kockaztatni-interju-az...

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a K2 színház együttműködésében jött létre.

Fotó: Tiszeker Dániel

máj 7., csütörtök

■ Strike ■ Strike ■ Strike ■ Strike ■ Strike ■ Strike ■ Strike ■ Strike ■

█ Az Építész Szakkollégium bemutatja építészeti-kulturális folyóiratának második ’nyelv’ tematikájú számát, amelyen keresztül tárul fel az építészet, az épített környezet nyelvszerűsége, olvashatósága valamint ugyanezen környezet szövegeken keresztüli reprezentációja, értelmezése. 

█ A második szám elemző és feltáró jellegű szövegeket, tanulmányokat tartalmaz, amelyek a lap koncepciójához híven különböző szak- és tudományterületek képviselőitől származnak. Megjelenik a lapban Ekler Dezső nyelvi építészet értelmezése, két szöveg is részletesen foglalkozik a 19. század eleji formálódó modern mozgalmak nyelvi törekvéseikkel, és reprezentációjukkal. Előkerülnek a városi fotográfia nyelvezetének, valamint a parametrikus építészet kódoltságának és fordíthatóságának problémái.

█ █ █ A lap limitált példányban jelenik meg, így beszerezhetősége erősen a bemutatóhoz kötött!

█ A bemutató után a lap szerzői beszélgetnek az épített tér nyelvi közelíthetőségének kérdéseiről. Részletek hamarosan!

■ nyelv ■ nyelv ■ nyelv ■ nyelv ■ nyelv ■ nyelv ■ nyelv ■ nyelv ■

máj 6., szerda

A korábban feldolgozott négy szöveg mellé a magyar politika rendszerváltás utáni miniszterelnökeinek beszédeit illesztjük. A szövegek zárt színházi térben hangzanak el. 
A nézők aktívan részt vehetnek a közelmúlt politikai eseményeinek felidézésében, a karaoke formában kivetített szövegeket a jelenlévők közül bárki elmondhatja. 
A vállalkozó kedvű nézők, ha rövid időre is, de belehelyezkedhetnek az elmúlt 25 év miniszterelnökeinek szerepébe. 
Eljátszhatjuk az Orbán-Gyurcsány vitát, és beleélhetjük magunkat, milyen lehetett Medgyessy Péternek lemondani a miniszterelnöki posztról.
A színházban alakíthatjuk is a politikát. Elmondhatjuk Orbán Viktor hatalomról lemondó beszédét, és választanunk is lehet, hogy milyen témák és beszédek mentén képzeljük el a jövőt. 

Dramaturgok: Bodor Panna, Kautzky-Dallos Máté, Szász Hanna, Gábor Sára, Nagy Mihály, Kukk Zsófia, Kárpáti Péter

Rendezők: Benkó Bence és Péter Fábián

Az első részről bővebben itt: http://www.eperjesi.hu/project/hatalmi-szoval-1?id=180

máj 5., kedd

Innovátorképzés - a három hónapos programról bővebben:

http://www.igenschool.info/igen

máj 4., hétfő

TÁP Színház
Mózsik Imre
LÖ CSIBÉSZEK
A Pokoli Trió
melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy 
különös helyre…

Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán

Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza 
Babaluk Inez: Gergely Katalin 
Sridöm Eszter: Piti Emőke 
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt 
Stáb:

díszlet, jelmez: Szabados Luca 
videó: Juhász András 
videó installáció: Samu Bence 
hang, fény: Szapu Dani 
a rendező munkatársa: Székely Rozi 
író: Mozsik Imre 
rendező: Vajdai Vilmos 
 
Jegyrendelés:emailben csibeszek.jegy@gmail.com vagy online jegy.hu

máj 3., vasárnap

Ocztos István bemutatja az érdeklődőknek nemzetközi képzőművészeti projektjeit, melyeket az internet és közösségi oldalak adta lehetőségek felismerésével 2008-ban indított útjára. Az interneten küldött és azonnal megjelenő, a szélesebb közönség számára is látható képzőművészeti 'cserealkotásoknak' a "The Game" sorozatnevet adta.
A "The Game" workshopok 3. fejezete volt 2010-ben a Belső-Erzsébetváros tűzfalainak nemzetközi képzőművészeti alkotásokkal való rehabilitációja, melyhez csatlakoztak a BME építészmérnök hallgatói is.

Bemutatásra kerülnek a folyamatban lévő tervek és elképzelések, a "Budapest, a Tűzfalak Városa" projekt.
A bemutató vetítést beszélgetés követi, ahol lehetőség nyílik az “Élő Tűzfalak Erzsébetváros Alapítvány” munkájában való részvételre, melyet a város élhetőségének javítására, használhatóbbá tételére, valós közösségek megteremtésére, köztéri képzőművészeti tevékenységek és pályázatok lebonyolítására hoztunk létre.

"Charley Harper - a Children's workshop" 

Ocztos István és Suzanne Marie Lambert (fr) közös kollázsműhelye gyerekekkel (6+)

Alkotóműhely online együttműködéssel! 
Ocztos István a helyszínen várja az alkotókedvű résztvevőket, Suzanne (fr) online vesz részt a programban az usából. További online együttműködés is lehetséges, téma: kollázs! 
online bejelentkezéseket örömmel fogadunk!
jelentkezni lehet: ungvaryfanni@gmail.com

Istvan Ocztos and Suzanne Marie Lambert (fr) common collage workshop for children (6+)

It is going to be an art workshop, participated also online with our co-partner Suzanne from USA. The workshop will be based in our hub: HK-Dohány utca 13 ( Hátsó Kapu). here you can come to enjoy the workshop with Istvan Ocztos, Fanni Ungváry. Also available to participate online: co-working, collage/nature work show-ups are welcome! please register here: ungvaryfanni@gmail.com
www.suzannemarielambert.com
http://www.istvanocztos.com/

Kicsoda/ Who is Charley Harper?

jegyár: 500,- családi: 1000,-

máj 2., szombat

A Budapesti Anarchista Színház úgy gondolja, hogy elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A "poliamória" vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális sem érzelmi értelemben. A darab Dossie Easton és Janet Hardy "The Ethical Slut" című kultkönyvén alapul (magyarul Szexbolondok Illemtana címen jelent meg, ) és olyan értékeket állít középpontba, melyek deficitje nem csupán a nemi életünk minőségét ronthatja: becsületesség, önismeret, intimitás, szabadság. Ilyenformán bátran ajánlhatjuk megrögzött monogámoknak is!

Az etikus nem monogám kapcsolatokat (poliamoria) bemutató darab új szereposztással!
 
jegyinfo:  tojegyrendeles@gmail.com 

SZEREPLŐK
Balogh Orsolya 
Bakonyi Alexa
Birta Dominika
Győrik Ágnes
Kertész Endre
Paizs Miklós
Papp Réka Kinga
Szász Dániel
Sebő Ferenc

SZÖVEGGONDOZÁS
Gazdag Péter

NYERSFORDÍTÁS
Balogh Marcell

RENDEZŐASSZISZTENS
Lipták Noémi

RENDEZŐ
Ifj. Sebő Ferenc

ápr 29., szerda

Kinoflow, a filmsodor.
Kultúrmozi.Prímafilmek.
Kéthetente szerdánként fél nyolctól a HÁTSÓ KAPU-ban.

A sparhelt begyújtva, a pogácsa kisütve, a filmet meg mi hozzuk!
Sörni, borni, kakaózni lehet.
A film után maradni ér!

https://www.facebook.com/kinoflowbp?fref=ts

ápr 28., kedd

SZUBJEKTÍV ÉRTÉKEK ÉS TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ - ISMERD MEG!

Az !genTalk rendkívüli eseményén a Szubjektív Értékek Alapítvány „Saját erőből 2.0” című projekt fiatal, tehetséges migráns résztvevőinek különleges ötletei kerülnek terítékre. A programban 25 migráns fiatal kezdte el álmai megvalósítását, közülük most páran megmutatják, hogy az elmúlt időszakban hogyan jutottak el az ötlettől az üzleti modellig.

TALÁLKOZHATSZ BEVÁNDORLÓ INNOVÁTOROKKAL, KÉRDEZHETSZ TŐLÜK, VÉLEMÉNYEZHETED A PROJEKTJÜKET, EGYÜTT GONDOLKODHATSZ VELÜK - ÉS ÖRÜLHETSZ A SIKEREIKNEK.

MI AZ AZ !GEN TALK?
A Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség által szervezett Anonim Innovátorok Klubja (2010-2013) előzményeit folytatva az Innovatív Generáció (!gen) Egyesület beszélgetés sorozatot szervez az !gen5 innovátorképző program egyes keddi képzési alkalmait követően, a Hátsó Kapuban. A program mindenki előtt nyitott beszélgetés-sorozat és közös ötletelés. Az egyes alkalmakon új kategóriákat teremtő és paradigma-váltó kezdeményezések sikereiről és kudarcairól beszélgetünk – vagy az üzleti/társadalmi innovációhoz kapcsolódó, általános jelenségeket járunk körül. 

NEKED MI A VISZONYOD A BEVÁNDORLÓ INNOVÁCIÓHOZ?

Várunk, ha segítenél az ötletek megvalósításában, akár megrendelőként, akár vásárlóként, ha befektetnél, vagy ha érdekel a téma és részt vennél egy gondolatébresztő beszélgetésen.

A SOROZAT 
május 12-én folytatódik, amikor újabb ötletek, nemzetek, különleges egyéniségek lépnek színre. 

A Szubjektív Értékek Alapítvány „Saját erőből 2.0” elnevezésű, az Európai Integrációs Alap által támogatott projektjében harmadik országbeli állampolgárok részvételével vállalkozási képzés valósul meg, mely keretén belül a résztvevők jogi, pénzügyi, és üzleti tervkészítési alapismereteket sajátíthatnak el, és lehetőségük van arra, hogy üzleti ötleteiket élesben is kipróbálják.

Az Innovatív Generáció Egyesület, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség csapata szervezi.

További információ:
www.szubjektiv.org
www.kreater.hu

Innovátorképzés - a három hónapos programról bővebben:

http://www.igenschool.info/igen

ápr 27., hétfő

PERFORMANCE BY VISUAL ARTIST JÚLIA GERŐCS
Gerőcs Júlia svácjban élő képzőművész Kakológia című performansza jellegét tekintve a képző- és színházművészet határterületén helyezkedik el.
Az előadás vezérmotívuma egy fiktív párbeszéd Milan Kundera cseh íróval a giccsről és annak egzisztenciális jelentőségéről, ennek kiindulópontja A lét elviselhetetlen könnyűsége című rendszerbíráló regényéből származó idézet: „…a giccs a szar abszolút tagadása; a szó szoros és átvitt értelmében: a giccs kizárja látószögéből mindazt, ami az emberi létben esszenciálisán elfogadhatatlan.” 
A bábként megjelenített Kunderával folytatott párbeszéd-helyzetek rövid elbeszélő részekkel váltakoznak, ezek a művész által személyesen átélt, valós eseményeken alapulnak. A megidézett történetek szereplői „a szó szoros és átvitt értelemében” is szarban vannak, nehézségeik elől a giccs segítségével próbálnak meg elmenekülni. A történetek során felvetődik a kérdés, hogy a giccs egy leküzdendő jelenség-e vagy szükségszerűség. 
//
The performance entitled Kakology by Switzerland-based artist Júlia Gerőcs is positioned on the border zone of visual arts and theatre. The leitmotif of the production is a fictive dialogue with the Czech writer Milan Kundera about the kitsch and its existential importance, based on a quote from the regime-critical novel by the author The Unbearable Lightness of Being: “…kitsch is the absolute denial of shit, in both the literal and the figurative senses of the word; kitsch excludes everything from its purview which is essentially unacceptable in human existence.”

The dialogical scenes with Kundera, who is displayed as a puppet, alternate with short narrative sequences based on true events personally experienced by the artist. 
The characters of the evoked stories are in shit situations “in both the literal and the figurative senses of the word”, they try to escape from the difficulties by the assistance of kitsch. That raises the question whether the kitsch is a phenomenon witch should be overcome or a necessity.
--------------------
Szervezők / Organizers: Gerőcs Júlia, Fándly Edit 

Az esemény az OFF-Biennále Budapest része / The event is part of the OFF Biennale Budapest 

Külön köszönet / Special thanks to Hátsó Kapu
--------------------
www.juliageroecs.com
www.hatsokapu.hu
www.offbiennale.hu

ápr 26., vasárnap

Tudósítónk jelenti…hallják a hangomat?

a beszéd, mint művészeti formával (art of talk) való kísérletezés - gyerekekkel, Kistamás Lászlóval

Miniatűr webprojekttel és helyzetgyakorlatokkal szeretnénk gyerekek figyelmét felhívni olyan alkotói lehetőségekre, melyek az OFFBB-én performance, dokumentumhangjáték, kamaraopera, webproject formájában lesznek jelen.

Mit jelent a hangzó beszéd? Látott jelenség? Nézőpont váltási gyakorlatokkal utánajárunk.
Kistamás Lászlóval a televíziós élő közvetítés műfajával fogunk játszani.
Hogyan épül fel egy webproject - mire lehet jó pár webkamera, mikrofon és egy laptop?
Kisközösség, csapatmunka, együttműködés. Átvehető szerepek, játékos gyakorlatok. Változatos tudósítói helyzetek. Lehetsz híradós, időjós, riporter, néző, szerkesztő…
Játsszunk az értelmezés lehetőségeivel!
A műhely során élő közvetítéssel, folyamattanulmányként fogunk követni szövegből születő munkákat is: 
szöveg- és olvasat-vadászatot tartunk a "blackout poetry" alkotói módszer segítségével, Ungváry Fannival.

Az esemény az OFF-Biennále Budapest hivatalos programja.

korábbi műhely képei: 
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.448722605282771.1073741871.157145941107107&type=3&pnref=story

jegyár: 800,- családi jegy 2200,- 

regisztrációt várunk!
ungvaryfanni@gmail.com

ápr 24., péntek

keresztmetszet a közoktatásról

Az új tanév disznóságai! – ezúttal is szó szerint

2015. március 5. 18.00 és 20.00 órakor

Jegyárak: felnőtt 2600 forint, diák 1800 forint

Jegyrendelés: panodramaplays@gmail.com vagy onlne jegy: http://www.jegy.hu/program/a-panodrama-bemutatja-ttt-2014-15-55621

Ezúttal is pellengéren a közoktatás: szemöldöksmink és szőrös kar, kislányt mészárló baltás gyilkos és kacérkodó megerőszakolt az oktatófilmekben, a homoszexualitás mint tudatos bűnelkövetés, "te anyád is hülye", “csomizom a ruciba a habtestem” a tankönyvekben, makacs gyermek csak a rémhírekben. De Molière-t inkább hanyagoljuk, túl negatív.

Elég furcsa látni, érzékelni, hogy az oktatásügynek tulajdonképpen semmi dolga nincsen a gyerekekkel. Az oktatás politikai feladat, amelyben a legfontosabb a működés, tehát nem a gyerekért (majd a következő szinten az egyébként elvileg a diákok szolgálatában álló tanárért) van a rendszer, hanem ők vannak a rendszerért.” (Ugrai István: Politikai feladat http://7ora7.hu/programok/ttt/nezopont )

Életpályamodell vagy pályaelhagyás. Százhúszezer forint vagy hatezer svájci frank. Pofozkodó tanár vagy tanárverő diák. Cigány a földszinten, paraszt az emeleten – integrált oktatás. Búcsú a harmatos rózsától. Iskolarendőr sárga lufival - egy kis tánc. Hit, remény, szeretet - erős vár a mi etikánk. Mamakör és gyerekszáj. Ők. Mi. Komolyan. Humorral. Nem szájba rágva, de ismét szó szerint.

A Nagy Vitát a PanoDráma színházi nevelési programjának diákjai prezentálják, a téma is változhat. Hogy ki melyik oldalt képviselje, azt most is a közönség dönti el, ahogy azt is, melyik csapat győzőtt.

A Nemzeti Pedagóguskar zenés betétszámaihoz a világhírű Dogtroep volt tagja, a 5te Kwartier vezetője Ted van Leeuwen szerzett zenét.

“Az iskolának kell gondoskodnia a diákokról, különben elkallódnak, rossz útra térnek, elkezdenek bandázni, rengeteget interneteznek, ülnek a gép előtt, rossz hatások érik őket, ne adj Isten, odáig fajulhat mindez, hogy devianciába torkollik az életük.” (Hoffmann Rózsa)

"A hatályos szabályozás alapján az utcán csellengő diákot a rendőr igazoltathatja, és abban az esetben, ha a diák az intézkedésnek ellenszegül, akkor vele szemben a Rendőrségről szóló törvény alapján a rendőr testi kényszert és bilincset alkalmazhat."

Előadják: Cseh Judit, Feuer Yvette, Hárs Anna, Ördög Tamás, Schermann Márta, Urbanovits Krisztina, valamint minden alkalommal négy másik középiskolás diák

Koncepció és dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zeneszerző: Ted van Leeuwen, a Karaoke Europe keretében

Rendező: Schermann Márta

Társrendező és kreatív producer: Lengyel Anna

A 2012-es előadás kritikáiból:

“Ha PanoDráma, akkor társadalmiság, kritikus szemlélet, szociális érzékenység. (...) Az alkotócsapatnak sikerült fájdalmas humorral nyúlnia a szegregáció vs. integráció, a beiskolázás, a felsőoktatási keretszámok vagy éppen az iskolai erőszak témájához, miközben most is újat mutatott.” - (Antal Nikolett: Egy botrány részletei)

“A PanoDráma korábbi munkáihoz hasonlóan itt is a verbatim (szó szerinti) színház eszközeivel dolgoztak az alkotók, azaz az előadásban elhangzó szövegek mind személyesen készített interjúk, vagy mások által felvett anyagok változtatás nélküli tolmácsolása. Ennek eredményeképpen kínosan ismerős és életszagú minden egyes jelenet." - (Sós Eszter: Makarenkói pofon az oktatásnak)

A 2014 februári bemutató kritikáiból:

“Megdöbbenti az embert, hogy nem írói kreációkat adnak elő a színészek, nem a valóság elferdített és torzított transzformációja zajlik, a verbatim itt nem jelleg vagy műfaj, hanem formaalkotó kiindulópont. Ugyanis szinte eldönthetetlen, hogy nevessen vagy sírjon az ember azon, ahogyan ma iskolaigazgatók az évnyitó/évzáró/ünnepi beszédeiket fogalmazni gondolják, ahogyan ma az újonnan beszerzett iskolarendőrök a diákokhoz viszonyulnak, ahogyan a Mindenható Központ, a Klebelsberg Intézményfenntartó, a KLIK kezeli a feladatát: a hozzá nem értés, a szakmaiatlanság, a megfelelésvágy és a dilettáns ostobaság ordít a színpadról.

Félreértés ne essék: a TTT 2013/14. nem bírálja vagy kinevetteti az oktatás- és neveléspolitikát, hanem kritikus tükörbe teszi, furcsa (vagy korábban furcsának ható) jelenségeket helyez egymás után, és nem önmagukban az egyes komikus, sajnálatos esetekben, hanem így összességében alakul ki egy riasztó keret, amelyből a működésképtelenség, illetve a funkcióidegen működés jellemzése
olvasható ki." (Ugrai István: Politikai feladat http://7ora7.hu/programok/ttt/nezopont )

Néhány másodperces videóajánlók:

http://www.youtube.com/watch?v=cySbp3A1J9c

http://www.youtube.com/watch?v=eHJelKdsYY0

http://www.youtube.com/watch?v=c9rhZShYnsY

http://www.youtube.com/watch?v=kTDk-eoQeBE 

http://www.youtube.com/watch?v=jn8JAcv1DEM

“Anyukám és Apukám! Viselkedésemmel szégyent hoztam rátok és az iskolámra. én szaladgáltam. (ellenőrző-bejegyzés, 2o14)

“Vitassátok meg, hogy egy népnek vagy az egyénnek javára szolgál-e a végtelen nyitottság, a határtalan tolerancia!” (Erkölcstan 5. osztályosoknak)

“Ide jár nekem is a középső gyerek az emeletre a B-be, de bevallom őszintén a tanár kicsinálja őt, kiveszem, jobb lesz neki a cigány osztályban. Okos gyerek, a másodikba jár, de többet tud mint a bátyja, a harmadikos lent. De nem bírja már, rendesen remeg a tanárjától”  (egy gyöngyöspatai roma szülő)

“Egyébként láttunk cigányokat két éve Szlovákiában, egy gyönyörű hegyen áfonyát szedtünk, és ott voltak cigányok, akik ezzel foglalkoznak, hogy áfonyát gyűjtenek és ugye tényleg itt Budafokon ugye nem látunk olyan sok cigányt, és akkor kérdezte tőlem, hogy … már nem emlékszem pontosan... most így hirtelen, hogy ööö...hát hogy ilyen szakadt,borzalmas színű zsigulival voltak, és hogy milyen szép színű kocsijuk van, ezeknek a barna szőrű magyaroknak? És akkor látott igazából cigányt a gyerek...” (budafoki anyuka)

“Én elmondtam százszor a kollegáknak, hogy mindenki saját felelősségére üti meg a gyerekeket.” (igazgatónő)

“Mikor én voltam diák, ha nem figyeltem órán, csak úgy repült a kilós kulcscsomó és eszembe se jutott a feljelentgetés a kurva életbe! Több ilyen tanárt! Majd tiszteletet tanul a sok szarházi!” (felnőtt vélemény a fizikai fegyelmezésről az iskolában)

fotó: Gábor Sára

Megtekinthető: április 24-május 31. 
Perjovschi szellemes és metsző politikai képei irónikusan célozzák meg az aktuálpolitikai eseményeket és a kortárs társadalmi jelenségeket.
A #CHECKYOURHEAD keretében
//
On show: 24 April-31 May
Perjovschi draws witty and incisive political images, ironically addressing current political events and social phenomena.

A Check Your Head! project

ápr 23., csütörtök

SZEREPLŐK

ANNA PETROVNA VOJNYICEVA         – Kopek Janka m.v.
SZERGEJ PAVLOVICS VOJNYICEV         – Viktor Balázs
SZOFJA JEGOROVNA                – Piti Emőke
PORFIRIJ SZEMJONOVICS GLAGOLJEV     – Borsányi Dániel
KIRILL PORFIRJEVICS GLAGOLJEV         – Farkas Sándor m.v.
MARJA JEFIMOVNA GREKOVA         – Tenki Dalma m.v.
NYIKOLAJ IVANOVICS TRILECKIJ         – Rózsa Krisztián 
ISZAK ABRAMOVICS VENGEROVICS         – Ruscsák Péter m.v.
MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV         – Horváth Szabolcs
ALEKSZANDRA IVANOVNA (SZÁSA)         – Boros Anna m.v.
OSZIP                         – Domokos Zsolt

FORDÍTÓ – Radnai Annamária
LÁTVÁNY - Jeli Sára Luca
DRAMATURG - Kautzky-Dallos Máté
RENDEZŐASSZISZTENS - Erdélyi Adrienn
RENDEZŐ - Fábián Péter, Benkó Bence

"De hát én nem azért írtam a darabjaimat, hogy sírjanak rajtuk (...) Én azt akartam mondani az embereknek: nézzetek magatokra, vegyétek végre észre, hogy milyen rosszul, unalmasan éltek! A legfontosabb, hogy ezt megértsék az emberek. Ha ezt megértették, akkor feltétlenül egy másik, jobb életet teremtenek maguknak... Én azt már nem fogom látni, de tudom, hogy valami egészen más lesz, nem is hasonlít arra, ami most van... Amíg az az új élet el nem jön, én újra és újra mondom: értsétek meg végre, hogy milyen rosszul, milyen unalmasan éltek!" (CSEHOV)

“Még nem jött el.” (k2 SZÍNHÁZ)

jegyár: 2500,-

jegyinformáció:  platonovjegy@gmail.com  online jegy: jegy.hu

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével (A „k2” név is arra utal, hogy a társulat alapítói a kaposvári másodévesek közül kerültek ki). ...Társulatunk célja olyan – egyetemi tanulmányainktól független – produkciók készítése, amelyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az adott anyaggal való szabad kísérletezés során születnek meg.  https://www.facebook.com/k2szinhaz/info?tab=overview

http://www.szinhaz.hu/budapest/59322-mernunk-kell-kockaztatni-interju-az...

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a K2 színház együttműködésében jött létre.

Fotó: Tiszeker Dániel

ápr 22., szerda

ápr 21., kedd

Innovátorképzés - a három hónapos programról bővebben:

http://www.igenschool.info/igen

ápr 20., hétfő

komédia egy felvonásban

„Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit. Mindenüket pénzzé teszik, hogy kinyithassanak, ám az üzlet nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Uruguay-i nagynénjük tanácsára úgy döntenek, hogy marihuánát fognak árulni a dohányboltban.”

Főbb szereplők:
Károly, a nagypapa – PAIZS Miklós
Karesz, Apu – HORVÁTH András
Karcsi, Fiú – PREISZNER Miklós
Nagymama, Károly felesége – HORVÁTH András
Anyu, Karesz felesége – PREISZNER Miklós
Uruguay-i nagynéni – PAIZS Miklós
Marcsi, a szomszéd lány – PAIZS Miklós (csak hangban)
Orbán Viktor – KOVÁCS Gergely m.v.

Díszlet – FEKETE Anna
Jelmez – GAZDAG Hajnalka
Slampoetry dalszöveg – MOLNÁR Péter
Rendezőasszisztens – BALOGH Orsolya
Írta és rendezte: SEBŐ Ferenc

Jegyrendelés: petrezselymetakarok@gmail.com
Jegyek korlátozott számban, e-mailben megrendelők előnyben!

https://www.facebook.com/zoldszofi

médiatámogató: 

ápr 19., vasárnap

A Don Giovanni (a bécsi változat) nagyjából azzal ér véget, hogy mindenki eldalolja a bűnös pusztulása fölött érzett örömét, valamint a reményeit, kivéve Leporellót, aki azon dohog, hogy most nézhet munka után. Függöny.

Történetünk ez után indul. Leporello talált munkát, ami nem más, mint főnöke történetének az előadása bábok segítségével, kicsiben. A szemtanút halljuk és látjuk, aki semmit el nem hallgat és ki nem hagy.

A szöveg 2005-ben készült egy Simon Balázs rendezte zsámbéki előadáshoz. Ujjbáboperánk tulajdonképpen ezen rendezés alapos újragondolásának tekinthető.

Paizs Miklós leginkább a hazai könnyűzenei undergroundból lehet ismerős, hiszen több mint 20 éve tagja a Korai Örömnek, alapítója (és az első lemez erejéig Secretman néven tagja) a Bëlgának, jelenleg pedig a Sickratman zenekar frontembere. Verseit, prózáit az utóbbi időben a Hévíz című irodalmi lap közli, színészként a Budapesti Anarchista Színház (BASZ) tagja. Jelenleg az Odüsszeiász című könyve (Jaffa kiadó) és A nagy Én című lemeze kapható.

Az előadást a By Heart Quartet kíséri. A zenekar tagjai:

Pálhegyi Máté - fuvola

Kertész Ágnes – hegedű

Szabó Anna – brácsa

Kertész Endre – cselló

Libretto: Paizs Miklós

Bábok: Kondor Edit, Paizs Miklós

Kulissza: Manufaktor

A darab két felvonásból áll, hossza kb. 3 óra.

jegyár: 2000,-  

előrendelés: jegy.hu-n

Jegyrendelés: Jegy.hu

Váczi Dániellel és Jakobi Nórával

Játék mechanikus, tekerős, két és fél oktávos, kromatikus, lyukszalagos, programozható zenedobozokkal

·  Zene-Kép: egy rövid zeneszám lyukszalagjára lehet rajzolni az elhangzó zene és a vizuális lyuk-mintázat alapján, arra reflektálva, de szabadon. 

·  Kép-Zene: egy üres papírszalagra rajzolt tetszőleges kép vonalait és formáit kilyukasztva meg lehet hallgatni, mit rajzoltunk.

·  Zenei kódolás: zeneileg képzettebbeknek egy kiválasztott dallam lyukszalagra való átültetése és lejátszása kotta vagy emlékezet alapján.

jegyár: 1500,-   családi:  2500,-  Program időtartama: másfél-két óra. Regisztráció: ungvaryfanni@gmail.com

ápr 18., szombat

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft           Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com 

vagy online jegy: http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánló: https://www.youtube.com/watch?v=rgCyhMGpRwc
https://www.youtube.com/watch?v=Ydmj98mn2Gs
https://www.youtube.com/watch?v=NlKwMz8I6cI
https://www.youtube.com/watch?v=A2VPW8Fq_f0

"... A serdülő kori problémák elkerülhetetlenül hitelesebbnek és érdekesebbnek hatnak így, hogy a korosztály tolmácsolásában kerülnek elő. És a hitelesség az, ami az apróbb hibák ellenére, maradéktalanul leköti a nézőt az előadás alatt... A színészek életszerű játékmodora mellett nem lógnak ki a többségükben tehetséges, önmagukhoz hasonló szerepeket alakító diákok. Élettel töltik meg az üres teret, izgalmas nyüzsgés alakul ki, mindenki saját személyiséggel és történettel rendelkezik, ami hiteles, osztályközösséghez kapcsolódó szituációkban bontakozik ki." (Hanal Márton: Homályzóna, 7óra7,http://7ora7.hu/programok/mas-nem-tortent/nezopont)

"Pass Andrea saját feldolgozása egy olyan erős, őszinte és elegáns megközelítésnek bizonyult, hogy az előadás végére maximálisan elmúlt belőlem a kezdeti húzódozás. (...) Szimpatikus, hogy a hangsúly nem a részleteken való csámcsogáson van, hanem a probléma valódi mélységeinek bemutatásán. Láthatjuk a fiatalok tanácstalanságát, az énkeresés magányosságát, a generációs problémákat, a nevelési és az oktatási módszerek elégtelenségét, elavultságát, a felnőttek korlátoltságát és a gyerekekre ható saját bizonytalanságát. A gyereknevelés akkor is egy nehéz feladat, ha megvan ennek a megfelelő kultúrája; a mai magyar valóságnak viszont a tanárok gyakori kontraszelektáltsága éppen úgy része, mint a szülők tájékozatlansága, érdektelensége vagy frusztrált szerepzavara." (Balás Márk blogja: http://walled.trychydts.hu/…/…/02/panodrama-mas-nem-tortent/)

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft           Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com 

vagy online jegy: http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánló: https://www.youtube.com/watch?v=rgCyhMGpRwc
https://www.youtube.com/watch?v=Ydmj98mn2Gs
https://www.youtube.com/watch?v=NlKwMz8I6cI
https://www.youtube.com/watch?v=A2VPW8Fq_f0

"... A serdülő kori problémák elkerülhetetlenül hitelesebbnek és érdekesebbnek hatnak így, hogy a korosztály tolmácsolásában kerülnek elő. És a hitelesség az, ami az apróbb hibák ellenére, maradéktalanul leköti a nézőt az előadás alatt... A színészek életszerű játékmodora mellett nem lógnak ki a többségükben tehetséges, önmagukhoz hasonló szerepeket alakító diákok. Élettel töltik meg az üres teret, izgalmas nyüzsgés alakul ki, mindenki saját személyiséggel és történettel rendelkezik, ami hiteles, osztályközösséghez kapcsolódó szituációkban bontakozik ki." (Hanal Márton: Homályzóna, 7óra7,http://7ora7.hu/programok/mas-nem-tortent/nezopont)

"Pass Andrea saját feldolgozása egy olyan erős, őszinte és elegáns megközelítésnek bizonyult, hogy az előadás végére maximálisan elmúlt belőlem a kezdeti húzódozás. (...) Szimpatikus, hogy a hangsúly nem a részleteken való csámcsogáson van, hanem a probléma valódi mélységeinek bemutatásán. Láthatjuk a fiatalok tanácstalanságát, az énkeresés magányosságát, a generációs problémákat, a nevelési és az oktatási módszerek elégtelenségét, elavultságát, a felnőttek korlátoltságát és a gyerekekre ható saját bizonytalanságát. A gyereknevelés akkor is egy nehéz feladat, ha megvan ennek a megfelelő kultúrája; a mai magyar valóságnak viszont a tanárok gyakori kontraszelektáltsága éppen úgy része, mint a szülők tájékozatlansága, érdektelensége vagy frusztrált szerepzavara." (Balás Márk blogja: http://walled.trychydts.hu/…/…/02/panodrama-mas-nem-tortent/)

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

ápr 17., péntek

ápr 15., szerda

Kinoflow, a filmsodor.
Kultúrmozi.Prímafilmek.
Kéthetente szerdánként fél nyolctól a HÁTSÓ KAPU-ban.

A sparhelt begyújtva, a pogácsa kisütve, a filmet meg mi hozzuk!
Sörni, borni, kakaózni lehet.
A film után maradni ér!

https://www.facebook.com/kinoflowbp?fref=ts

ápr 14., kedd

Innovátorképzés - a három hónapos programról bővebben:

http://www.igenschool.info/igen

ápr 12., vasárnap

"József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)
 
„Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott     tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)
 
Előadók: Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs, Nagy Gergely
Koncepció: Zsalakovics Anikó
 
"...A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára... újra fel kell vennie a               kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az       emberrel és ezáltal a történelemmel. 
A költészet nyitva áll. Most. Mindig."
 
Támogatók: NEFMI, NKA, Jurányi Produkciós Közösségi 
Inkubátorház
 
jegyár: 1500,-
 
Hátsó Kapu
1074 Budapest, Dohány u. 13.
Jegyfoglalás: varosiszinhaz@gmail.com,

Menjünk világgá...! 

 Videójáték workshop Sebő Ferivel  (12+)

Legyél Te is videójátékkészítő! Lehetsz programozó, író, grafikus, vagy bármi egyéb: zenész, fodrász, öltöztető...
Délelőtti és délutáni  műhelyblokkok során, több szekcióban csoportos és egyéni munkával,  általad kitalált, önálló videójátékod készül, és együtt is ebédelünk.
Laptoppal gyere, a legegyszerűbb is megteszi, csak internet kapcsolat lehetősége legyen rajta!

Ezt a szoftvert használjuk: clickteam fusion, ez egy játékfejlesztő játék, segítségével az angolba is jobban belejövünk  www.clickteam.com 
itt láthatsz példákat, indie games https://www.youtube.com/watch?v=3Zq1yo0lxOU

Javasolt korosztály: 12+ ( kisebb is beleférhet)
ár:   3000,-/nap/fő  vagy   5000,-/két nap/fő 
csoport létszám:  max: 15 fő, vegyes korosztály

Arató Ági, Sebő Feri, Ungváry Fanni

Előzetes jelentkezést kérünk - regisztrálni lehet: ungvaryfanni@gmail.com +36 20 367 7444

   szombatról   https://www.facebook.com/events/1546401988931807/?ref=5
   vasárnapról  https://www.facebook.com/events/838645136191832/?ref=5

ápr 11., szombat

A történet Sárbogárdi Jolán vasúti dolgozó kettős életéről szól. Meneküléséről a valóságból, anyuska elől, Vargányai Guszti főnök-udvarló elöl, a saját maga kreálta operett-világba, melynek sk. kéziratát hiába küldözgeti szerkesztőségeknek, hogy bemutatásra kerülhessen színi területen. Az álomvilág habos operett, szerelemről, a hon megmentéséről, a sebek csók és leukoplast általi gyógyításáról, míg a valóság sivár próza Ibusár - Ibusár állomáson. Mindkét világ a jól ismert partinagylajosi nyelven. Kísérletünk tárgya ezt a zene-próza relációt zene-zene relációban látni, láttatni, tehát az ibusári valóságot is zenében követni.

A zenei műfajok az operától a rap-ig, a musical-től a mulatós zenéig terjednek, függően a karakterektől, vagy dramaturgiai helyzettől.
Szereplők:
Kiss Diána Magdolna
Friedenthal Zoltán
Kéménczy Antal (zongora)
 
jegyár: 1500,-    elővásárlás: jegy.hu
 
Menjünk világgá...! 

 Videójáték workshop Sebő Ferivel  (12+)

Legyél Te is videójátékkészítő! Lehetsz programozó, író, grafikus, vagy bármi egyéb: zenész, fodrász, öltöztető...
Délelőtti és délutáni  műhelyblokkok során, több szekcióban csoportos és egyéni munkával,  általad kitalált, önálló videójátékod készül, és együtt is ebédelünk.
Laptoppal gyere, a legegyszerűbb is megteszi, csak internet kapcsolat lehetősége legyen rajta!

Ezt a szoftvert használjuk: clickteam fusion, ez egy játékfejlesztő játék, segítségével az angolba is jobban belejövünk  www.clickteam.com 
itt láthatsz példákat, indie games https://www.youtube.com/watch?v=3Zq1yo0lxOU

Javasolt korosztály: 12+ ( kisebb is beleférhet)
ár:   3000,-/nap/fő  vagy   5000,-/két nap/fő 
csoport létszám:  max: 15 fő, vegyes korosztály

Arató Ági, Sebő Feri, Ungváry Fanni

Előzetes jelentkezést kérünk - regisztrálni lehet: ungvaryfanni@gmail.com 

   szombatról   https://www.facebook.com/events/1546401988931807/?ref=5
   vasárnapról  https://www.facebook.com/events/838645136191832/?ref=5

ápr 10., péntek

-emlékeztető-

Nincs egy önálló gondolatom sem? Miért kell utánozni? Miért csak ismétlek? Miért nem dolgozom fel újra? Miért nem hagyom az egészet, úgy ahogy van? 
Reflektálás helyett „valamivé válás”? 

"Volt egyszer egy álmom. Édesanyám hasában vagyok, egy hét van a születésemig. Én már kész vagyok, de még nem lehet menni. Minden oké odabent, nyugalom és csend. Pontosan tudom, mi vár majd odakint. Tudom hogyan fogok kinézni, miken fogok keresztülmenni, milyen szerepeket fogok játszani. Ez lehangol kicsit. Úgy éreztem, hogy a függöny mögött állok és várom, hogy színpadra léphessek. Ez a sablonos kép még jobban lehangolt. Tényleg csak ennyi? Ez már le van játszva és azt is ezren eljátszották.”

Az este rövid műsorszámok sorozatából fog állni, előadói szerepek és formátumok, akciók, jelenetek, gondolatok, rekonstrukciók láncolata. Tánc, szöveg és zene. Performansz és nem előadás, reflektálás helyett „valamivé válás”!

jegyár: 1500,-      online jegy: jegy.hu

ápr 9., csütörtök

Nincs egy önálló gondolatom sem? Miért kell utánozni? Miért csak ismétlek? Miért nem dolgozom fel újra? Miért nem hagyom az egészet, úgy ahogy van? 
Reflektálás helyett „valamivé válás”? 

Volt egyszer egy álmom. Édesanyám hasában vagyok, egy hét van a születésemig. Én már kész vagyok, de még nem lehet menni. Minden oké odabent, nyugalom és csend. Pontosan tudom, mi vár majd odakint. Tudom hogyan fogok kinézni, miken fogok keresztülmenni, milyen szerepeket fogok játszani. Ez lehangol kicsit. Úgy éreztem, hogy a függöny mögött állok és várom, hogy színpadra léphessek. Ez a sablonos kép még jobban lehangolt. Tényleg csak ennyi? Ez már le van játszva és azt is ezren eljátszották.”

Az este rövid műsorszámok sorozatából fog állni, előadói szerepek és formátumok, akciók, jelenetek, gondolatok, rekonstrukciók láncolata. Tánc, szöveg és zene. Performansz és nem előadás, reflektálás helyett „valamivé válás”!

jegyár: 1500,-    online jegy: jegy.hu

ápr 8., szerda

komédia egy felvonásban

„Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit. Mindenüket pénzzé teszik, hogy kinyithassanak, ám az üzlet nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Uruguay-i nagynénjük tanácsára úgy döntenek, hogy marihuánát fognak árulni a dohányboltban.”

Főbb szereplők:
Károly, a nagypapa – PAIZS Miklós
Karesz, Apu – HORVÁTH András
Karcsi, Fiú – PREISZNER Miklós
Nagymama, Károly felesége – HORVÁTH András
Anyu, Karesz felesége – PREISZNER Miklós
Uruguay-i nagynéni – PAIZS Miklós
Marcsi, a szomszéd lány – PAIZS Miklós (csak hangban)
Orbán Viktor – KOVÁCS Gergely m.v.

Díszlet – FEKETE Anna
Jelmez – GAZDAG Hajnalka
Slampoetry dalszöveg – MOLNÁR Péter
Rendezőasszisztens – BALOGH Orsolya
Írta és rendezte: SEBŐ Ferenc

Jegyrendelés: petrezselymetakarok@gmail.com
Jegyek korlátozott számban, e-mailben megrendelők előnyben!

https://www.facebook.com/zoldszofi

médiatámogató: 

ápr 7., kedd

Innovátorképzés - a három hónapos programról bővebben:

http://www.igenschool.info/igen

ápr 4., szombat

Kisképzősök kiállítása szabadon - korlátok nélkül. Az iskola mint anyaméh, a kiállítók mint magzatok. Az alkotások közötti kötődés a fiatal művészeket összefűző mély kapcsolat, azonos értékrend. Egyedülálló interaktív kiállítás. (Iskolától független szervezés.)

Programok:

A belépés minden programra ingyenes!

Április 2.
- 20:00 megnyitó
- 22:00 techno buli, tánc mulatság
zene: Banidu vizuál: Healium 

Április 3.
- 19:00 - 20:00 "Slam poetry" (nálunk szólás szabadság van, helyben jelentkezhetsz bármilyen műfajjal)
- 20:00 - 21:00 Gazsi Rap Show
- 21:00 - 22:00 Buddah Pöff Family, Sakura Beats

Április 4.
- 20:00 Siketfajd koncert
Tagok:
Horváth Ábel - gitár
Makovecz Dániel - ének ,billentyű
Birta Dániel - basszus
Sebők Gergő - bohóc
Sziládi Szabolcs - dob

-Előtte és utána performance-ot előadni lehetséges. Jelentkezés a lialorinczy@gmail.com e-mail címen március 22-ig.

Kiállítók: 
Hajdú Ágnes - festő szak
Kulcsár Rebeka - festő szak
Szlávik Barbara - festő szak 
Dózsa Tamara - grafika szak 
Schreit Klaudia Anna - bőr szak 
Nagy Kata - fotó szak
Csanálosi Mária - festő szak
Kaderják Eszter - festő szak 
Csóka Boglárka - fotó szak 
Fazekas Dániel - grafika szak 
Illés Andor - grafika szak
Fukui Ryu - fotó szak
Matl Szilárd - szobrász szak
Kovács Mihály Mór - szobrász szak
Tuan Nguyen Anh - grafika szak

Szervező:
Lőrinczy Lia

ápr 3., péntek

ápr 2., csütörtök

ápr 1., szerda

Kinoflow, a filmsodor.
Kultúrmozi.Prímafilmek.
Kéthetente szerdánként fél nyolctól a HÁTSÓ KAPU-ban.

A sparhelt begyújtva, a pogácsa kisütve, a filmet meg mi hozzuk!
Sörni, borni, kakaózni lehet.
A film után maradni ér!

https://www.facebook.com/kinoflowbp?fref=ts

már 31., kedd

Márciustól indul újra a Hátsó Kapuban az ötödik !gen program. Kedd esténként izgalmas előadások és beszélgetések töltik majd be a teret, társadalmi innovációs projektek kelnek életre hétről hétre. www.igenschool.info

már 29., vasárnap

Szivárványréteken - tündéres dalok, táncpendülés
Interaktív, zenés-táncos előadás óvodásoknak
 
Repertoárunk gerincét finn gyermekversek és Simai Mihály szegedi író-költő verseire komponált gyermekdalok alkotják.
 
Egy táncos tündér segítségével lépünk be saját képzeletbeli világunkba, ahol közös énekekkel, táncos játékokkal hívjuk életre saját tündérkertünket.
 
Haik Viki/Szabó Eszter - ének
Kiss Bea – fuvola 
Farkas Zoltán – gitár

Szűcs Dóra Ida - táncos
Geltz Péter – zeneszerző

Az előadás, gyerekkoncert 11-kor és 15 órakor is látható.
 
jegyár: 1000,-
jegyvásárlás: jegy.hu

már 28., szombat

TÁP Színház
Mózsik Imre
LÖ CSIBÉSZEK
A Pokoli Trió
melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy 
különös helyre…

Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán

Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza 
Babaluk Inez: Gergely Katalin 
Sridöm Eszter: Piti Emőke 
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt 
Stáb:

díszlet, jelmez: Szabados Luca 
videó: Juhász András 
videó installáció: Samu Bence 
hang, fény: Szapu Dani 
a rendező munkatársa: Székely Rozi 
író: Mozsik Imre 
rendező: Vajdai Vilmos 
 
Jegyrendelés:emailben csibeszek.jegy@gmail.com vagy online jegy.hu

már 27., péntek

A történet Sárbogárdi Jolán vasúti dolgozó kettős életéről szól. Meneküléséről a valóságból, anyuska elől, Vargányai Guszti főnök-udvarló elöl, a saját maga kreálta operett-világba, melynek sk. kéziratát hiába küldözgeti szerkesztőségeknek, hogy bemutatásra kerülhessen színi területen. Az álomvilág habos operett, szerelemről, a hon megmentéséről, a sebek csók és leukoplast általi gyógyításáról, míg a valóság sivár próza Ibusár - Ibusár állomáson. Mindkét világ a jól ismert partinagylajosi nyelven. Kísérletünk tárgya ezt a zene-próza relációt zene-zene relációban látni, láttatni, tehát az ibusári valóságot is zenében követni.

A zenei műfajok az operától a rap-ig, a musical-től a mulatós zenéig terjednek, függően a karakterektől, vagy dramaturgiai helyzettől.
Szereplők:
Kiss Diána Magdolna
Friedenthal Zoltán
Kéménczy Antal (zongora)
 
Jegyrendelés: Jegy.hu
Jegyár:
1 500 Ft

már 26., csütörtök

Hagyományos minden rossz varieté ezúttal a Hátsó Kapuban! 

Fellép a Kispál és a borz!*

„A TÁP Színház Varietéjét a rossz színház iránti szenvedélyes elkötelezettség tartja össze. Túl sok jó színház van a világon. Túl sok jó színész, túl sok jó rendező. Túl sok jó darab, túl sok jó előadás. Ki nem unja már a remek világítást, díszletet, jelmezeket? Kit nem altatnak el a zseniális kísérőzenék? A rossz színház ritka kincs, egyre ritkább. Megismételhetetlen. Meg kell becsülnünk ezt a kincset. Ápolnunk, TÁPlálnunk kell. Célunk, hogy a lehető legtöbb rossz, amatőr, dilettáns, gagyi, penetránsan kellemetlen színházi műsorszámot hozzunk létre. A jó színház művelőivel ellentétben mi örülünk annak, ha a közönség nem figyel az előadásra, beszélgetnek, telefonálnak, esznek, isznak, ki-be járkálnak. Valamennyiünknek jól esik, ha a nézők nem nevetnek a poénokon, ha nem érzékenyülnek el a szomorú jelenetek alatt, ha nem tapsolnak. Boldoggá tesz bennünket, ha előadásainkról hallgat a média.”

*: Valahol.

már 25., szerda

komédia egy felvonásban

„Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit. Mindenüket pénzzé teszik, hogy kinyithassanak, ám az üzlet nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Uruguay-i nagynénjük tanácsára úgy döntenek, hogy marihuánát fognak árulni a dohányboltban.”

Főbb szereplők:
Károly, a nagypapa – PAIZS Miklós
Karesz, Apu – HORVÁTH András
Karcsi, Fiú – PREISZNER Miklós
Nagymama, Károly felesége – HORVÁTH András
Anyu, Karesz felesége – PREISZNER Miklós
Uruguay-i nagynéni – PAIZS Miklós
Marcsi, a szomszéd lány – PAIZS Miklós (csak hangban)
Orbán Viktor – KOVÁCS Gergely m.v.

Díszlet – FEKETE Anna
Jelmez – GAZDAG Hajnalka
Slampoetry dalszöveg – MOLNÁR Péter
Rendezőasszisztens – BALOGH Orsolya
Írta és rendezte: SEBŐ Ferenc

Jegyrendelés: petrezselymetakarok@gmail.com
Jegyek korlátozott számban, e-mailben megrendelők előnyben!

https://www.facebook.com/zoldszofi

médiatámogató: 

már 24., kedd

Márciustól indul újra a Hátsó Kapuban az ötödik !gen program. Kedd esténként izgalmas előadások és beszélgetések töltik majd be a teret, társadalmi innovációs projektek kelnek életre hétről hétre. www.igenschool.info

már 22., vasárnap

SZEREPLŐK

ANNA PETROVNA VOJNYICEVA         – Kopek Janka m.v.
SZERGEJ PAVLOVICS VOJNYICEV         – Viktor Balázs
SZOFJA JEGOROVNA                – Piti Emőke
PORFIRIJ SZEMJONOVICS GLAGOLJEV     – Borsányi Dániel
KIRILL PORFIRJEVICS GLAGOLJEV         – Farkas Sándor m.v.
MARJA JEFIMOVNA GREKOVA         – Tenki Dalma m.v.
NYIKOLAJ IVANOVICS TRILECKIJ         – Rózsa Krisztián 
ISZAK ABRAMOVICS VENGEROVICS         – Ruscsák Péter m.v.
MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV         – Horváth Szabolcs
ALEKSZANDRA IVANOVNA (SZÁSA)         – Boros Anna m.v.
OSZIP                         – Domokos Zsolt

FORDÍTÓ – Radnai Annamária
LÁTVÁNY - Jeli Sára Luca
DRAMATURG - Kautzky-Dallos Máté
RENDEZŐASSZISZTENS - Erdélyi Adrienn
RENDEZŐ - Fábián Péter, Benkó Bence

"De hát én nem azért írtam a darabjaimat, hogy sírjanak rajtuk (...) Én azt akartam mondani az embereknek: nézzetek magatokra, vegyétek végre észre, hogy milyen rosszul, unalmasan éltek! A legfontosabb, hogy ezt megértsék az emberek. Ha ezt megértették, akkor feltétlenül egy másik, jobb életet teremtenek maguknak... Én azt már nem fogom látni, de tudom, hogy valami egészen más lesz, nem is hasonlít arra, ami most van... Amíg az az új élet el nem jön, én újra és újra mondom: értsétek meg végre, hogy milyen rosszul, milyen unalmasan éltek!" (CSEHOV)

“Még nem jött el.” (k2 SZÍNHÁZ)

jegyár: 2500,-

jegyinformáció:  platonovjegy@gmail.com  online jegy: jegy.hu

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével (A „k2” név is arra utal, hogy a társulat alapítói a kaposvári másodévesek közül kerültek ki). ...Társulatunk célja olyan – egyetemi tanulmányainktól független – produkciók készítése, amelyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az adott anyaggal való szabad kísérletezés során születnek meg.  https://www.facebook.com/k2szinhaz/info?tab=overview

http://www.szinhaz.hu/budapest/59322-mernunk-kell-kockaztatni-interju-az...

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a K2 színház együttműködésében jött létre.

Menjünk világgá...!

ÉLŐ kapcsolás - média műhely Kistamás Lászlóval (8+)
Tudósítónk a helyszínről jelenti...
HK-Zsebtévét indítunk! Média műhelyünk első szemeszterének témája: a televíziós élő közvetítés.
Változatos tudósítói helyzetekkel játszunk.
Lehetsz híradós, időjós, riporter, néző, szerkesztő... játszunk makettekkel és modellezünk helyzeteket, Kistamás Lászlóval.

jegyár: 800,-  családi jegy 2200,-
regisztrálni lehet:  ungvaryfanni@gmail.com 

https://www.facebook.com/events/949751288393014/?ref=5

már 21., szombat

már 20., péntek

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft           Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com 

vagy online jegy: http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánló:

https://www.youtube.com/watch?v=rgCyhMGpRwc
https://www.youtube.com/watch?v=Ydmj98mn2Gs
https://www.youtube.com/watch?v=NlKwMz8I6cI
https://www.youtube.com/watch?v=A2VPW8Fq_f0

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

már 19., csütörtök

Kinoflow, a filmsodor.
Kultúrmozi.Prímafilmek.
Kéthetente szerdánként fél nyolctól a HÁTSÓ KAPU-ban.

A sparhelt begyújtva, a pogácsa kisütve, a filmet meg mi hozzuk!
Sörni, borni, kakaózni lehet.
A film után maradni ér!

https://www.facebook.com/kinoflowbp?fref=ts

Minden évben megrendezésre kerül egy éjszaka. Egy őrült éjszaka. Sztárfellépőkkel, és idén a zene hangereje sem marad a totális nullán.
Készüljetek föl:

Habparty hab nélkül
Lézershow láthatatlan fénytechnikával
Őrületes LightsON konferencia

Tekintsünk együtt előre a MÚLTBA, térjünk vissza a RETROBA

Az MMI idén beteszi a Kaput!
Olyan izgalmas, mint egy adventi naptár, DE TAVASSZAL!
MMI:
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet
┗(^0^)┓┗(^0^)┓┗(^0^)┓┗(^0^)┓┗(^0^)┓┗(^0^)┓

PROGRAM:
Frazon Zsófi – MaDokLabor (nosztalgia és retro)

Hermann Veronika – A hipszter szubkultúra a 90-es években és most

Klág Dávid – Egy sorozat a semmiről
A kilencvenes évek legsikeresbb sorozatát alig ismerik Magyarországon, pedig a mai napig hatalmas hatása van a popkultúra minden részére

Németh Róbert – 90-es évek hangzásvilága mai dalokban 

Milkovics Mátyás – Zeneboncolás - A 90-es évek 

Kilencvenizmus - A könyv egyik szerzőjével, Dobos Csabával Inkei Bence beszélget

már 17., kedd

Márciustól indul újra a Hátsó Kapuban az ötödik !gen program. Kedd esténként izgalmas előadások és beszélgetések töltik majd be a teret, társadalmi innovációs projektek kelnek életre hétről hétre. www.igenschool.info

már 14., szombat

Láthatár – színházi nevelési előadás

Lili nővérével, Lucával egy hajón él. A két lány kialakított egy saját világot, amelyben boldogok és szabadok. Néha idegenek is velük tartanak: hogy egy kis keresetük is legyen, embereket utaztatnak hajójukon. Így ismeri meg Lili Mátét, az egyik utast, aki magával hozza egy másik világ gondolatát...

Rendező: Márton Gábor Csaba
Foglalkozásvezető: Montvai Hanna

Szereplők:

Lili - Schefcsik Orsolya
Luca - Kallós Viola
Máté - Molnár Markó

jegy: 1500,-
online: jegy.hu  előrendelés: forumtarsulat@gmail.com címen

Az előadás a FÜGE Produkció III. Tantermi Színházi Projektje és a SÍN Kulturális Központ támogatásával valósul meg.

már 8., vasárnap

A szöveg Mozart Don Giovannijának a dallamaira íródott, Lorenzo Da Ponte után és ellenében, Paizs Miklós által. A prózai részek jelentős mértékben egy közös színházi munka eredményei.

2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, hozzárakta a magáét, és most ujjbábokkal előadja. 
A librettó írásához egy 1936-os operafelvétel szolgált segítségül (vez. Fritz Busch). Az előadás zenei alapját is ez az anyag képezi (két tételt leszámítva, ami Gardiner).

" Ez úgymond egy háborús Don Giovanni, amennyiben nincs társulat, nincs támogatás, csak a szándék és az erőfeszítés. Mintha valaki egy óvóhelyen adná elő az operát a többiek szórakoztatása végett. "

jegyár: 2000,-  

előrendelés: jegy.hu-n

Jegyrendelés: Jegy.hu

Menjünk világgá... - ÉlményMűhely!

Vizuális művészeti-matematikai ÉlményMűhely a JOMILI KÉSZLET feltalálójával, Lukovics Lászlóval.
A szlovákiai magyar Lukovics László által feltalált Jomili készletet Victor Vasarely festőművész művei és alkotói eljárásai ihlették. Számtalan kép és térbeli alkotás hozható létre a készlet nyolcféle, különbözőképpen megfestett kocka és hasáb elemeiből. A játék fejleszti a különböző korú gyermekek és felnőttek motorikus és kognitív képességeit, a kézügyességet, a térlátást, a kreativitást, a logikát és az alkotóképességet.

Jomili Cubes - Family workshop with the inventer!

Jomili Cubes is a new wooden game which will train your imagination, creativity and patience to master art of logic and aesthetic. All masterpieces can be built in two or three dimensions to create perfect illusion. Lets try to playfully create some art:-)

További információ:
https://www.facebook.com/JomiliCubes?ref=aymt_homepage_panel 
www.jomilicubes.eu 
Jegyár: 1500,- családi jegy: 2500,-

regisztrálni lehet: ungvaryfanni@gmail.com

már 7., szombat

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft           Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com 

vagy online jegy:  http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánló: https://drive.google.com/file/d/0B6ZvrMJBM3FWTTZSeS04QU5NbWs/view?usp=sh...

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft           Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com 

vagy online jegy:  http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánló: https://drive.google.com/file/d/0B6ZvrMJBM3FWTTZSeS04QU5NbWs/view?usp=sh...

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

már 6., péntek

TÁP Színház
Mózsik Imre
LÖ CSIBÉSZEK
A Pokoli Trió
melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy 
különös helyre…

Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán

Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza 
Babaluk Inez: Gergely Katalin 
Sridöm Eszter: Piti Emőke 
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt 
Stáb:

díszlet, jelmez: Szabados Luca 
videó: Juhász András 
videó installáció: Samu Bence 
hang, fény: Szapu Dani 
a rendező munkatársa: Székely Rozi 
író: Mozsik Imre 
rendező: Vajdai Vilmos 
 
Jegyrendelés:emailben csibeszek.jegy@gmail.com vagy online jegy.hu

már 5., csütörtök

keresztmetszet a közoktatásról

Az új tanév disznóságai! – ezúttal is szó szerint

2015. március 5. 18.00 és 20.00 órakor

Jegyárak: felnőtt 2600 forint, diák 1800 forint

Jegyrendelés: panodramaplays@gmail.com vagy onlne jegy: http://www.jegy.hu/program/a-panodrama-bemutatja-ttt-2014-15-55621

Ezúttal is pellengéren a közoktatás: szemöldöksmink és szőrös kar, kislányt mészárló baltás gyilkos és kacérkodó megerőszakolt az oktatófilmekben, a homoszexualitás mint tudatos bűnelkövetés, "te anyád is hülye", “csomizom a ruciba a habtestem” a tankönyvekben, makacs gyermek csak a rémhírekben. De Molière-t inkább hanyagoljuk, túl negatív.

Elég furcsa látni, érzékelni, hogy az oktatásügynek tulajdonképpen semmi dolga nincsen a gyerekekkel. Az oktatás politikai feladat, amelyben a legfontosabb a működés, tehát nem a gyerekért (majd a következő szinten az egyébként elvileg a diákok szolgálatában álló tanárért) van a rendszer, hanem ők vannak a rendszerért.” (Ugrai István: Politikai feladat http://7ora7.hu/programok/ttt/nezopont )

Életpályamodell vagy pályaelhagyás. Százhúszezer forint vagy hatezer svájci frank. Pofozkodó tanár vagy tanárverő diák. Cigány a földszinten, paraszt az emeleten – integrált oktatás. Búcsú a harmatos rózsától. Iskolarendőr sárga lufival - egy kis tánc. Hit, remény, szeretet - erős vár a mi etikánk. Mamakör és gyerekszáj. Ők. Mi. Komolyan. Humorral. Nem szájba rágva, de ismét szó szerint.

A Nagy Vitát a PanoDráma színházi nevelési programjának diákjai prezentálják, a téma is változhat. Hogy ki melyik oldalt képviselje, azt most is a közönség dönti el, ahogy azt is, melyik csapat győzőtt.

A Nemzeti Pedagóguskar zenés betétszámaihoz a világhírű Dogtroep volt tagja, a 5te Kwartier vezetője Ted van Leeuwen szerzett zenét.

“Az iskolának kell gondoskodnia a diákokról, különben elkallódnak, rossz útra térnek, elkezdenek bandázni, rengeteget interneteznek, ülnek a gép előtt, rossz hatások érik őket, ne adj Isten, odáig fajulhat mindez, hogy devianciába torkollik az életük.” (Hoffmann Rózsa)

"A hatályos szabályozás alapján az utcán csellengő diákot a rendőr igazoltathatja, és abban az esetben, ha a diák az intézkedésnek ellenszegül, akkor vele szemben a Rendőrségről szóló törvény alapján a rendőr testi kényszert és bilincset alkalmazhat."

Előadják: Cseh Judit, Feuer Yvette, Hárs Anna, Ördög Tamás, Schermann Márta, Urbanovits Krisztina, valamint minden alkalommal négy másik középiskolás diák

Koncepció és dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zeneszerző: Ted van Leeuwen, a Karaoke Europe keretében

Rendező: Schermann Márta

Társrendező és kreatív producer: Lengyel Anna

A 2012-es előadás kritikáiból:

“Ha PanoDráma, akkor társadalmiság, kritikus szemlélet, szociális érzékenység. (...) Az alkotócsapatnak sikerült fájdalmas humorral nyúlnia a szegregáció vs. integráció, a beiskolázás, a felsőoktatási keretszámok vagy éppen az iskolai erőszak témájához, miközben most is újat mutatott.” - (Antal Nikolett: Egy botrány részletei)

“A PanoDráma korábbi munkáihoz hasonlóan itt is a verbatim (szó szerinti) színház eszközeivel dolgoztak az alkotók, azaz az előadásban elhangzó szövegek mind személyesen készített interjúk, vagy mások által felvett anyagok változtatás nélküli tolmácsolása. Ennek eredményeképpen kínosan ismerős és életszagú minden egyes jelenet." - (Sós Eszter: Makarenkói pofon az oktatásnak)

A 2014 februári bemutató kritikáiból:

“Megdöbbenti az embert, hogy nem írói kreációkat adnak elő a színészek, nem a valóság elferdített és torzított transzformációja zajlik, a verbatim itt nem jelleg vagy műfaj, hanem formaalkotó kiindulópont. Ugyanis szinte eldönthetetlen, hogy nevessen vagy sírjon az ember azon, ahogyan ma iskolaigazgatók az évnyitó/évzáró/ünnepi beszédeiket fogalmazni gondolják, ahogyan ma az újonnan beszerzett iskolarendőrök a diákokhoz viszonyulnak, ahogyan a Mindenható Központ, a Klebelsberg Intézményfenntartó, a KLIK kezeli a feladatát: a hozzá nem értés, a szakmaiatlanság, a megfelelésvágy és a dilettáns ostobaság ordít a színpadról.

Félreértés ne essék: a TTT 2013/14. nem bírálja vagy kinevetteti az oktatás- és neveléspolitikát, hanem kritikus tükörbe teszi, furcsa (vagy korábban furcsának ható) jelenségeket helyez egymás után, és nem önmagukban az egyes komikus, sajnálatos esetekben, hanem így összességében alakul ki egy riasztó keret, amelyből a működésképtelenség, illetve a funkcióidegen működés jellemzése
olvasható ki." (Ugrai István: Politikai feladat http://7ora7.hu/programok/ttt/nezopont )

Néhány másodperces videóajánlók:

http://www.youtube.com/watch?v=cySbp3A1J9c

http://www.youtube.com/watch?v=eHJelKdsYY0

http://www.youtube.com/watch?v=c9rhZShYnsY

http://www.youtube.com/watch?v=kTDk-eoQeBE 

http://www.youtube.com/watch?v=jn8JAcv1DEM

“Anyukám és Apukám! Viselkedésemmel szégyent hoztam rátok és az iskolámra. én szaladgáltam. (ellenőrző-bejegyzés, 2o14)

“Vitassátok meg, hogy egy népnek vagy az egyénnek javára szolgál-e a végtelen nyitottság, a határtalan tolerancia!” (Erkölcstan 5. osztályosoknak)

“Ide jár nekem is a középső gyerek az emeletre a B-be, de bevallom őszintén a tanár kicsinálja őt, kiveszem, jobb lesz neki a cigány osztályban. Okos gyerek, a másodikba jár, de többet tud mint a bátyja, a harmadikos lent. De nem bírja már, rendesen remeg a tanárjától”  (egy gyöngyöspatai roma szülő)

“Egyébként láttunk cigányokat két éve Szlovákiában, egy gyönyörű hegyen áfonyát szedtünk, és ott voltak cigányok, akik ezzel foglalkoznak, hogy áfonyát gyűjtenek és ugye tényleg itt Budafokon ugye nem látunk olyan sok cigányt, és akkor kérdezte tőlem, hogy … már nem emlékszem pontosan... most így hirtelen, hogy ööö...hát hogy ilyen szakadt,borzalmas színű zsigulival voltak, és hogy milyen szép színű kocsijuk van, ezeknek a barna szőrű magyaroknak? És akkor látott igazából cigányt a gyerek...” (budafoki anyuka)

“Én elmondtam százszor a kollegáknak, hogy mindenki saját felelősségére üti meg a gyerekeket.” (igazgatónő)

“Mikor én voltam diák, ha nem figyeltem órán, csak úgy repült a kilós kulcscsomó és eszembe se jutott a feljelentgetés a kurva életbe! Több ilyen tanárt! Majd tiszteletet tanul a sok szarházi!” (felnőtt vélemény a fizikai fegyelmezésről az iskolában)

fotó: Gábor Sára

keresztmetszet a közoktatásról

Az új tanév disznóságai! – ezúttal is szó szerint

2015. március 5. 18.00 és 20.00 órakor

Jegyárak: felnőtt 2600 forint, diák 1800 forint

Jegyrendelés:

panodramaplays@gmail.com vagy online jegy:

http://www.jegy.hu/program/a-panodrama-bemutatja-ttt-2014-15-55621

már 4., szerda

Kinoflow, a filmsodor.
Kultúrmozi.Prímafilmek.
Kéthetente szerdánként fél nyolctól a HÁTSÓ KAPU-ban.

A sparhelt begyújtva, a pogácsa kisütve, a filmet meg mi hozzuk!
Sörni, borni, kakaózni lehet.
A film után maradni ér!

https://www.facebook.com/kinoflowbp?fref=ts

már 1., vasárnap

SZEREPLŐK

ANNA PETROVNA VOJNYICEVA – Kopek Janka m.v.
SZERGEJ PAVLOVICS VOJNYICEV – Viktor Balázs
SZOFJA JEGOROVNA  – Piti Emőke
PORFIRIJ SZEMJONOVICS GLAGOLJEV  – Borsányi Dániel
KIRILL PORFIRJEVICS GLAGOLJEV – Farkas Sándor m.v.
MARJA JEFIMOVNA GREKOVA – Tenki Dalma m.v.
NYIKOLAJ IVANOVICS TRILECKIJ  – Rózsa Krisztián 
ISZAK ABRAMOVICS VENGEROVICS  – Ruscsák Péter m.v.
MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV – Horváth Szabolcs
ALEKSZANDRA IVANOVNA (SZÁSA) – Boros Anna m.v.
OSZIP – Domokos Zsolt

FORDÍTÓ – Radnai Annamária
LÁTVÁNY - Jeli Sára Luca
DRAMATURG - Kautzky-Dallos Máté
RENDEZŐASSZISZTENS - Erdélyi Adrienn
RENDEZŐ - Fábián Péter, Benkó Bence

"De hát én nem azért írtam a darabjaimat, hogy sírjanak rajtuk (...) Én azt akartam mondani az embereknek: nézzetek magatokra, vegyétek végre észre, hogy milyen rosszul, unalmasan éltek! A legfontosabb, hogy ezt megértsék az emberek. Ha ezt megértették, akkor feltétlenül egy másik, jobb életet teremtenek maguknak... Én azt már nem fogom látni, de tudom, hogy valami egészen más lesz, nem is hasonlít arra, ami most van... Amíg az az új élet el nem jön, én újra és újra mondom: értsétek meg végre, hogy milyen rosszul, milyen unalmasan éltek!" (CSEHOV)

“Még nem jött el.” (k2 SZÍNHÁZ)

jegyár: 2500,-

jegyinformáció:  platonovjegy@gmail.com  online jegy: jegy.hu

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével (A „k2” név is arra utal, hogy a társulat alapítói a kaposvári másodévesek közül kerültek ki). ...Társulatunk célja olyan – egyetemi tanulmányainktól független – produkciók készítése, amelyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az adott anyaggal való szabad kísérletezés során születnek meg.  https://www.facebook.com/k2szinhaz/info?tab=overview

http://www.szinhaz.hu/budapest/59322-mernunk-kell-kockaztatni-interju-az...

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a K2 színház együttműködésében jött létre.

feb 28., szombat

SZEREPLŐK

ANNA PETROVNA VOJNYICEVA – Kopek Janka m.v.
SZERGEJ PAVLOVICS VOJNYICEV– Viktor Balázs
SZOFJA JEGOROVNA – Piti Emőke
PORFIRIJ SZEMJONOVICS GLAGOLJEV – Borsányi Dániel
KIRILL PORFIRJEVICS GLAGOLJEV – Farkas Sándor m.v.
MARJA JEFIMOVNA GREKOVA  – Tenki Dalma m.v.
NYIKOLAJ IVANOVICS TRILECKIJ  – Rózsa Krisztián 
ISZAK ABRAMOVICS VENGEROVICS – Ruscsák Péter m.v.
MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV  – Horváth Szabolcs
ALEKSZANDRA IVANOVNA (SZÁSA)  – Boros Anna m.v.
OSZIP  – Domokos Zsolt

FORDÍTÓ   - Radnai Annamária
LÁTVÁNY  - Jeli Sára Luca
DRAMATURG - Kautzky-Dallos Máté
RENDEZŐASSZISZTENS - Erdélyi Adrienn
RENDEZŐ - Fábián Péter, Benkó Bence

"De hát én nem azért írtam a darabjaimat, hogy sírjanak rajtuk (...) Én azt akartam mondani az embereknek: nézzetek magatokra, vegyétek végre észre, hogy milyen rosszul, unalmasan éltek! A legfontosabb, hogy ezt megértsék az emberek. Ha ezt megértették, akkor feltétlenül egy másik, jobb életet teremtenek maguknak... Én azt már nem fogom látni, de tudom, hogy valami egészen más lesz, nem is hasonlít arra, ami most van... Amíg az az új élet el nem jön, én újra és újra mondom: értsétek meg végre, hogy milyen rosszul, milyen unalmasan éltek!" (CSEHOV)

“Még nem jött el.” (k2 SZÍNHÁZ)

jegyár: 2500,-

jegyinformáció:  platonovjegy@gmail.com  online jegy: jegy.hu

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével (A „k2” név is arra utal, hogy a társulat alapítói a kaposvári másodévesek közül kerültek ki). ...Társulatunk célja olyan – egyetemi tanulmányainktól független – produkciók készítése, amelyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az adott anyaggal való szabad kísérletezés során születnek meg.  https://www.facebook.com/k2szinhaz/info?tab=overview

http://www.szinhaz.hu/budapest/59322-mernunk-kell-kockaztatni-interju-az...

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a K2 színház együttműködésében jött létre.

feb 27., péntek

feb 26., csütörtök

feb 25., szerda

feb 22., vasárnap

A szöveg Mozart Don Giovannijának a dallamaira íródott, Lorenzo Da Ponte után és ellenében, Paizs Miklós által. A prózai részek jelentős mértékben egy közös színházi munka eredményei.

2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, hozzárakta a magáét, és most ujjbábokkal előadja. 
A librettó írásához egy 1936-os operafelvétel szolgált segítségül (vez. Fritz Busch). Az előadás zenei alapját is ez az anyag képezi (két tételt leszámítva, ami Gardiner).

" Ez úgymond egy háborús Don Giovanni, amennyiben nincs társulat, nincs támogatás, csak a szándék és az erőfeszítés. Mintha valaki egy óvóhelyen adná elő az operát a többiek szórakoztatása végett. "

jegyár: 1500,-  

előrendelés: jegy.hu-n

Jegyrendelés: Jegy.hu

Menjünk világgá...!

ÉLŐ kapcsolás - média műhely Kistamás Lászlóval (8+)
Tudósítónk a helyszínről jelenti...
HK-Zsebtévét indítunk! Média műhelyünk első szemeszterének témája: a televíziós élő közvetítés.
Változatos tudósítói helyzetekkel játszunk.
Lehetsz híradós, időjós, riporter, néző, szerkesztő... játszunk makettekkel és modellezünk helyzeteket, Kistamás Lászlóval.

jegyár: 800,-  családi jegy 2200,-
regisztrálni lehet:  ungvaryfanni@gmail.com +36 20 367 7444

https://www.facebook.com/events/949751288393014/?ref=5

feb 21., szombat

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft       Jegyrendelés: panodramaplays@gmail.com 

vagy online jegy:  http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánló: https://drive.google.com/file/d/0B6ZvrMJBM3FWTTZSeS04QU5NbWs/view?usp=sh...

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft           Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com 

vagy online jegy: http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánló: https://drive.google.com/file/d/0B6ZvrMJBM3FWTTZSeS04QU5NbWs/view?usp=sh...

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

feb 19., csütörtök

A történet Sárbogárdi Jolán vasúti dolgozó kettős életéről szól. Meneküléséről a valóságból, anyuska elől, Vargányai Guszti főnök-udvarló elöl, a saját maga kreálta operett-világba, melynek sk. kéziratát hiába küldözgeti szerkesztőségeknek, hogy bemutatásra kerülhessen színi területen. Az álomvilág habos operett, szerelemről, a hon megmentéséről, a sebek csók és leukoplast általi gyógyításáról, míg a valóság sivár próza Ibusár - Ibusár állomáson. Mindkét világ a jól ismert partinagylajosi nyelven. Kísérletünk tárgya ezt a zene-próza relációt zene-zene relációban látni, láttatni, tehát az ibusári valóságot is zenében követni.

A zenei műfajok az operától a rap-ig, a musical-től a mulatós zenéig terjednek, függően a karakterektől, vagy dramaturgiai helyzettől.
Szereplők:
Kiss Diána Magdolna
Friedenthal Zoltán
Kéménczy Antal (zongora)
 
jegyár: 1500,-    elővásárlás: jegy.hu
 
feb 18., szerda

Kinoflow, a filmsodor.
Kultúrmozi.Prímafilmek.
Kéthetente szerdánként fél nyolctól a HÁTSÓ KAPU-ban.

A sparhelt begyújtva, a pogácsa kisütve, a filmet meg mi hozzuk!
Sörni, borni, kakaózni lehet.
A film után maradni ér!

https://www.facebook.com/kinoflowbp?fref=ts

feb 15., vasárnap

TÁP Színház
Mózsik Imre
LÖ CSIBÉSZEK
A Pokoli Trió
melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy 
különös helyre…

Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán

Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza 
Babaluk Inez: Gergely Katalin 
Sridöm Eszter: Piti Emőke 
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt 
Stáb:

díszlet, jelmez: Szabados Luca 
videó: Juhász András 
videó installáció: Samu Bence 
hang, fény: Szapu Dani 
a rendező munkatársa: Székely Rozi 
író: Mozsik Imre 
rendező: Vajdai Vilmos 
 
Jegyrendelés:emailben csibeszek.jegy@gmail.com vagy online jegy.hu

Menjünk világgá...!

Babás délelőtt kendős-játékkal

Babás foglalkozás Baráti Ilonával

(Búzavirág Bábszínház, waldorf óvónő)

Mackós-kuckós játékra hív Ili, a Búzavirág Bábszínház vándor óvónője. Játék a legkisebbeknek, még nem óvodás, kis-óvodás korosztálynak.

Ilonáról, a Búzavirág Bábszínház előadásaiból ismert vándor óvónőről:

„ Baráti Ilona vagyok, 1950-ben születtem. 40 éven át óvónő voltam, hét éve nyugdíjba mentem. Nagykovácsiban élek van két felnőtt gyerekem és két unokám.
Különös ajándéka az életnek óvónőként élni. Egy emberöltő telt el észrevétlen, mert minden nap friss, kíváncsi szemek vártak rám, hívtak különös kalandokba. Nyugdíjba mentem, mert "kijártam" az óvodát. Megtanultam észre venni, belenézni abba a tükörbe, amit csak ők, óvodások tudnak tartani nekünk, felnőtteknek. Most tarsolyomban ezzel a tudással indulok tovább az utamon, járom az országot, megyek amerre ajtó, ablak nyílik, mesélek gyerekeknek, felnőtteknek”

Búzavirág Bábszínházról:
„ Népmeséket mondok óvodásoknak, miközben bábbal, kendővel, énekkel, furulyával igyekszem életre kelteni a hallottakat, hogy segítsem megtörténni a csodát: "Egyszer volt, hol nem volt...” A mesék nincsenek dramatizálva, feldolgozva, átdolgozva, aktualizálva. Eredeti magyar népmesék,vagy szöveghű fordítások.
A bábok gyapjúból, filcből, vászonból és selyemből készülnek. A díszlet évek óta gyűjtögetett kavicsok, ágak-bogak, termések.
A bábszínház atmoszféráját a gyerekek figyelme adja, amit nem látványos, harsány eszközökkel kívánok megteremteni, hanem csendes, derűs komolysággal.”

jegyár: 1000,- családi jegy: 1500,-
regisztrálni lehet: ungvaryfanni@gmail.com

Milyen volt?: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.433662236788808.1073741868.157...

feb 13., péntek

Láthatár – színházi nevelési előadás

Lili nővérével, Lucával egy hajón él. A két lány kialakított egy saját világot, amelyben boldogok és szabadok. Néha idegenek is velük tartanak: hogy egy kis keresetük is legyen, embereket utaztatnak hajójukon. Így ismeri meg Lili Mátét, az egyik utast, aki magával hozza egy másik világ gondolatát...

Rendező: Márton Gábor Csaba
Foglalkozásvezető: Montvai Hanna

Szereplők:

Lili - Schefcsik Orsolya
Luca - Kallós Viola
Máté - Molnár Markó

jegy: 1500,-
online: jegy.hu  előrendelés: forumtarsulat@gmail.com címen

Az előadás a FÜGE Produkció III. Tantermi Színházi Projektje és a SÍN Kulturális Központ támogatásával valósul meg.

feb 10., kedd

Az A10 európai építészeti folyóirat 2015. január-februári számának Eurovision melléklete tíz oldalon keresztül foglalkozik napjaink magyarországi építészetével. A legfontosabb páneurópai szakmai magazinban megjelent összeállítást a Kortárs Építészeti Központ szerkesztette.

A megjelent cikkek átfogóan vizsgálják a szakma hazai helyzetét, a nagyszabású állami beruházások és a magántőkéből zajló projektek közötti ellentmondásokat. Megismerhetőek az átalakuló budapesti belvárost jellemző épített terek, és az ismertetés kitér a Velencei Építészeti Biennálén is bemutatkozó építőtábor-jelenség, illetve az egyre inkább előtérbe kerülő közösségi kezdeményezések kapcsolatára is. A lapban emellett bemutatkozik a szerkesztésre felkért Kortárs Építészeti Központ, Emiel Lamers holland építész, az A10 korábbi magyarországi tudósítója is ismerteti készülő könyvének koncepcióját, illetve hét fiatal magyar építésziroda helyzete is kibontakozik az európai olvasók számára.

Az összeállítást Kovács Dániel és Polyák Levente, szerkesztők mutatják be az érdeklődőknek. A prezentációt kerekasztal beszélgetés követi a lapban megjelent, fiatal magyar építészirodák tagjaival a kortárs magyar építészet helyzetéről és az ezzel kapcsolatos, személyes tapasztalatokról.
A meghívott résztvevők: 
# Architecture Uncomfortable Workshop
# Arkt
# BAHCS
# Numbernow 
# Studio Nomad
# Valyo
# Womorrow.

A rendezvény nyitott és nyilvános. 
Az A10 aktuális száma a helyszínen megvásárolható lesz.

feb 8., vasárnap

"József Attilának semmiféle elismerés nem jutott azok részéről, akik a társadalomban, kultúrában hatalmi pozíciókat birtokolnak. Itt élhet és sikolthat szenvedésében egy nagyszerű ember: süket fülekre talál főképp azok körében, akik a legszívesebben nevezgetik magukat a kultúra hordozóinak.” (Fejtő Ferenc)
 
„Az Andaxínház előadása nagyon egyszerű eszközökkel vált ki erős hatást. A Suttogók is, mint minden produkciójuk alapvetően intellektuális jellegű, de épp ebben van az ereje is. Itt valóban többről van szó, mint egy izgalmasan válogatott, határozott     tematikai szerkezetet mutató versösszeállításról. A versmondásnak olyan megoldásaival, árnyalataival él az előadás, amelyből egy költői világ rendkívül személyes olvasata bontakozik ki.” (2006)
 
Előadók: Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, Kroó Balázs, Nagy Gergely
Koncepció: Zsalakovics Anikó
 
"...A vers, elhagyván a papírlapot újra rá kell hogy találjon ősi, lényegi és fizikai dinamizmusára... újra fel kell vennie a               kapcsolatot (akár agresszív, akár gyengéd kapcsolat ez) az       emberrel és ezáltal a történelemmel. 
A költészet nyitva áll. Most. Mindig."
 
Támogatók: NEFMI, NKA, Jurányi Produkciós Közösségi 
Inkubátorház
 
jegyár: 1500,-
Kapcsolat: 
 
Cseppentő festészet és aukciós játék

Családi délelőtt, játékkal, alkotóasztallal  -   Art & brunch family workshop

Pacaképek, képkiegészítések, szívószálas festészet. Foltterelő játék akvarell papíron.
Műhely végén: aukciós játék az alkotásokból - kikiáltó, koppintó és szakértő, vásárló szerepekkel, Ungváry Fannival.
Mű értés, és műimádat, rögtönzött licitrendszerekkel a magunk örömére. 

jegyár: 1000,- családi jegy: 2000,-
regisztrálni lehet: ungvaryfanni@gmail.com

Milyen volt? 
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.430903927064639.1073741867.157...

Menjünk világgá...! sorozatunkkal minden vasárnap délelőtt gyerekprogrammal várjuk vendégeinket: 

alkotóműhely, art&science workshop, ÉlményMűhely, bábszínház, mesejáték ...
változatos kínálatunkkal az ismeretterjesztés mellett, a szülők-gyerekek, nagyszülők-unokák, és nagy gyerekek kortárs kapcsolatainak ápolásához szeretnénk hozzájárulni.

Menjünk Világá Produkció

feb 7., szombat

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft          Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com 

vagy onlne jegy:  http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

            “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

ajánló: https://drive.google.com/file/d/0B6ZvrMJBM3FWTTZSeS04QU5NbWs/view?usp=sh...

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:

Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft       Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com  

vagy online jegy: http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

            “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

Ajánlók:   https://drive.google.com/file/d/0B6ZvrMJBM3FWTTZSeS04QU5NbWs/view?usp=sh...

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:

Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

feb 6., péntek

A PanoDráma bemutatja:

Más nem történt

Sipos Pál és diákjai története nyomán

Bemutató: február 6., este 8 óra, Hátsó Kapu (Dohány u. 13.)

további előadások: február 7., délután 4 és este 8 óra

Jegyár: 2600 Ft, diák: 1800 Ft           Jegyvásárlás: panodramaplays@gmail.com vagy online jegy: http://www.jegy.hu/program/mas-nem-tortent-57297?srch=TcOhcyBuZW18NnwwfDB8MXwx

          “Más nem történt” - mondja a lány, akinek Sipos tanár úr csak a mellét fogta meg, miután megcsókolta.

            Más nem történt - mondták a beavatott diákok Sipos tanár úr táborában, csupán egy nagy játék.

            Más nem történt - mondja Sipos tanár úr, miután a botrányt elkerülendő közös megállapodással hirtelen elhagyta az iskolát. Utána már nem. “Utána benőtt a fejem lágya.”

            Más nem történt, mert hallgattak a szülők, hallgattak a tanárok, hallgatott az iskola. Más nem történt aztán, csupán rémálmok, önértékelési zavar, sok évnyi pszichoanalízis. Sokaknak volt, van ilyen Sipos tanár ura.“Nem olyan nagy ügy.”

            Más nem történt, mint hogy 25 évvel később egy újságíró végre megírta, mi is történt.

            Előadásunkat ezúttal is a valóság, ezúttal is egészen friss történet ihlette. Az egyetlen hazai verbatimszínházként ismert PanoDráma most mégsem a szó szerinti feldolgozást választotta. Pass Andrea író-rendezőt és színházpedagógust kértük fel, hogy a témáról írjon darabot társulatunknak: állandó színészeinknek és azoknak a középiskolásnak - azóta részben egyetemistáknak - , akikkel másfél éve dolgozunk színházi nevelési programunkban.

            Főhőseink kamaszok. Ártatlan, csetlő-botló, hol félénk, hol kezdeményező,  hol magányos nyakigláb gyerekek. Ébredező vágyakkal, első szerelmekkel.  A szexuális felvilágosításnak szánt kiselőadásnál persze sokkal többet tudnak a témáról, mégis teljesen tapasztalatlanok. El-eltévednek az érzelmek labirintusában, de nem restek újra elindulni, s lassan mintha közelednének is egymáshoz.  Flórián tanár úr készségesen segít. Lányoknak és fiúknak egyaránt. Hogy aztán egy-egy kedvenccel később négyszemközt mi történik, azt mi sem látjuk. Mondhatjuk tehát mi is: más nem történt.

ajánló:

https://drive.google.com/file/d/0B6ZvrMJBM3FWTTZSeS04QU5NbWs/view?usp=sh...

szereplők: Bartsch Kata, Hárs Anna, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt

valamint a PanoDráma színházi nevelési programjának csoportja:Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Lang Dániel, Kovács S. József, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla, középiskolás és egyetemista diákok

Dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zene: Formán Bálint

Produkciós asszisztens: Berze Zsófia

Produkciós vezető: Garai Judit

Kreatív producer: Lengyel Anna

Írta és rendezte: Pass Andrea

feb 1., vasárnap

ART&MATH  

HASUNKRA CSAPUNK - EHETŐ MATEMATIKA! az ÉlményMűhellyel

Ehető ékszerek készítése Wild Judittal, a vadjutka ékszer-kreációk tervezőjével és Mécs Anna matekos újságíróval: a játékos műhely során készített vadjutka zöldségnyakláncokat és gyümölcsfülbevalókat elfogyasztásuk előtt egy csipetnyi matematikával fűszerezi Mécs Anna

Ehető ékszerek készítése és tudományos összefüggések felfedezése a műhely lényege, mely ötvözi az ékszerkészítést, a gasztronómiát és a matematikát. Az esemény ideje alatt a Hátsó Kapu átalakul „tudományos gyöngybolttá”, ahol a matematikai ékszerkészítés kellékeit ehető alkatrészek adják. A résztvevő gyerekek ízlésük és legjobb tudásuk szerint összeállíthatják a saját ékszerüket, amit később jóízűen elfogyaszthatnak.

A műhelyt 5-14 éves korosztálynak javasoljuk, de várjuk a kisebbeket és az idősebbeket is.
A műhelyre előzetes jelentkezést kérünk!
 
jegyár: 1500,-   családi jegy: 2500,-
regisztrálni lehet: ungvaryfanni@gmail.com
Milyen volt? 

jan 31., szombat

TÁP Színház
Mózsik Imre
LÖ CSIBÉSZEK
A Pokoli Trió
melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy 
különös helyre…

Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán

Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza 
Babaluk Inez: Gergely Katalin 
Sridöm Eszter: Piti Emőke 
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt 
Stáb:

díszlet, jelmez: Szabados Luca 
videó: Juhász András 
videó installáció: Samu Bence 
hang, fény: Szapu Dani 
a rendező munkatársa: Székely Rozi 
író: Mozsik Imre 
rendező: Vajdai Vilmos 
 
jegyár 2000,-
Jegyrendelés
csibeszek.jegy@gmail.com vagy online: jegy.hu

jan 30., péntek

A történet Sárbogárdi Jolán vasúti dolgozó kettős életéről szól. Meneküléséről a valóságból, anyuska elől, Vargányai Guszti főnök-udvarló elöl, a saját maga kreálta operett-világba, melynek sk. kéziratát hiába küldözgeti szerkesztőségeknek, hogy bemutatásra kerülhessen színi területen. Az álomvilág habos operett, szerelemről, a hon megmentéséről, a sebek csók és leukoplast általi gyógyításáról, míg a valóság sivár próza Ibusár - Ibusár állomáson. Mindkét világ a jól ismert partinagylajosi nyelven. Kísérletünk tárgya ezt a zene-próza relációt zene-zene relációban látni, láttatni, tehát az ibusári valóságot is zenében követni.

A zenei műfajok az operától a rap-ig, a musical-től a mulatós zenéig terjednek, függően a karakterektől, vagy dramaturgiai helyzettől.
Szereplők:
Kiss Diána Magdolna
Friedenthal Zoltán
Kéménczy Antal (zongora)
 
Jegyrendelés: Jegy.hu
Jegyár:
1 500 Ft

jan 28., szerda

Alice Csodaországban... nem, Alice eltévedt Budapesten... Alice alámerül a magyar valóságban... Alice kivetkőzik magából... Egy portugál lány kalandozásai kis hazánkban.

Keresd a nyulat!

Alice in Wondeland...no, Alice is lost in Budapest... Alice dives deeply in the Hungarian reality... Alice unrobes herself... The adventures of a Portugese girl in our little country.
Find the rabbit!

Az előadás angol nyelven folyik!
The perfomance is presented in English!

Jegyfoglalás: tap.produkcio@gmail.com
Tickets available: tap.produkcio@gmail.com

English speaking performance on wendesday:
Alice in Underwear - by Ana Vilela da Costa
"...A short performance about time, memory and an obsession for childhood and fantasy. The constant search for astonishing little things and the constant disappointment..."

jan 25., vasárnap

Az előadás során élőzene, interaktív színház és daltanulás várja a 4 és 10 év közötti 
gyermekeket és szüleiket (!).

ajánló:
https://www.youtube.com/watch?v=fqW0aGZ09F8

Legényke csínytevései sok bosszúságot okoznak a körülötte lévőknek. Kalandozásai 
során találkozik egy öregasszonnyal, aki végre elérkezettnek látja az időt, hogy móresre 
tanítsa: rosszaságáért cserébe egy jókora tököt ad neki útravalóul, amitől addig nem 
szabadul, míg Tökvárosba nem ér!
Útja során a komisz ifjú újabb tököket kap, amelyekhez újabb leckék is társulnak. 
Tökvárosban végre letehetné őket, de vajon a hosszú út során tanult-e hibáiból? Utolsó 
próbaként éberségről és türelemről kell tanúbizonyságot tennie, hogy elnyerhesse a 
tökből előbújó csodaszép királykisasszony kezét.

Szereplők:
Legény – Marofka Mátyás
Öregasszonyok, Szél Anyja, Macska,
Malac, Királylány – Lakos Fanni
Nagy Judit – fuvola
Lachegyi Anna – gordonka
Csurgai-Horváth Lilla – zongora
Nevelő János – ütőhangszerek
Rendező: Czakó Máté
Zeneszerző: Lustyik Ákos
Dramaturg: Győri Katalin
Művészeti vezető: Nagy Judit

időtartam: 50 perc

jegyár: 1000,- 
előrendelés a jegy.hu-n

jan 24., szombat

komédia egy felvonásban

„Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit. Mindenüket pénzzé teszik, hogy kinyithassanak, ám az üzlet nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Uruguay-i nagynénjük tanácsára úgy döntenek, hogy marihuánát fognak árulni a dohányboltban.”

Főbb szereplők:
Károly, a nagypapa – PAIZS Miklós
Karesz, Apu – HORVÁTH András
Karcsi, Fiú – PREISZNER Miklós
Nagymama, Károly felesége – HORVÁTH András
Anyu, Karesz felesége – PREISZNER Miklós
Uruguay-i nagynéni – PAIZS Miklós
Marcsi, a szomszéd lány – PAIZS Miklós (csak hangban)
Orbán Viktor – KOVÁCS Gergely m.v.

Díszlet – FEKETE Anna
Jelmez – GAZDAG Hajnalka
Slampoetry dalszöveg – MOLNÁR Péter
Rendezőasszisztens – BALOGH Orsolya
Írta és rendezte: SEBŐ Ferenc

Jegyrendelés: petrezselymetakarok@gmail.com
Jegyek korlátozott számban, e-mailben megrendelők előnyben!

https://www.facebook.com/zoldszofi

médiatámogató: 

jan 23., péntek

jan 14., szerda

részletek hamarosan...

jan 13., kedd

Szeptember végétől, újra a Hátsó Kapuban indul a negyedik !gen program. Kedd esténként izgalmas előadások és beszélgetések töltik majd be a teret, társadalmi innovációs projektek kelnek életre hétről hétre, egészen januárig.www.igenschool.info

jan 11., vasárnap

A szöveg Mozart Don Giovannijának a dallamaira íródott, Lorenzo Da Ponte után és ellenében, Paizs Miklós által. A prózai részek jelentős mértékben egy közös színházi munka eredményei.

2005-ben volt egy zsámbéki Don Giovanni bemutató DJ címmel. Rendezte Simon Balázs. A librettót írta, Leporellót játszotta Paizs Miklós, aki nem fogadta el, hogy hogy szellemi gyermeke kómában töltse egész életét, ezért megtanulta a teljes darabot, hozzárakta a magáét, és most ujjbábokkal előadja. 
A librettó írásához egy 1936-os operafelvétel szolgált segítségül (vez. Fritz Busch). Az előadás zenei alapját is ez az anyag képezi (két tételt leszámítva, ami Gardiner).

jegyár: 1500,-  

helyszínen vagy jegy.hu-n

Jegyrendelés: Jegy.hu

ART&MATH - ÉlményMűhely:

Ezt rakd ki! 
Furfangos kirakók és észbontó összerakók 

A kocka alakú buboréktól a nanotechnológiáig, színek és formák, geometria és szimmetria, fraktálok, titkok és játékok minden mennyiségben!
Zometool, JOVO, Jomili, 4dFrame, óriáscsempék, különféle összerakók és rengeteg más érdekes eszköz segítségével bontakoztathatod ki a fantáziádat a Hátsó Kapuban, miközben érdekes összefüggésekre is fény derül. 
A ZomeTool Inc. (USA) az ÉlményMűhely hivatalos partnere.

Szabó Ildikó matematika-fizika tanárral (ANK-PÉCS), az ÉlményMűhely pedagógiai koordinátorával, és játékokkal, eszközökkel a nemzetközi ÉlményMűhely gyűjteményéből.
http://www.elmenymuhely.hu/

A ZomeTool Inc. (USA) az ÉlményMűhely hivatalos partnere.
A legjobb az egészben, hogy újra eljön hozzánk Szabó Ildikó Pécsről:

- akivel a varázslatos: Kéziharang és kombinatorika(!) műhelyt is tartottuk tavalyelőtt
- aki Buckminster Fullerről mesélni tud nekünk.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Buckminster_Fuller
https://bfi.org/

Javasolt életkor: 5-18 éves korig.

jegy: 1500,- családi jegy 2500,-
regisztrálni lehet: 
ungvaryfanni@gmail.com vagy sms: +36 20 3677444

jan 10., szombat

TÁP Színház
Mózsik Imre
LÖ CSIBÉSZEK
A Pokoli Trió
melynek tagjai lelki horizontjaikat bebarangolva eljutnak egy 
különös helyre…

Jean Paul Sartre – Zárt tárgyalás műve nyomán

Három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért sikerül keményen megbűnhődniük.

Szereplők:
Pincér: Egger Géza 
Babaluk Inez: Gergely Katalin 
Sridöm Eszter: Piti Emőke 
Dobrágó Joszef: Végh Zsolt 
Stáb:

díszlet, jelmez: Szabados Luca 
videó: Juhász András 
videó installáció: Samu Bence 
hang, fény: Szapu Dani 
a rendező munkatársa: Székely Rozi 
író: Mozsik Imre 
rendező: Vajdai Vilmos 
 
Jegyrendelés:emailben csibeszek.jegy@gmail.com vagy online jegy.hu

jan 9., péntek

A PanoDráma bemutatja:

TTT 2014-15 (új kiadás)

keresztmetszet a közoktatásról

Az új tanév disznóságai! – ezúttal is szó szerint

a Hátsó Kapuban (Dohány utca 13.)

2015. január 8. este 8 óra

2015. január 9. délután 5 (!) és este 8 óra

Jegyárak: felnőtt 2400 forint, diák 1800 forint

Jegyrendelés: http://www.jegy.hu/program/a-panodrama-bemutatja-ttt-2014-15-55621

Ezúttal is pellengéren a közoktatás: szemöldöksmink és szőrös kar, kislányt mészárló baltás gyilkos és kacérkodó megerőszakolt az oktatófilmekben, a homoszexualitás mint tudatos bűnelkövetés, "te anyád is hülye", “csomizom a ruciba a habtestem” a tankönyvekben, makacs gyermek csak a rémhírekben. De Molière-t inkább hanyagoljuk, túl negatív.

Elég furcsa látni, érzékelni, hogy az oktatásügynek tulajdonképpen semmi dolga nincsen a gyerekekkel. Az oktatás politikai feladat, amelyben a legfontosabb a működés, tehát nem a gyerekért (majd a következő szinten az egyébként elvileg a diákok szolgálatában álló tanárért) van a rendszer, hanem ők vannak a rendszerért.” (Ugrai István: Politikai feladat http://7ora7.hu/programok/ttt/nezopont )

Életpályamodell vagy pályaelhagyás. Százhúszezer forint vagy hatezer svájci frank. Pofozkodó tanár vagy tanárverő diák. Cigány a földszinten, paraszt az emeleten – integrált oktatás. Búcsú a harmatos rózsától. Iskolarendőr sárga lufival - egy kis tánc. Hit, remény, szeretet - erős vár a mi etikánk. Mamakör és gyerekszáj. Ők. Mi. Komolyan. Humorral. Nem szájba rágva, de ismét szó szerint.

A Nagy Vitát a PanoDráma színházi nevelési programjának diákjai prezentálják, a téma is változhat. Hogy ki melyik oldalt képviselje, azt most is a közönség dönti el, ahogy azt is, melyik csapat győzőtt.

A Nemzeti Pedagóguskar zenés betétszámaihoz a világhírű Dogtroep volt tagja, a 5te Kwartier vezetője Ted van Leeuwen szerzett zenét.

“Az iskolának kell gondoskodnia a diákokról, különben elkallódnak, rossz útra térnek, elkezdenek bandázni, rengeteget interneteznek, ülnek a gép előtt, rossz hatások érik őket, ne adj Isten, odáig fajulhat mindez, hogy devianciába torkollik az életük.” (Hoffmann Rózsa)

"A hatályos szabályozás alapján az utcán csellengő diákot a rendőr igazoltathatja, és abban az esetben, ha a diák az intézkedésnek ellenszegül, akkor vele szemben a Rendőrségről szóló törvény alapján a rendőr testi kényszert és bilincset alkalmazhat."

Előadják: Cseh Judit, Feuer Yvette, Hárs Anna, Ördög Tamás, Schermann Márta, Urbanovits Krisztina, valamint minden alkalommal négy másik középiskolás diák

Koncepció és dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Zeneszerző: Ted van Leeuwen, a Karaoke Europe keretében

Rendező: Schermann Márta

Társrendező és kreatív producer: Lengyel Anna

A 2012-es előadás kritikáiból

“Ha PanoDráma, akkor társadalmiság, kritikus szemlélet, szociális érzékenység. (...) Az alkotócsapatnak sikerült fájdalmas humorral nyúlnia a szegregáció vs. integráció, a beiskolázás, a felsőoktatási keretszámok vagy éppen az iskolai erőszak témájához, miközben most is újat mutatott.” - (Antal Nikolett: Egy botrány részletei)

“A PanoDráma korábbi munkáihoz hasonlóan itt is a verbatim (szó szerinti) színház eszközeivel dolgoztak az alkotók, azaz az előadásban elhangzó szövegek mind személyesen készített interjúk, vagy mások által felvett anyagok változtatás nélküli tolmácsolása. Ennek eredményeképpen kínosan ismerős és életszagú minden egyes jelenet." - (Sós Eszter: Makarenkói pofon az oktatásnak)

A 2014 februári bemutató kritikáiból:

“Megdöbbenti az embert, hogy nem írói kreációkat adnak elő a színészek, nem a valóság elferdített és torzított transzformációja zajlik, a verbatim itt nem jelleg vagy műfaj, hanem formaalkotó kiindulópont. Ugyanis szinte eldönthetetlen, hogy nevessen vagy sírjon az ember azon, ahogyan ma iskolaigazgatók az évnyitó/évzáró/ünnepi beszédeiket fogalmazni gondolják, ahogyan ma az újonnan beszerzett iskolarendőrök a diákokhoz viszonyulnak, ahogyan a Mindenható Központ, a Klebelsberg Intézményfenntartó, a KLIK kezeli a feladatát: a hozzá nem értés, a szakmaiatlanság, a megfelelésvágy és a dilettáns ostobaság ordít a színpadról.

Félreértés ne essék: a TTT 2013/14. nem bírálja vagy kinevetteti az oktatás- és neveléspolitikát, hanem kritikus tükörbe teszi, furcsa (vagy korábban furcsának ható) jelenségeket helyez egymás után, és nem önmagukban az egyes komikus, sajnálatos esetekben, hanem így összességében alakul ki egy riasztó keret, amelyből a működésképtelenség, illetve a funkcióidegen működés jellemzése
olvasható ki." (Ugrai István: Politikai feladat http://7ora7.hu/programok/ttt/nezopont )

Néhány másodperces videóajánlók:

http://www.youtube.com/watch?v=cySbp3A1J9c

http://www.youtube.com/watch?v=eHJelKdsYY0

http://www.youtube.com/watch?v=c9rhZShYnsY

http://www.youtube.com/watch?v=kTDk-eoQeBE

http://www.youtube.com/watch?v=jn8JAcv1DEM

Anyukám és Apukám! Viselkedésemmel szégyent hoztam rátok és az iskolámra. én szaladgáltam. (ellenőrző-bejegyzés, 2o14)

“Vitassátok meg, hogy egy népnek vagy az egyénnek javára szolgál-e a végtelen nyitottság, a határtalan tolerancia!” (Erkölcstan 5. osztályosoknak)

“Ide jár nekem is a középső gyerek az emeletre a B-be, de bevallom őszintén a

tanár kicsinálja őt, kiveszem, jobb lesz neki a cigány osztályban. Okos gyerek, a

másodikba jár, de többet tud mint a bátyja, a harmadikos lent. De nem bírja már,

rendesen remeg a tanárjától”  (egy gyöngyöspatai roma szülő)

Egyébként láttunk cigányokat két éve Szlovákiában, egy gyönyörű hegyen áfonyát

szedtünk, és ott voltak cigányok, akik ezzel foglalkoznak, hogy áfonyát gyűjtenek

és ugye tényleg itt Budafokon ugye nem látunk olyan sok cigányt, és akkor

kérdezte tőlem, hogy … már nem emlékszem pontosan... most így hirtelen, hogy

ööö...hát hogy ilyen szakadt,borzalmas színű zsigulival voltak, és hogy milyen szép

színű kocsijuk van, ezeknek a barna szőrű magyaroknak? És akkor látott igazából

cigányt a gyerek...” (budafoki anyuka)